Ahol nincs te, ott nincs én se.

Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
s érezni azt, hogy szép, veled szép,
és csak veled teljes az élet.

Szeretlek, mert fölfoghatlan vagy;
Bűvös-bájos fátyol föd el.
Szeretlek, mert olyan titok vagy,
Amiben mégis hinni kell.

Szeretem lelkednek
Magas röpülését,
Szeretem szivednek
Tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod
S könnyeid egyaránt.

Szeretlek szivemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Őrült szerelemmel!...
És ha mindezért jár
Díj avagy dicséret,
Nem engem illet az,
Egyedül csak téged.

Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Mint ember még soha,
Sohasem szeretett!

Te vagy az egyetlen dolog, amit örökké látok, a szerelemben, a szavaimban és mindenben, amit teszek. Semmi mást nem látok, csak téged.

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.

Végy egy darab agyagot,
Nedvesítsd meg, lapogasd meg,
S formáld ki belőle tenmagad és engemet.
Aztán törd, zúzd össze a két kis szobrot,
S tégy egy kis vizet hozzá.
Formáld újra a te képedre, meg az enyémre.
Akkor az én agyagomban van egy kevés belőled,
A te agyagodban van egy kevés belőlem.
Semmi sem választ el bennünket többé.

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Kezed alatt énekelnek
A tétova mozdulatok
Szürke egű napjaimat
Fényesíted, ragyogtatod.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.

Mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.

Egy érintés csak az éjszakában,
s csókom máris zizegve rezdül,
örök titkom e szó: a halálban
is szeretlek, s egy életen keresztül.

A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.

Boldoggá tesz az a tény, hogy mellettem vagy és láthatlak téged, de ha újra és újra csókolhatnálak, átkarolhatnálak, és ezzel összekuszálnám a dolgokat olyannyira, hogy ezzel mindent megkaphatok belőled, akármit, amit akarok, akkor boldogabb lennék. Az egy álomba illő pillanat lenne.

Oltsd ki szemem: én mégis látva látlak,
tömd be fülem: én hallom hangtalan szád,
lábatlanul is elkúszom utánad,
és hogyha kell, száj nélkül esküszöm rád.

Hetedhét országban
Nem találtam mását:
Szeretem szép, beteg,
Csengő kacagását,
De nagyon szeretem.

Azt kívánom, bárcsak világosan el tudnám mondani neked, amit érzek. Ezt nem lehet olyan puszta szavakkal megmagyarázni, mint amilyenek ezek.

Szeretlek, jobban a szélnél,
mi öleli hosszan a fát,
Szeretlek, mintha te élnél
helyettem egy életen át.

Másé!... A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten...
Tied szívem, téged szeret!

Az igazi szerelem felemel, és mindig többre sarkall. Lángra lobbantja szívünket, és békét teremt az elménkben. Te ezt tetted velem, és remélem, én is ezt tettem veled.

Mint minden emberi csók, ez is felelet, a maga torz és gyöngéd módján, egy kérdésre, melyet szavakkal nem lehet kimondani.

Mint könnycsepp sivatagban,
mely visszatért a porban,
így múlnék el nélküled.
Mint gyertya vad szélben,
ahogy harcol a sötéttel,
így múlnék el nélküled.

Ha a hegyek kisimulnának,
és a folyó medre is kiszáradna,
és ha a föld eggyé válna az éggel,
ha télen mennydörögne, és nyáron hó esne,
akkor sem szeretnélek kevésbé, csak jobban.

Szebb a világ, amióta tudom, hogy te is benne vagy.

Lehet, hogy túl korai, lehet, hogy túl késő, de most én is ki akarom mondani, ahogy te is kimondtad: szeretlek. Nem muszáj elhinned, lehet, hogy butaság, és az is lehet, hogy csak képzelődöm.