Az üldözési mánia egyre inkább elharapódzik Amerikában és a nagyvilágban, és a legkülönösebb ötleteknek ad tápot, éppen ezért Oliver Stone JFK című filmjétől A da Vinci-kódig a történelem minden pontján hemzsegnek az összeesküvés-elméletek. Daniel Pipes egy frappáns és szellemes könyvben próbálja meg összefoglalni a kérdés történetét.

Mary, a frissen diplomázott angol lány, Oszaka divatos hoszteszbárjában vállal munkát, ahol ő és a többi „üzleti gésa” a rejtélyes Mama-szan alkalmazásában szórakoztatják a jómódú japán szararimanokat. Mary beleszeret Judzsiba, a bártulajdonos jóképű fiába, aki azonban a jakuzák és kisstílű gengszterek világához húz.

Füstölgő Ászok:

Igazi pörgős, látványos és izgalmas akciófilm manapság olyan kevés van, hogy a legutolsó, ami a hazai mozikig eljutott, a Crank volt, még tavaly novemberben.

Tartalma:

Nagyvásznon azóta sem láttunk ahhoz foghatót, tekintve, hogy a Füstölgő Ászok egy gyámoltalan forgalmazói döntés miatt csak DVD-n látta meg itthon a napvilágot. Pedig ez is igen jól mutatott volna szép nagyban: Joe Carnahan filmje egyszerű és ütős, mint az igazán jó rokkendroll. Tíz perc lényegre törő felvezetés után kilencven perc zúzós, retinaszaggató tombolás, melynek keretében Amerika legprofibb és legkegyetlenebb fejvadászai próbálnak meg eltenni láb alól egy figurát, akiért a cosa nostra egyik fejese egymillát ígért. A képet nem kicsit bonyolítja, hogy beszáll az FBI is, úgyhogy nem sok kell ahhoz, hogy a békés luxusszálloda minden emelete igazi vérfürdőnek, sztárparádénak és két-három tisztességes, látványos csavarnak adjon helyet. Minden klappol, unatkozás kizárt - és ez igaz a remekül összehozott extrákra is, ahol például Ben Affleck elmeséli az igazságot: egyszerűen tilos kihagyni olyan karaktert, amelyik a kisujján hordja a gyűrűjét, és kapufabajszot visel az arcán. Joe Carnahanre pedig figyeljünk oda, hátha csinál még egy-két ilyen darabot.

A hazug: Tim Roth simán benne van a ma élő tíz legnagyobb színészben, de szerintem még az ötben is. Lenyűgöző minden egyes alakításának mélysége, félvállról megoldott munkát én még nem láttam a keze közül kiadni.

Tararom:

A tavaly elhunyt Chris Penn simán benne van minden idők legnagyobb karakterszínészében, nála jobban talán senki nem tud fánktól elhízott, kicsit korrupt zsarut vagy másodvonalbeli maffiózót játszani. Jonas Pate és Josh Pate pedig - hát, hogy ők kicsodák, az teljesen mindegy, rendezők egyébként. Túl sok mindent nem tettek le az asztalra rendezőként. Mondjuk A hazug után nem is kell törni magukat annyira. Merthogy ha valaki össze tud rakni egy ilyen intenzív, sűrű, feszes krimit (thrillert?, kamaradrámát?, kicsit kifordított Bűn és bűnhődést?, ahol Raszkolnyikov rokkol majdnem végig, és a két Porfirij csak kapkodja a levegőt, csak hogy a végére kicsit cserélődjenek a szerepek, de csak annyira, hogy már senki se tudja, hogy hol a helye: a hazugságvizsgálóba beszíjazva vagy éppen a beszíjazott háta mögött? (Igen, inkább a harmadik lesz a pontos.) Szóval az mindent tud. Van egy halott ribanc, zsebében egy telefonszámmal, van egy gyanúsított (a szám tulajdonosa, naná), és van két rendőr, egy fánktól elhízott, kicsit korrupt (ő a Chris Penn, naná), és egy rutinos öreg róka, akit az őrsön a legtöbben szentnek tartanak. Aztán a végére minden megkavarodik, de addigra már annyi abszint elfogyott, hogy teljesen mindegy. Mi pedig egészen remekül szórakozunk.

A jó német: Az első kérdés, ami az embert a film megtekintése közben jó ideig nem hagyja nyugodni, az, hogy akkor ez most tulajdonképpen micsoda?

Tartalom:

Noirba öltöztetett, második világháború utáni thriller? Félresikerült krimi (noiros, posztháborús kulisszák előtt)? Vagy Steven Sodebergh stílusgyakorlata, képi idézetekkel agyonzsúfolt filmes öntetszelgés?
Körülbelül a huszadik percig megy a morfondír, aztán feladjuk. Teljesen mindegy, hogy mi ez, mert nézni jó. Már persze, ha valaki szereti az ilyen vastag levegőjű, film noiros, posztvilágháborús thrillereket, vagy miket. Nem hibátlan a film, sőt meglepő, hogy a történetvezetésben, a feszültségkeltésben és a színészi alakításban ennyi a betli (Clooney szívfájdítóan tökéletlenkedik az egész film alatt, még Tobey Maguire is jobb nála - nem beszélve Cate Blanchettről, aki annyira finoman hozza a femme fatale-t, hogy már majdnem Marlene Dietrich). De Sodebergh operatőre csodát művel a fényekkel, az archív felvételek felhasználása egyfajta hamis, de erős hitelességet ad, a hangulat pedig bitang erős lett - és a szikkadt képekkel együtt ez tulajdonképpen feledteti is a film egyéb hibáit.
A szétbombázott Berlinben a győztes hatalmak ülnek tort, és készülnek a világ további sorsát eldöntő béketárgyalásokra. A hangulat pattanásig feszült, a bizalmatlanság és a mohóság tapintható, elég egy szikra, hogy kitörjön a harmadik ott helyben. És mindennek tetejébe jön egy kicsit szövevényes, kicsit zavaros, hazugságokkal és rejtélyekkel teli történet eltűnt vagy eltűnő tudósokról, valamint egy berlini utcalány, aki olyan titok birtokában van, amelyekért a szovjetek is és az amerikaiak is hajlandóak lennének százezreket áldozni - nem beszélve az emberéletekről.

Rocky Balboa: Na ez az a film, ami mindenkinek hiányzott, és amivel mindenki jól járt.

Tartalom:

Sylvester Stallone mint rendező és mint majdnem elfeledett színész, Rocky Balboa figurája, amit szépen és módszeresen tett az évek során érdektelenné és gagyivá Sylvester Stallone, valamint a nézők, akik még mindezek ellenére némi nosztalgiával gondolnak vissza a klasszikus Rockyra. A film egyértelműen az Olasz csődör búcsúmeccse, és ha Stallonéba szorult volna annyi ész, mint ebbe a szétvert fejű, buta, imádnivaló, vasöklű mackóba, akkor ős sem gondolkozna már a Rambó negyvenedik epizódján, hanem ezzel a remek filmmel mondott volna búcsút a filmezésnek, nyitna egy éttermet, és ott mesélné a vendégeknek, hogy is volt az, amikor...
A film erénye elsősorban az a bátorság, amivel visszanyúlt a legelső részhez mind a sztori felépítését, mint a figurát tekintve, és hagyta a fenébe az évek során teljesen lesilányított részeket. A lemezen található extrákat érdemes végigcsemegézni, a kimaradt jelenetek méltán maradtak ki, az alternatív befejezés megtekintése után is örülhetünk: ha az a változat kerül a végére, akkor a film tuti bukó. A bakik klasszak, de a legjobb a nagy összecsapás készítését bemutató werkfilm. Nem is. A legjobb az előzetesek között megbújó, eredeti Rocky-film trailerje. Érdemes egymás mellé tenni a Rocky Balboa trailerjével, tanulságos élmény lehet.