Teremtés:

Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. Akkor még minden sötét volt. Isten azt mondta, hogy legyen világosság! Elválasztotta a világosságot -amit nappalnak nevezett el- a sötétségtől, melyet pedig éjszakának. Ez volt az első nap.
A második napon elválasztotta a boltozat alatti és feletti vizeket egymástól és égnek nevezte el a boltozatot.
Harmadik napon Isten parancsot adott, hogy gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a száraz. Isten elnevezte a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek.
A negyedik napon Isten azt mondta, hogy legyenek világító testek az égen, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától. Megalkotta Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka. Az égboltra helyezte őket.
Ötödik napon a madarakat és a vizek élőlényeit teremtette meg Isten.
Hatodik napon következett az ember megteremtése, akiket saját képmására alkotott. Először Ádámot, utána Évát.
A hetedik napon Isten megpihent egész alkotó munkája után, megáldotta és megszentelte ezt a napot. (Mózes első könyve első fejezet és a második fejezet 1-4 verse).

Noé bárkája:

Noé nagyon szerette Istent és azt tette, ami tetszik Istennek. A körülötte élő emberek viszont nem szerették Istent és egyáltalán nem úgy viselkedtek, hogy az Isten tetszésére lett volna, nagyon gonoszak és erőszakosak voltak. Isten ezt megelégelte és megmondta Noénak, hogy építsen egy nagy bárkát és vigyen be minden élőlényből kettőt-kettőt, egy hímet és egy nőstényt, valamint a feleségét, fiait és azok feleségeit. Mikor elkészült, Isten bezárta a bárka ajtaját, onnan már se ki nem lehetett jönni, se be nem lehetett menni. Mivel senki sem hallgatott Noéra, sőt nagyon bolondnak tartották, hogy egy ekkora bárkát épít, így ők mind kívül maradtak.
40 nap és 40 éjjel esett az eső, az egész földön elpusztította ez az özönvíz az összes embert és állatot, csak azok maradtak meg, akik a bárkán belül voltak.
(Mózes első könyve hatodik és hetedik fejeze)

t)

Noé és a szivárvány:

Amikor elállt az eső a bárka megfeneklett az Ararát-hegységben, de még 150 napig kellett arra várni, hogy a víz felszáradjon. Noé ezután a bárkából először egy hollót küldött ki, de az visszatért, tehát nem talált még szárazföldet. Másodszor egy galambot, de még az is visszatért. Harmadszorra szintén egy galambot küldött ki, de az már egy leszakított olajfalevéllel tért vissza, mikor ezt a galambot másodszor küldte ki, már vissza se tért, tehát megszáradt a föld színe.
Noé ekkor kiszállhatott a bárkából családtagjaival és az állatokkal együtt. Mindenki nagyon örült és nagyon hálásak voltak Istennek, hogy megmenekülhettek, ezért Noé áldozatot mutatott be Istennek, állatokat áldozott fel, hogy ezzel is kimutassa, hogy mennyire szereti Istent. Nekünk már nem kell sem állatokat feláldoznunk, sem semmi mást, egyedüli teendőnk, hogy higgyünk Jézusban és kövessük Őt.
(Mózes első könyve nyolcadik és kilencedik fejezet)

23. zsoltár:

Ez a zsoltár a Bibliánkban található, arról szól, hogy Isten hogyan gondoskodik, hogyan oltalmazza az övéit. Dávid király írta le mindazokat a dolgokat, amelyeket az Istennel való kapcsolatában tapasztalt meg.

Dávid zsoltára.
Az ÚR az én pásztorom,
nem szűkölködöm.
Füves legelőkön terelget,
csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet felüdíti,
igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a halál árnyéka völgyében járok is,
nem félek semmi bajtól,
mert te velem vagy:
vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem
ellenségeim szeme láttára.
Megkened fejemet olajjal,
csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér
életem minden napján,
és az ÚR házában lakom
egész életemben.

Jézus a jó pásztor:

Bizonyára láttatok már pásztort, aki legelteti, vezeti a bárányokat.
Jézus magát szintén a pásztorhoz hasonlítja, aki szeretné az embereket megmenteni a pokoltól és szeretne számukra boldog, békés életet adni. Aki hisz Jézusban az ezt meg is tapasztalja. Ő sohasem hagy cserben és tényleg nagyon jó az emberekhez. Kövessük mi is a jó pásztort!
(János evangéliuma 10. rész 11. verse)

Jézus elfogatása:

Még beszélt, amikor megjött Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele kardokkal és botokkal a főpapoktól és a nép véneitől.
Az árulója ezt az ismertetőjelet adta meg nekik: "Akit megcsókolok, az lesz ő, azt fogjátok el!"
Majd egyenest Jézushoz menve így szólt: "Üdvözlégy, Mester!" - és megcsókolta őt.
Jézus ezt mondta neki: "Barátom, hát ezért jöttél!" Akkor odamentek, rátették a kezüket, és elfogták.
Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.
Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?
De miképpen teljesednének be akkor az Írások, hogy ennek így kell történnie?"
Abban az órában így szólt Jézus a sokasághoz: "Úgy vonultatok ki, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok; mindennap a templomban ültem és tanítottam, mégsem fogtatok el.
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai." Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak.
(Máté evangéliuma 26. fejezet 47-56. verse)