Véletlenek

Vannak-e véletlenek? Teszem föl a kérdést és azok, akik még így vannak. De mielőtt megpróbálnák erre a kérdésre válaszolni, tisztázzuk, mi az a véletlen?

Gondolom mindenki, föl tud kutatni egy olyan emléket, ami vele történt és azt gondolja, hogy ez egy véletlen! Nekem is van, nem is egy. De ezt kicsit később.

Sóval mi is lehet egy véletlen? Az, amikor egy régi baráttal vagy barátnővel találkozol az utcán vagy a buszon. Ez egy véletlen. De több egyszerű példát lehetne hozni, ami most nem is teszek meg.

Akkor most térjünk vissza, hogy vannak-e véletlenek?! Két lehetséges válasz lehet, mint minden olyan kérdés, amire igen és nemmel lehet válaszolni. (ez gondolom nem meglepő senkinek sem) :). Szóval valaki azt gondolja, hogy igen valaki meg, hogy nem. De ha már elhangzik az a kérdés, miért? Akkor már vannak, akik nem tudnak rá válaszolni. De akadhatnak olyanok is, akik megpróbálnak. És elmondanak egy rakás olyan sztorit, ami velük történ és véletlenek. Ez mind szép és jó. De akkor tegyük fel magunknak a kérdés: akkor az a dolog miért történt? Erre már válaszolni nem lehet. Én sem tudnék. Vagyis lehetne, mert ugye mindenre lehet válaszolni. Csak ilyen válaszokkal: mert, csak mert így hozta a sors, csak úgy…

Akkor most mondom el ami velem történt véletlen. Ez nem is olyan rég történt velem. Egyik reggel, amikor mentem a suliba, busszal. Az egyik megállónál egy lány szállt föl a buszra. Aki jól nézett ki. De ekkor nem is foglalkoztam vele, hiszen minden „bokorban” lehet látni olyan lányt vagy fiút, aki valakinek tetszik. De amikor már észrevettem, hogy minden reggel ott van a buszon, akkor már igen is érdekelt, mert szimpi lett a csajszi. Ezután már reggelente azt néztem mikor szál föl. Ez heteken keresztül így ment, amikor rá szántam magam és odamentem hozzá és elmondtam, hogy szimpatikus és szeretnék vele megismerkedni. A lánynak a válasza az volt, hogy „aranyos vagy de, az a gond van barátom.” Ezek után persze tök rossz kedvem lett. És így telt el az egész napom a suliban. De ami ennél csak fokozni tudta a helyzetet ezután jött. Amikor mentem hazafél akkor is megláttam a buszon. És direkt úgy próbáltam csinálni, hogy nem vegyen ez észre. Ez egészen addig sikerült, míg le nem szállt. De amikor leszállt és akart menni a zebrán de nem tudott, mert ott ált a busz. És ő a zebránál állt én meg a buszon. Magyarul egymással szemben. Próbáltam minden fele nézni csak előre nem. De hát egyértelmű, hogy észre vett.

Ezek után tettem föl magamnak a kérdést, hogy miért így kellett történnie?! Mért nem úgy, hogy nincsen barátja, és talán most már ismernék egymást valamennyire. De nem így történt. És lehet, hogy pár hónap vagy év múlva azt mondom. De jó, hogy még is így történt.

Most jön az én véleményem erről a témáról. Én azt mondom, hogy nem lehet megmondani, hogy van-e véletlen vagy sem. Mert van, aki hisz benne van, aki nem. Én úgy vagyok vele, hogy nincsen, mert úgy gondolom, amit véletlennek gondolunk az nem véletlen, hanem Istennek a műve. Igen jól látjátok azt írtam, hogy Isten. Igen én hiszek benne. Ez miatt, most lehet, hogy nem jössz többet az oldalra. De tényleg ez az én saját véleményem és gondolataim.

Végül egy bölcs tanítás:

Nyomok a homokban
”Egy ember álmában hatalmas sivatagot látott. A homokban nyomokat fedezett fel: olykor egy, de többször két pár lábnyomot is látott. Elment a bölcshöz, hogy megkérdezze, mit jelent ez. A bölcs így szólt:
- A lábnyomok a te lábadnak az életednek a nyomai.
- De akkor, miért van olykor két pár lábnyom egymás mellett?
- A másik lábnyom az Istené, mert Isten mindig melletted, jár.
- És mi van azokkal a helyekkel, ahol csak egy lábnyomot látok?
- Ezek a helyek azt az időt jelzik, amikor sok nehézségben és szenvedésben volt részed.
- De miért éppen akkor hagyott el az Isten?
- Isten nem hagyott el - mondta a bölcs. Ahol csak egy lábnyomot láttál, ott nem a te lábad nyoma volt az, hanem az Istené. A nehézségek és a szenvedések idején, ugyanis Isten téged hordozott.”