1.rész Rossz álmok

És újra ugyanaz az álom: halál és vér és rettegés. A sárban feküdt egy csatamezőn, körülötte pedig rémálomba illő jelenetek zajlottak: éles kardokkal felfegyverkezett koboldok futkostak varázslók fejeit cipelve kezükben; ordító óriások puszta kézzel téptek szét embereket, s szórták testrészeiket a földre, akár a konfettit. Mindenhol halottak hevertek. Mindenfelől haldoklók sikolyait lehetett hallani. És vér, mindent beborított a vér. Beleértve őt is. Egy fekete ló ágaskodott föléje s magasba rúgott patáival. Lovasa nem volt, de egy zászlót vitt, melyen fekete háttérben ezüstszínű sárkány volt látható. Karjával eltakarta az arcát, ahogy az éles paták közeledtek felé... Draco hirtelen felébredt, teste hideg verejtékben fürdött, és hányinger kínozta. Megfordult ágyában és arcát a karjaiba temette. Nem ez volt az első ilyen rémálma; egyre gyakoribbá váltak, mióta átjött a Roxfortból a Magidképzőbe. Ahogy felült az ágyban, arcára rávetült a hideg holdfény. Bárcsak lenne valaki, akivel beszélhetne, akinek elmondhatná...

Harry? Nem. Harrynek nem. Az anyja? Ő éppen nyaralni készül Siriusszal, csak felzaklatná a dolog. Sirius? Egy pillanatig eljátszott a gondolattal. Sirius általában tele volt jó tanácsokkal, ráadásul őt aztán nem könnyű kihozni a sodrából. De lehet, hogy elmondaná Narcissának. És ott volt még Hermione. Draco felegyenesedett és az éjjeliszekrényén heverő pálcájáért nyúlt.

- Lumos - suttogta, mire apró fénysugár jelent meg a pálca végén. Természetesen pálca nélkül is tudott volna fényt gyújtani, de képzetlen magideknek nem volt tanácsos "pálca nélküli" varázslatokat végrehajtani, legalábbis ezt mondták neki.

Elővett egy papírt meg egy tollat, majd a papírt a térdén egyensúlyozva gondolkodni kezdett. Leírta a lány nevét - Hermione - majd megállt. Mi van, ha elmondja Harrynek? Nem. Ő nem tenne ilyet. De hogyan mondja el neki? Hermione, rémálmaim vannak és minden éjjel ugyanaz, fogalmam sincs, miért. A lány azt gondolná, hogy elment az esze, és talán igaza is lenne. Az apja elmondása szerint előfordult már elmebaj a családban. És ha hozzávesszük, hogy Lucius jelenleg a Szent Mungó Ispotály elmebeteg bűnőzök számára fenntartott részlegének páciense, ő sem lehet ettől túl messze. Draco hosszú ideig ült ott az üres papírlapra meredve. Képtelen volt bármi értelmeset kigondolni. Végül galacsinba gyűrte a papírlapot és kihajította az ablakon. Azután csak feküdt hajnalig álmatlanul, a plafont bámulva.

*

Kedves Hermione!

Köszönöm, hogy ilyen hamar írtál - nagyon jó volt, hogy itt várt a leveled, mikor megérkeztem. Mondd meg Mrs. Weasleynek, hogy köszönöm a pulóvert, amit küldött, még akkor is, ha majd' megsülünk, olyan meleg van itt, és a karamellát is köszönöm, még akkor is, ha Draco szó nélkül megette. Említettem már, hogy ő és én szobatársak vagyunk? Mi vagyunk az egyedüli résztvevők Angliából, így egy szobába kényszerítettek bennünket. Én mondtam, hogy szívesebben osztanám meg a szobámat azzal az erdélyi fiúval, aki egyáltalán nem beszél angolul, és nem megy ki a napfényre, de hiába. Az iskola bizonyos szempontból hasonlít a Roxfortra: egy kastélyban vagyunk, vagyis inkább egy erődben, ami egykor Griffendél Godrik tulajdonában állt. Úgy sejtem, Godriknak elég sok ellensége lehetett, mindenhol ágyútalpak állnak és van várárok is, meg néhány hatalmas üst, amiket valószínűleg arra használtak, hogy forró olajt zúdítsanak az ellenség nyakába.

Eddig még csak egy óránk volt, és arról szó sem esett, hogy megtanítanának arra, hogyan használjuk az erőnket. Minden csak a kontrollról szól, hogy miként uralkodjunk az érzelmeinken, ne hagyjuk elszabadulni az indulatainkat, nehogy az így kitörő erőnkkel romba döntsünk egy egész városrészt... vagy kék havat okozzunk... mindenesetre Draco már képes uralkodni magán, szóval nem tudom, hova akar még fejlődni. Azt hiszem, egyszerűen csak nem volt kedve egész nyáron egyedül lófrálni a kúriában, ami most egyébként is tele van aurorokkal. Sirius és Narcissa felajánlották neki, hogy velük mehet nyaralni Görögországba, de van egy olyan érzésem, hogy ezt sem akarja. Nem hibáztatom, én sem szeretném végignézni, hogyan enyelgik keresztbe-kasul a görög szigeteket. Attól tartok, bele kell nyugodnom, hogy a Draco-mentes élet számomra lehetetlenné vált, főleg így, hogy hamarosan rokonok leszünk, tehát életünk hátralevő részében az esküvőkön és a temetéseken mindenképp össze fogunk futni. Erről jut eszembe, Narcissa és Sirius augusztus 15-ére tűzte ki az esküvő napját. Feltétlenül legyél ott - ez lesz az első alkalom, hogy közel két hónap után láthatlak. Már alig várom; rettentően hiányzol

.

Találd ki, hogy ki tanít itt még! Lupin professzor! Tulajdonképpen nem is olyan meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy Dumbledore vezeti ezt az iskolát is, és ő egyike annak a néhány igazgatónak, akik hajlandók munkát adni Lupinnak. Mindenesetre örülök, hogy itt van. Azért várom már, hogy elkezdődjenek az órák. Az itteni diákok közül Fleur Delacourt is ismered még. Úgy látszik, elég későn - 18 éves korában - mutatkozott meg az ereje, most 19 éves, így ez az első éve itt. Azt hiszem, ez a magid dolog sokkal gyakrabban fordul elő a vélák leszármazottai között, ami magyarázatot ad Draco esetére is. Remélem, jól érzed magad az Odúban. Add át üdvözletemet a Weasleyknek és kérdezd meg Rontól, hogy megfelelően működik-e a seprű, amit tőlem kapott. Szerintem jónak kell lennie. Ginny hazaért már Franciaországból? Mondd meg neki, hogy üdvözlöm. Írj hamar!

Szeretettel ölel: Harry

Hermione magában mosolyogva összehajtogatta Harry levelét és a zsebébe tette, hogy később újra elolvashassa. Ginny kíváncsian figyelte az asztal másik végéről.

- Na? Valami érdekes hír?

Pulipinty miután sikeresen kézbesítette Harry levelét, őrült huhogásba kezdett, majd ráugrott Ginny csészealjára kávét fröcskölve szerteszét Weasleyék tisztára sikált ebédlőasztalán.

- Puli, ne!

Ron megfogta Pulipintyet.

- Ne ugrálj a kávéba, Puli! Ginny nem szereti - mondta vigyorogva az izgága kis bagolynak.

- Mintha te szeretnéd a bagoly ízű kávét!- mondta Ginny egy grimasz kíséretében, aztán visszafordult Hermionéhoz, aki állát a tenyerébe támasztva álmodozó arccal meredt a messzeségbe.

- Mit írt Harry, Hermione? Minden rendben van?

- Persze, minden nagyszerű, ő is jól van. Üdvözöl téged - válaszolta Hermione. Ginny egészen halványan elpirult. Még mindig őrzött valamicskét az egykor Harry iránt érzett nem csekély rajongásából, noha mindemellett őszintén örült Hermione boldogságának. Ginnyvel az volt a helyzet - gondolta Hermione, - hogy a kedvessége miatt egyszerűen nem lehetett nem szeretni, jóllehet a két lány sosem került igazán közel egymáshoz. Hermione mindig is úgy látta, hogy Ginny olyan igazán lányos lány - sokkal jobban foglalkoztatják a ruhák és a fiúk, mint ahogy Hermionét valaha is fogják. Bár az is igaz, hogy a Beauxbatons-ban töltött évnek köszönhetően Ginny komolyabbá, megfontoltabbá vált.

- Ha majd válaszolsz neki, írd meg, hogy üdvözlöm - mondta Ginny, majd hirtelen igen nagy buzgalommal kezdte el feltörölni a Pulipinty által kilocsolt kávét. Ron a Harrytől kapott levelét olvasta.

- Azt írja, hogy Fleur is odajár - jegyezte meg. - Azt hiszem, Bill is említett valami ilyesmit, de kiment a fejemből.

- Fleur és Bill még mindig együtt vannak?- kérdezte Hermione. Ron megvonta a vállát.

- Nem tudom. Hol együtt vannak, hol külön. Nehéz megmondani. De azt hiszem, most éppen külön.

Hermone összevonta a szemöldökét. Nem lelkesedett a gondolatért, hogy egy szabad Fleur Harry tíz mérföldes körzetén belül tartózkodjon. Vagy Dracóén. Igaz, hogy Draco is részben véla, így valószínűleg rá nincs olyan nagy hatással a lány, mint Harryre. Bár semmi köze ahhoz, hogy mit csinál Draco, de azért... jobbat is találhatna Fleurnél, ebben biztos volt. Gondolatban vállat vont és kezébe vette a másik levelet, amit Pulipinty hozott neki. Fekete bársonyszalaggal volt átkötve, és a neve ismerősnek tűnő dőlt betűkkel állt rajta. Ahogy végigolvasta, a meglepetéstől tátva maradt a szája.

- Hát ez fura! - kiáltott fel.

- Mi fura? - kérdezte Ginny.

- Viktor Krumtól jött - válaszolta Hermione.

Erre már Ron is felkapta a fejét.

- Londonban van - folytatta Hermione. - És szeretne velem meginni egy kávét a Foltozott Üstben. Néhány napot ott tölt, és azt írja, hogy valami fontosat szeretne mondani.

- Ó, ezt Harry imádni fogja - vigyorodott el Ron.

- Ne hülyéskedj, Ron! - mondta homlokráncolva Hermione. - Már két éve, hogy nem találkoztam Viktorral. És egyébként is azt hallottam, hogy barátnője van.

- Biztos vagy benne, hogy nem azért akar veled találkozni, hogy közölje, ismét téged szevret? - incselkedett Ron.

- Egészen biztos - válaszolta Hermione még mindig homlokráncolva. - Szívesen találkozom Viktorral... és Ginny, nem azt mondtad, hogy szeretnél vásárolni Londonban? Mehetünk együtt.

- Rendben - válaszolta Ginny, mire Ron gyorsan hozzátette:

- Nekem is az Abszol útra kell mennem, mert szükségem lenne egy-két dologra az új seprűmhöz. Mindannyian mehetünk.

- Jól van - bólintott Hermione. - Csak előtte hadd írjak gyorsan egy levelet. Felsietett a vendégszobába, amiben jelenleg lakott. Weasleyék nem költöztek el az Odúból annak ellenére, hogy Fred és George varászvicc-boltja roppant sikeresnek bizonyult, bár azért néhány szobával kibővítették, így a ház mostanra kintről nézve jobban hasonlított egy oldalra dűlő születésnapi tortára, mint valaha. Hermione szobája is az újak közé tartozott, és a lány hamar megszerette: kör alakú volt, festett ablaküvegén pedig egy sziklán napozó, alvó menyét volt látható.

Hermione leült az asztal mellé, elővett egy papírlapot, leírta, hogy Kedves Harry... aztán megállt. Nem volt túl jó szerelmeslevél-író, de egy kicsit gyengédebb szót keresett a "kedves"-nél. Különösen akkor, ha Harry Fleurrel tölti az idejét. Nem árt, ha emlékezteti a fiút, hogy igazából kihez is tartozik. Kipróbálta a Harry, drágám-ot, de az hülyén nézett ki. Ezután a Harry, szerelmem következett, de ez egyenesen borzalmas volt, így inkább gombóccá gyűrte a levelet és a padlóra hajította. Aztán egy tiszta lapon újrakezdte: Drága Harrym! Nos, ez elég jónak tűnt. A levél többi részével már gyorsan elkészült, írt néhány sort Dracónak, felpattant, kirohant a szobából, majd kis híján összeütközött Ronnal a lépcsőn.

- Hermione, lassíts!

- Ron, kölcsönkérhetném Pulit? - hadarta a lány. - Sajnálom, hogy a lábadra léptem - tette hozzá.

- Pont most küldtem Pulival egy levelet Frednek és George-nak. De kölcsönveheted anya baglyát. Hé, Hermione, az meg mi?

- Mi mi?

- Ez - felelte Ron és kezét Hermione nyakára tette, közvetlenül a blúza gallérja fölé. Beletelt egy pillanatba, mire a lány rájött, hogy Ron a nyakában lévő vékony aranyláncot tartja a kezében. - Nem szoktál ékszert hordani.

- Ó, ez - húzta elő a lánc végén lógó medált, - ez Draco epiciklikus amulettje - mondta kissé zavartan. - Nekem adta.

Ron nagy szemekkel meredt Hermionéra.

- Nem furcsa ez egy csöppet? - mondta. - Úgy értem, mi van, hogy ha leejted, vagy elhagyod valahol, vagy...

- Ron! - Hermione lesújtó pillantást vetett a fiúra. - Mert ez olyan jellemző rám...! Egyébként pedig Dumbledore végrehajtott néhány varázslatot rajta, hogy ne lehessen elveszíteni, eltávolítani vagy kárt tenni benne. Még csak le sem tudom venni. Dumbledore-on és Dracón kívül senki nem képes levenni rólam.

- Szerintem egyszerűen oda kellett volna adnod Dumbledore-nak - jegyezte meg Ron bizalmatlanul méregetve az amulettet. - Vagy meg kellett volna tartania Dracónak. Miért nem képes magánál tartani a kis halálos csecsebecséjét?

- Megpróbáltam odaadni Dumbledore-nak, de azt mondta, hogy Draco rendelkezik a medállal. És kétlem, hogy ő meg akarta tartani. Valószínűleg szörnyű dolgokra emlékezteti őt, például az apjára - Hermione megborzongott. Ron levette a kezét a lány nyakáról és elindult lefelé a lépcsőn.

- Mondtam már, hogy milyen elképesztően boldog vagyok, amiért végül nem Malfoy mellett kötöttél ki?

- Csak körülbelül hatmilliárdszor - válaszolta Hermine, miközben ő is elindult lefelé.

- Szerintem jobban örülsz neki, mint Harry!

- Megvan rá az okom - felelte Ron, és mielőtt még a lány megkérhette volna, hogy ezt fejtse ki bővebben, kiáltott Ginnynek, hogy siessen és hozza a hopp-port, mert ideje indulni.

*

Barna bagoly repült át a nyitott ablakon, majd huhogva landolt az asztalon Harry mellett, aki épp az ebédjét fogyasztotta az étkezőben. A bagoly bal lábához két levelet erősítettek, mindkettőt csinos kis hengerré csavarták és különböző színű szalaggal kötötték át. Harry felnézett, majd a vele szemben ülő Dracóra pillantott, aki épp elmélyülten beszélgetett Fleur Delacourral.

- Levelek, Malfoy - mondta Harry.

Draco felnézett és elvigyorodott.

- Dobd ide az enyémet! - mondta.

Harry leoldotta az egyiket és odahajította Dracónak. Mindketten tudták, hogy kitől érkeztek a levelek, nem kellett szót pazarolni rá. Hermione rendkívül korrekt lány volt. Amikor írt, mindkettőjüknek írt; egy levél járt Harrynek, egy pedig Dracónak. Harry levelét vörös szalaggal, Dracóét ezüstszínűvel kötötte át. Harry néha azt kívánta, bár Draco minden egyes levele mellé ő kettőt kapna, csak hogy egyértelmű legyen a helyzet, de ez nem vallott volna Hermionéra. Túlságosan is lelkiismeretes lány volt. Harry figyelte, ahogy Draco kinyitja a borítékot, elolvassa a levelet, majd a zsebébe csúsztatja - mindezt teljesen kifejezéstelen arccal. Egy zsák galleont megadott volna érte, hogy lássa, mi áll a levélben, de persze inkább meghalt volna, mintsem ezt beismerje. Tulajdonképpen bízott Hermionéban. Hiszen Hermione a barátnője és szereti őt, nem? Fleur hol az egyik, hol a másik fiút figyelte csillogó kék szemeivel. Harry sejtette, hogy a lány majdnem annyira szeretné tudni, hogy mit tartalmaz Hermione Dracónak írt levele, mint ő. Fleur már az iskolába érkezésük első napjától kezdve ragaszkodott Dracóhoz. Rögtön észrevette a Harry mellett álldogáló fiút, és lecsapott rájuk:

- 'Ello, 'Erry! Be sem mutatsz a barátodnak?

A bemutatás megtörtént, Draco megrázta Fleur kezét, miközben a lány sugárzó arccal dobálta fényes ezüstszőke haját.

- Malfoy - mondta Fleur. - Ismerem ezt a nevet, francia. A családod francia? Draco elismerte, hogy valamikor alighanem voltak franciák a felmenői között.

- Te részben véla vagy, ugye? - folytatta Fleur. - Én is az vagyok. Egészen biztos, hogy rokonok vagyunk. Vannak bátyáim, akik pont úgy néznek ki, mint te. Csak egy pillantást vetettem rád a terem másik végéből, de már tudtam: az a gyönyörű fiú ott biztosan a rokonom.

Fleur mindezt a szerénység legkisebb jele nélkül közölte. Pont annyira bővében volt az önbizalomnak, mint Draco, ami Harry szemében hiteles bizonyítékként szolgált kettejük rokoni kapcsolatát illetően.

- Úgy látom, tetszel neki - mondta Harry Dracónak, miután Fleur elment. A szőke fiú azonban megrázta a fejét.

- Mindketten vélák leszármazottai vagyunk. Nem hat ránk a másik bűvölete - válaszolta. - Csak azért kedvel, mert hasonlítok rá.

Akár vonzódnak egymáshoz, akár nem - gondolta Harry, - a kölcsönös csodálatban remekül egymásra találtak. Ezekben a napokban Draco ritkán ment bárhová is anélkül, hogy Fleur ne loholt volna a sarkában. Elég vicces - gondolta Harry, - hiszen ő majdnem egyidős Dracóval, és nem is olyan régen Fleur még azt mondta rá, hogy túl "kissi", ahhoz, hogy komolyan vegye... A bagoly ismét huhogni kezdett, így sikerült magára vonnia Harry figyelmét. A fiú adott neki egy knútot, elvette a vörös szalaggal átkötött levelét, és türelmetlenül feltépte a borítékot.

Drága Harrym!

Nem tudok sokat írni, mert Londonba készülök és sietnem kell, de majd később küldök neked Pulival egy másik levelet. Ron és a Weasley család többi tagja is jól van. Mr. és Mrs. Weasley romantikus vakációra mentek a tengerpartra, Fred és George pedig a roxmortsi viccboltjukban vannak, szóval csak Ron és én vagyunk itt, meg persze Ginny, aki már hazajött Franciaországból és sok puszit küld neked. Találd ki, hogy ki írt nekem levelet! Nem más, mint Viktor Krum. Azt hittem, túl elfoglalt ahhoz, hogy bárkinek is írjon, hiszen a bolgár csapattal vendégszerepel mindenfelé a világban. De most épp Londonban van, úgyhogy benézek a Foltozott Üstbe, hogy találkozzak vele. Megmondom neki, hogy üdvözlöd. És kérlek, add át üdvözletemet Lupin professzornak. Már alig várom, hogy viszontláthassalak Sirius és Narcissa esküvőjén. Örülök, hogy Sirius végre rátalált a boldogságra, senki sem érdemli meg ezt nála jobban.

Sok szeretettel: Hermione

Harry nyugtalanul hajtotta össze a levelet. Amikor felnézett, észrevette, hogy Draco és Fleur is őt figyelik.

- Mi a baj, 'Erry? - kérdezte Fleur élénk érdeklődéssel. - A barátnőd elhagyott valaki másért? Vagy netán terhes?

Harry kezéből kihullott a levél.

- Micsoda? - hápogta. - Ez nevetséges. Hogyan lehetne terhes?

Fleur és Draco egyszerre vigyorodott el.

- Talán eljött az ideje annak a bizonyos beszélgetésnek az élet dolgairól, Potter - jegyezte meg a szőke fiú még mindig vigyorogva.

A francba - gondolta Harry, - egyenesen belesétáltam a csapdába.

- Fogd be, Malfoy! - morogta. - Kösz szépen, de már mindent tudok a szexről. Fleur próbálta visszafojtani kitörő nevetését.

- Ezt igazán megnyugtató hallani - szólalt meg egy hang valahonnan Harry háta mögül.

A fiú megpördült és Lupin professzort fedezte fel a háta mögött ácsorogni arcán halvány mosollyal.

- Szia, Harry! - biccentett a férfi. A fiú rávigyorgott a professzorra, aki véleménye szerint most sokkal jobban nézett ki, mint három évvel ezelőtt. Az arca mintha kisimult volna, bár lehet, hogy csak a nyáron szerzett barnaság miatt váltak kevésbé feltűnővé a ráncai. Mindannyian lebarnultak, még Draco is, ami Harry véleménye szerint ellentétben állt a természet minden törvényével. De most komolyan, hogyan lehetséges az, hogy valaki, akinek ennyire világos színű a haja és a szeme, nem ég le a napon? Fleurrel ugyanez volt a helyzet. Ő és Draco is csokoládébarnák voltak, a hajuk pedig úgy ragyogott, mint a kristálycukor. Harry is barnább lett néhány árnyalattal, és pár szeplő is megjelent az orra körül, melyek létezéséről mindezidáig fogalma sem volt. Remélte, hogy nem túl feltűnőek. Hermione orrán is voltak szeplők, és Harry elragadónak találta őket, de tartott tőle, hogy fiúknál azért más a helyzet.

- Lupin professzor - szólalt meg Harry elhessegetve gondolataiból Hermionét és a lány orrát. - Örülök, hogy látom. Leül közénk? Ebédelt már?

- Tulajdonképpen már ettem - válaszolta Lupin. - Csak téged kerestelek, Harry. És a szobatársadat.

Fejét Draco felé fordította, aki meglepetten vonta fel a szemöldökét.

- Engem keresett? Miért?

- Dumbledore tájékoztatott valamiről - válaszolta kitérően Lupin. - Visszamehetnénk a szobátokba egy percre? Szeretnék tőletek kérdezni valamit.

Harry és Draco összenéztek, majd vállat vontak és felálltak.

- Persze - mondta Harry. - Miért ne?

- Később találkozunk - mondta Draco Fleurnek, aki kissé ingerültnek tűnt, amiért így magára hagyták.

Lupin előttük haladt, miközben átvágtak az ebédlőn és felmentek a fiúk hálószobájába vezető lépcsőn.

- Említette neked Hermione, hogy találkozni fog Viktor Krummal Londonban? - kérdezte Harry Dracótól, és elégtétellel nyugtázta, hogy a másik fiú alig láthatóan összerándult.

- Az a túlméretezett bolgár barom! - mordult fel Draco. - Minek akar találkozni vele?

- Annyira azért nem rossz - mondta Harry hirtelen megenyhülve Krum irányába. Gyors hangulatváltozását talán az okozta, hogy ő tudott valamit Hermionéról, amit Draco nem.

- Lupin professzor! - kiáltotta Harry meggyorsítva lépteit. - Ez a mi szobánk itt! Draco kinyitotta az ajtót, és mindhárman beléptek. A helyiség egy tágas, kőfalú hálóterem volt, elég nagy ahhoz, hogy akár hat vagy hét fiú is ellakhasson benne, ennek ellenére csak Harry és Draco osztozott rajta. A szoba mindkét végében volt egy-egy kandalló, középen egy hatalmas ablakfülke kőpárkánnyal és két bársonybaldachinos ágy. Harry ládája az ágya tövében kapott helyett, Dracóé pedig a sajátja előtt. Lupin helyet foglalt egy széken, míg Harry és Draco leültek az ágyuk szélére. Lupin furcsán nyugtalannak tűnt, bár amikor megérezte magán Harry tekintetét, rögtön rámosolygott a fiúra.

- Nem tudom, említettem-e már, de jó újra látni téged, Harry - mondta még mindig mosolyogva.

- Egész héten a maga óráját vártam - viszonozta a mosolyt Harry. - Eddig csak Emble professzorral volt óránk, de ő folyton ugyanazt ismételgeti.

- "Három szó van, amit minden magid eszébe kell, hogy véssen" - idézte Draco Emble professzort. - "Kontroll, kontroll, kontroll!" Mondtam neki, hogy ez egy szó háromszor elismételve, de nem érdekelte - tette hozzá vigyorogva.

- Az önfegyelem tényleg fontos - mondta szelíden Lupin.

- Igen, tudom - válaszolta Draco dacosan. - De az már megy nekem, szóval...

- Erről jut eszembe - szakította félbe Lupin. - Dumbledore professzor tájékoztatott, hogy a tulajdonodban van Mardekár Malazár kardja. Arra is megkért, hogy vessek rá egy pillantást.

Draco vállat vont.

- Ha szeretné - mondta homlokát ráncolva. - De a kezei...

- A kard a nem-magid embereket égeti meg - felelte nyugodtan Lupin. - De mivel én vérfarkas vagyok, valószínűleg megérinthetem.

- Ja persze, a vérfarkas dolog - bólintott Draco őszinte érdeklődéssel. - Elég nagy szívás.

- DRACO! - kiáltott fel Harry figyelmeztetően.

De meglepetésére Lupin mosolyogva nézett a szőke fiúra.

- Nagyon emlékeztetsz a fiatal Siriusra. Hátborzongató a hasonlóság.

- Ezek szerint ő is elbűvölő és jóképű volt? - kérdezte Draco.

- Sirius nekem azt mondta, hogy iskoláskorában kibírhatatlan természete volt - jegyezte meg Harry.

- Mindhárom igaz rá - válaszolta a férfi még mindig mosolyogva. Meg kell hagyni, jó volt Lupint ilyen vidámnak látni. Az egész arca felderült, és különös arany-zöld szemei valósággal ragyogtak.

- Nos, Draco...

- Máris hozom - vágta rá a fiú, majd felpattant az ágyról, a ládájához lépett és felnyitotta. Kivette a kardot és egy pillanatra felemelte, hogy szemügyre vehesse. A kard a maga nemében gyönyörű volt; az ablakból ráeső napfény vízként siklott végig a pengén, és a zöld drágakövek szikráztak a markolaton.

- Tessék - nyújtotta át Lupinnak.

A férfi a kezébe vette és megfordította a kardot, kezét óvatosan végigfuttatva a pengén.

- Ez egy rendkívüli mágikus erővel bíró tárgy - mondta.

Draco elégedetten nyugtázta a kijelentést.

- Megengeded, hogy elvégezzek rajta egy kísérletet? - kérdezte Lupin a fegyvert forgatva és vizsgálgatva.

Draco vállat vont.

- Ha nem töri össze.

Lupin végighúzta vékony, rugalmas ujjait a pengén, majd így szólt: - Indicio! Mindkét fiú előrehajolt és csak ámult, amikor fémbe vésett betűk tűntek elő a pengén. Az írás az évek során megfeketedett; úgy tűnt, mintha mindig is ott lett volna: Descensus averno facilis est.

- Ez mit jelent? - kérdezte csodálkozva Draco.

Lupin olyan arcot vágott, mintha ő sem értené teljesen.

- Latinul van - válaszolta. - Azt jelenti, hogy "Könnyű lejutni a Pokolba".

- Ez aztán a vidám szöveg - jegyezte meg Harry.

- Biztos benne, hogy nem azt jelenti: "Legyen szép napod"? - kérdezte Draco reménykedve. - Vagy "Ez a kard rengeteg pénzt ér"?

- Vagy "Teljesen idióta a tulajdonosom"? - próbálkozott Harry.

- Nem - felelte Lupin. - Azt jelenti, amit mondtam.

Mindkét fiú nyugtalanná vált.

- Nem tudom, mi lehet ez, de elég rosszul hangzik - mondta Draco.

- Mardekár Malazár nem volt éppen a világ legkedvesebb embere - jegyezte meg Lupin, majd felállt. - Ha megengeded, elvinném a kardot magammal, hogy alaposabban is megvizsgálhassam.

- Rendben - válaszolta Draco, aki most némi gyanakvással tekintett a fegyverre. - De semmi rohangálás az előcsarnokban! Elég éles - tette hozzá, amikor Lupin elindult.

*

A Foltozott Üst felé tartva Ginny az órájára nézett. Azt ígérték Ronnak, hogy háromkor találkoznak a Czikornyai és Patzában, és már két óra volt. Hermionénak tehát nem sok ideje maradt arra, hogy Krummal kávézzon. Ginny lopva a lányra pillantott, aki kimondottan elegáns és csinos volt rövid piros kabátjában. Egy kicsit feszültnek tűnt, éppen csak annyira - gondolta Ginny, - amennyire ő is lenne, ha olyasvalakivel találkozna, akit már két éve nem látott, és aki egykor őrülten szerelmes volt belé, és meglehet, hogy még mindig az. Persze Ginny legjobb tudomása szerint belé még senki nem volt őrülten szerelmes. Sem Harry, akit még mindig szeretett... sem bárki más.

- Megérkeztünk - szólalt meg Hermione megállva a Foltozott Üst cégtáblája alatt. - Ugye, bejössz velem? - tette hozzá és reménykedve nézett Ginnyre.

- Persze - válaszolta Ginny és Hermionét követve elindult felfelé a lépcsőn. Beléptek a Foltozott Üst bárjába, ami szinte teljesen üres volt. Ginny hunyorogva nézett körül, szeme lassan szokott hozzá a félhomályhoz. Váratlanul egy termetes alak körvonala tűnt elő a sötétből.

- Hermijjónii - hallatszott egy érdes hang.

Hermione elkapta Ginny kezét, és idegességében erősen megszorította.

- Viktor! Olyan jó látni téged!

Az elmúlt három év nem sokat változatott Krum sötét, borongós külsején, bár valamivel robosztusabbá vált; ahogy a két lány fölé tornyosult, sűrű, fekete szemöldöke alól zordan nézett le rájuk.

- Hermijjónii - kezdte újra. - Beszélni akorok veled. - Majd egy jelentőségteljes pillantást vetve Ginnyre hozzáfűzte: - Egyedül.

Ginny Hermionéra pillantott, aki meglepetten nézett vissza rá.

- Nem fogom őt itt hagyni!- jelentette ki ingerülten Ginny. - Az Odúba nem tud visszajutni egyedül!

Viktor kitartóan nézte Hermionét.

- Kérlek - mondta. - Csak öt perc az egész. Ott - intett a fejével egy kisebb szoba felé. Hermione Ginnyre pillantott, majd vállat vont.

- Rendben. Öt perc. Ginny, akkor, ha nem gond, megvárnál?

- Természetesen - bólintott a lány.

Figyelte, ahogy a nagydarab Krum a szoba felé irányította a nála jóval kisebb termetű lányt, majd becsukta az ajtót maguk mögött, azután megrázta a fejét. Fogalma sem volt, mit akart mondani Krum Hermionénak, de az arckifejezéséből ítélve aligha lehetett jó hír. Úgy gondolta, a lánynak nem kellett volna elfogadnia Krum meghívását, hiszen a fiú nem tűnt megbízhatónak, ráadásul Harryről sem lenne szabad megfeledkeznie. Ha Harry az ő barátja volna - futott át az agyán, - ő soha... Nem - hűtötte le magát, - ezt felejtsd el! Ez sosem fog megtörténni. A szoba ajtaja kinyílt, és Hermione lépett ki rajta. Nyugtalannak tűnt. Odament Ginnyhez és megfogta a kezét. Ginny kis híján felkiáltott; Hermione kezei jéghidegek voltak.

- Még maradnom kell egy ideig, hogy beszélhessek Viktorral. Menj és keresd meg Ront! Viktor majd később visszavisz engem az Odúba - közölte Hermione. Ginny meglepetten bámult rá.

- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?

- Igen - válaszolta határozottan a lány.

- De Hermione - fogta halkabbra a hangját Ginny. - Nem hiszem, hogy jó lenne, ha csak így itt hagynálak. Mi lenne... mi lenne, ha visszajönne velünk ő is az Odúba, és akkor ott beszélnétek?

Hermione megrázta a fejét.

- Később majd megérted - válaszolta, és amikor látta, hogy Ginny még mindig kétkedve néz rá, ingerülten hozzátette: - Hidd el, tudom, hogy mit csinálok! Ginny döbbenten nézte, ahogy Hermione hátat fordított neki, visszament a szobába, ahol Viktor várta, és becsukta maga mögött az ajtót. Majd kissé kábán sarkon fordult és kisétált a Foltozott Üstből a napsütötte Abszol Útra.

*

Draco tűzben-vérben bővelkedő rémálmából arra ébredt, hogy valaki erősen rázza a vállát. Pislogni kezdett, hogy valamit ki tudjon venni a sötétben.

- Potter - morogta. - Au! Mit csinálsz...?

Elakadt a szava. A sötétből rábámuló szempár ugyanis nem zöld volt, hanem sötétvörös, és sárga erek hálózták be. Draco felordított, leugrott az ágyról, majd átbukfencezett a ládájához és feltérdelve kibámult mögüle. A szoba csaknem koromsötét volt, de így is ki tudta venni egy összegörnyedt alak körvonalát, ami nagyjából akkora volt, mint egy kutya, az ágya lábánál kuporgott és vörös szemeivel rosszindulatúan meredt rá. A másik ágyban Harry felült és a szemüvegéért nyúlt.

- Malfoy, mi...

Elhallgatott. Draco nem volt benne biztos, hogy Harry látja a sötét alakot, de pillanatnyilag ez nem is érdekelte. Még mindig térden állva kitapogatta a ládája fedelét, majd feltépte. A kardja után kutatott, amikor gyomrának egy émelyítő rándulásától kísérve rádöbbent, hogy fegyverét Lupinnak adta aznap délután. A pálcája... hol van a pálcája?

- Lumos - hallotta Harry hangját.

A Harry pálcájának végéből előtörő fény kékes színbe vonta a szobát. Megvilágította az ágyában ülő Harryt, a földön guggoló Dracót és a lényt is, ami élesen felsikoltott és elhúzódott a fény elől.

- Ne bántsatok! - Kiáltotta, és bár a hangja sokkal inkább hasonlított máglyaropogáshoz, mint emberi beszédhez, mégis tökéletesen érthető volt. - Kérlek, ne bántsatok!

Harry és Draco összenézett. Egyikük sem szólalt meg, de egyértelmű volt, hogy ugyanarra gondolnak: nem lehet egy túlzottan veszélyes szörnyeteg ez, ha megijed két pizsamás fiútól.

>P>- Mi ez? - kérdezte Draco meglepetten Harrytől.

- Fogalmam sincs - válaszolta Harry kikászálódva az ágyából. Draco is feltápászkodott, odalépett a szobatársa mellé, és mindketten szemügyre vették a teremtményt. Harry készenlétben tartotta a pálcáját.

Az akármi-is-az körülbelül akkora volt, mint egy kutya; szürke, pikkelyes bőrrel és tökéletesen kerek, fül nélküli fejjel volt megáldva. Orra szintén nem volt, a száját pedig csak egy hosszú, vékony vonal jelezte. Esdeklően tartotta fel szürke, hosszú ujjakban végződő kezeit.

- Rendben van - szólalt meg Harry még mindig a lényt figyelve. - Nem fogunk bántani. Csak... nyugodj meg!

- Hogy a pokolba ne bántanánk?! - rivallt rá a lényre Draco, aki még mindig ideges volt. - Mit képzeltél, hogy csak úgy rám ugrasz az éjszaka közepén? Mit akarsz? A lény ugyanazon a recsegő hangon válaszolt, mint az előbb:

- Bántsatok, ha akartok. Csak azért jöttem, ami az enyém. A két fiú zavartan nézett egymásra.

- Megismételnéd? - kérte Harry udvariasan.

- Azért jöttem, ami az enyém - ismételte meg a teremtmény. - A másik felemért! - Könnyek nélküli zokogás tört fel belőle, és szánalmat keltően nézett a fiúkra. - Éveken keresztül el volt rejtve előlem. Aztán megéreztem, hogy visszatért ebbe a világba. Átkutattam érte a szárazföldet és az óceánokat. Végül itt találtam meg. Az az enyém! Már több ezer éve keresem! - kiáltotta.

- Egészen pontosan mi is ez a te másik feled? - kérdezte Draco. - Úgy értem, meglehetősen egésznek tűnsz, legalábbis amennyire én látom. Persze ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy nincsenek füleid. Egy fület keresel?

A lény lesújtó pillantást vetett Dracóra.

- Te egy nagyon ostoba halandó fiú vagy - mondta. - És ha visszakapom a másik felemet és vele a teljes erőmet, megeszlek.

Draco szemmel láthatóan igencsak dühös volt. Harry, hogy megnyugtassa, a vállára tette a kezét.

- Itt senki nem fog megenni senkit - jelentette ki. - Mondanál nekünk valamivel többet erről a te... izé, másik feledről, amit elhagytál?

Ezúttal a lény tűnt rettentő mérgesnek.

- Nem hagytam el! Egy gonosz varázsló vette el és rejtette el előlem. Mindenfelé kerestem, és most ITT van!

- Te egy démon vagy, igaz?

- Nem vagyok az - válaszolta a lény nem túl meggyőzően.

- Ó, dehogynem - mondta Harry ezúttal már magabiztosabban. - Múlt évben vettük a démonokat sötét varázslatok kivédése órán. Azt is tudom, hogy hogyan lehet elűzni őket - és a lényre mutatott. - Dispelle...

- Neeee! - kiáltotta a démon öklével rácsapva Draco párnájára, akár egy durcás kisgyerek. Harry elhallgatott. - Mondom, hogy az enyém! Nincs jogod távol tartani tőlem! Több ezer éve keresem...

- Nos, megnézted már a kanapé alatt is, a POKOLBAN? - ordította Draco, akinél úgy tűnt, betelt a pohár.

A démon mély, gyászos, morgó hangot hallatott.

- Én nem úgy keresek, ahogy ti, halandók teszitek - mondta. - Én érzékelem, ami az enyém. Hív engem, és én meghallom a hívását. Ezer évig csendben volt, aztán ismét hallottam, hogy szólít. És most... - elhallgatott, és haragosan nézett körül. - Most megint nem hallom. De itt volt, ebben biztos vagyok! Harry lopva Dracóra pillantott.

- Ugye tudod, hogy mit keres? - suttogta. - Azt a kardot...

- Ssss! - intette csöndre Draco és visszafordult a démonhoz. - Ebben a szobában nincs semmilyen túlvilági, vagy démonikus eredetű tárgy - mondta, és ez igaz is volt. - Hacsak Pottert nem számítod annak. Nekem mindig is gyanús volt. Ha akarod, őt nyugodtan vidd csak el! A démon csekély érdeklődéssel nézett Harryre.

- A Potter fiú nem érdekel - jelentette ki.

- Hé! - kiáltotta Harry, aki hozzászokott, hogy mindig az események középpontjában áll, ezért most mellőzöttnek érezte magát. - Figyelj ide! - mondta a démonnak. - Menj és nézz körül, ha nem hiszed el Dracónak, hogy nincs itt semmilyen... hm... démonikus tárgy. Ugye, nincs? - sziszegte Draco fülébe.

Draco egy szemforgatással válaszolt. A démon azonban nem várt további bíztatásra, hanem átszáguldott a szobán, felforgatta a székeket, átvizsgálta a hamut a kandallóban, feltépte mindkét fiú iskolatáskáját és végül nekiesett Harry ládájának. A fiú döbbenten figyelte, hogyan repülnek szerteszét a személyes tárgyai. Draco alig győzte kapkodni a fejét a fölötte elszálló, majd a szemközti falnak csapódó ruhadarabok elől. Miután a démon Harrynél semmit nem talált, figyelme Draco ládájára irányult, és az előzőhöz hasonló alapossággal forgatta fel azt is. Mindkét fiú rezignáltan figyelte, hogyan dobálja szét Draco ruháit és könyveit a padlón.

- Tudod - súgta oda Draco Harrynek, - én mindig úgy képzeltem, hogy a démonok sokkal inkább agresszívek, brutálisak és életveszélyesek. Ez az egész átvizsgálom-a-cuccaitokat dolog... olyan... snassz.

- Teljesen egyetértek - válaszolta Harry.

- Elűzhetnéd - vetette fel Draco reménykedve.

- Talán jobb, ha meggyőzzük arról, hogy nincs nálunk, amit keres, különben úgyis visszajönne - vélekedett Harry. - Úgy tűnik, már nem képes érzékelni, hogy merre lehet a másik fele. Legalábbis remélem - tette hozzá Lupinra gondolva.

- Rendben - felelte Draco. - De ha elszakítja valamelyik ruhámat, én azonnal kihajítom.

*

- Ez az egész a te hibád! - jelentette ki Ron metsző pillantást vetve az asztal fölött Ginnyre. Kék szemei szikráztak, vörös haja pedig zilált csomókban meredt az égnek olyanformán, ahogy Harryé szokott. - Hogy hagyhattad csak úgy ott, a Foltozott Üstben azzal a... azzal a...

- Ez nem igazság! - kiabált vissza Ginny. Az ő szemei is haragosan villogtak. - Te nem hallottad őt, Ron! Nem voltál ott! Nem engedte volna, hogy ott maradjak. Világosan megmondta, hogy menjek el és hagyjam őt békén!

- Éjfél van! - mondta Ron, aki egyszerre tűnt rettentő dühösnek és nagyon nyugtalannak. - Hol lehet?

- Nem tudom - felelte szomorúan Ginny, miközben leült a konyhaasztalhoz. - De Ron, kérlek, ne gondolj a legrosszabbra. Talán csak belefeledkeztek a beszélgetésbe és elvesztették az időérzéküket.

- Akkor küldött volna egy baglyot, vagy valami. Hermione nem olyan, ő...

- Nem milyen? - lépett be az ajtón Hermione és különös tekintettel mérte őket végig. Ronnak és Ginnynek leesett az álla.

- Hermione, épségben vagy! - lélegzett fel Ron.

- Én mondtam, hogy nincs semmi baja - szólalt meg Ginny. De azért nagy kő esett le a szívéről, amikor meglátta a lányt. - Jól vagy, ugye? - fordult Hermionéhoz.

- Persze, hogy jól vagyok - válaszolta nyugodtan a lány. - Bocsássatok meg egy percre, de fel kell mennem a szobámba. Mindjárt visszajövök. Sarkon fordult, és változatlan nyugalommal elindult felfelé a lépcsőn. Ron és Ginny tátott szájjal bámultak utána.

- Gondolod, hogy kiborította valami? - kérdezte Ginny, amikor végre szóhoz jutott.

- Nem hinném - felellte habozva Ron. - Nem tűnt zaklatottnak, sőt épp ellenkezőleg. Talán utána mehetnél és beszélhetnél vele. Hiszen a lányok jobban megértik egymást - tette hozzá gondterhelten. Ginny megrázta a fejét.

- Valószínűleg veled szívesebben beszélne.

- Azt hiszem, igazad van. - sóhajtotta Ron, majd felállt és elindult a lépcső felé, de megtorpant, amikor meglátta Hermionét, aki kis útitáskáját cipelve jött vele szembe. A lány elment mellette, majd a konyha felé vette az irányt. Ron utána sietett.

- Hermione, biztos, hogy jól érzed magad? - kérdezte növekvő aggodalommal.

- Jól vagyok - válaszolta a lány, miközben átsétált a konyhán. - Csak úgy döntöttem, hogy néhány napot Viktorral töltök. Ennyi az egész.

- Micsoda? - kiáltott fel egyszerre a két testvér.

- Ugye, ezt nem gondolod komolyan? - kérdezte Ginny.

Hermione megfordult és rájuk nézett. Kicsinek, sápadtnak és eltökéltnek tűnt. Kontyából kiszabadult néhány tincs és az arcába hullott.

- De igen, komolyan gondolom. Miért ne mehetnék el? Miért ne tehetném azt, amit szeretnék?

- Megőrültél?! - kiáltotta Ron.

- És mi lesz Harryvel? - kérdezte Ginny.

Hermione vállat vont.

- Meg fogja érteni.

- Egészen biztos, hogy NEM fogja megérteni - mondta Ron. - Hermione, kérlek, ülj le! Haragszol Harryre? Csinált valamit, és te vissza akarsz vágni neki? Ebben az esetben könyörgöm, találj ki valamilyen más bosszút! Ginny, segíts, kérlek!

- Összejöhetnél Ronnal - javasolta segítőkészen Ginny. - Az biztosan kiborítaná Harryt.

- Kösz, Gin - nyögte Ron gyilkos pillantást vetve a húgára.

Hermione megrázta a fejét, miközben tágra nyílt, párás szemekkel bámult a fiúra.

- Ennek semmi köze Harryhez. Egész egyszerűen most ezt kell tennem. Lenyugodnátok? Néhány nap múlva visszajövök.

- Néhány... nap múlva? - kérdezett vissza Ron alig hallhatóan.

- Nos, ha ennyire túlreagáljátok a dolgot, akkor lehet, hogy egyáltalán nem is jövök vissza - csattant fel Hermione, majd sarkon fordult, feltépte az ajtót és kivonult a kertbe. Ron és Ginny rémülten meredtek egymásra, majd Ron felpattant és Hermine után sietett.

- Hermione! - kiáltotta. A lány egy magas, sötét, seprűn ülő alak felé tartott. Ront egyre növekvő balsejtelem kerítette hatalmába, ezért futásnak eredt. - Hermione! - kiáltotta ismét. De a lány anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna hátra, felült a seprűre és karját Krum dereka köré fonta. Krum elrugaszkodott a földtől, és már repültek is magasan az Odú fölött. Ron követte őket a szemével, míg végül apró ponttá zsugorodtak, majd eltűntek a fák koronái fölött.

- De hát Hermione utál repülni - motyogta dermedten még mindig utánuk bámulva.

- Még Harryvel sem hajlandó seprűre ülni.

- Úgy tűnik, hogy ebben a kérdésben megváltoztatta a véleményét - hallotta Ginny hangját a háta mögül.

- Valami itt nagyon, de nagyon nem stimmel - mondta Ron a húgához fordulva. - Kerítsd elő Pulipintyet, azonnal értesítenünk kell anyát és apát... és Hermione szüleit...

- Az nem fog menni - szólt közbe Ginny.

- Miért nem? - Meredt rá Ron.

Ginny arca nagyon sápadtnak tűnt a holdfényben, és szomorú szemekkel viszonozta bátyja pillantását.

- Puli elment - válaszolta. - Azt hiszem Hermine elküldte őt egy levéllel.ÍP>

- Ó, Istenem! - nyögte Ron. - Harry.

*

- Nem hiszem, hogy el kellene mondanunk neki - suttogta Draco. Reggel nyolc óra volt, és Lupin irodája előtt álltak. A démon körülbelül hajnali háromkor távozott - üres kézzel. De előtte ünnepélyesen megfogadta, hogy egyszer még visszatér és visszaszerzi a másik felét.

ÍP>Ezek után már sem Harry, sem Draco nem tudott nyugodtan aludni, így reggelre mindketten meglehetősen fáradttá és ingerlékennyé váltak.

- De ő egy vérfarkas, Malfoy - vetette ellen Harry, miközben egyik kezével végigszántott rendezetlen hajtincsein. - Hozzászokott az ilyen fekete mágiás dolgokhoz.

- Talán - mondta Draco. - De mégiscsak egy felnőtt vérfarkas. Egy tanár vérfarkas. Ha elmondjuk neki, hogy démonok vannak a szobánkban, úgy érzi majd, hogy kötelessége tenni valamit ez ügyben.

- Azt valóban nem mondhatjuk, hogy démonok vannak a szobánkban - felelte Harry.

- De azt elmondhatjuk, hogy volt egy démon a szobánkban. Egyetlenegy.

- Azt hiszem a tanárok hajlamosak akár egyetlen hálószobában tartózkodó démont is komoly problémaként felfogni - vitatkozott Draco. - Tíz az egyhez, hogy azonnal Dumbledore-hoz fordul.

- És akkor mi van, Malfoy? - csattant fel Harry. - Te csak attól félsz, nehogy elvegyék a játék kardodat!

- Nem tudhatjuk, hogy a démon valóban a kardot kereste-e.

- Mégis mi a fenét keresett volna? A zoknijaidat? A hajápoló szereidet? De várjunk csak, neki nincs is haja! És tudod, hogy miért? Mert ez egy DÉMON!

- Ne ordíts a fülembe! - morogta ingerülten Draco. - El akarod mondani neki? Jó. Csak rajta!

- Rendben. Meg is teszem - válaszolta Harry ezúttal már lényegesen kisebb hévvel. Bekopogott. Az iroda ajtaja rögtön kinyílt, Harry pedig - nyomában Dracóval - belépett a szobába. Lupin professzor az íróasztalánál ült és a Reggeli Próféta egyik számát olvasta. Haját sötétarany színűre festette az ablakon beszüremlő hűvös reggeli napfény. Amint a két fiú belépett, felnézett és elmosolyodott. Összehajtotta az újságot és egy komódra dobta.

- Azon gondolkodtam, hogy vajon szándékotokban áll-e bejönni, vagy inkább az egész reggelt veszekedéssel töltitek odakint. A két fiú rémülten nézett egymásra.

- Ó, ne aggódjatok! Egy szót sem hallottam abból, amit mondtatok - nyugtatta meg őket Lupin, majd Dracóhoz fordult. - Örülök, hogy benéztél. Ami azt illeti, épp...

- Volt rá alkalma, hogy megvizsgálja a kardom? - vágott közbe Draco.

- Igen - válaszolta Lupin. Felállt és egy falra akasztott üvegdobozhoz lépett. Harry most vette csak észre, hogy a tanár ebbe helyezte Mardekár kardját. Lupin leemelte a dobozt a falról és az íróasztalra tette, majd hűvös nyugalommal végignézett rajta.

- Draco, amíg a kard a családod birtokában volt, hol tartottátok? - kérdezte.

- Egy vitrinben, a fegyverteremben - felelte Draco habozás nélkül.

- És használta valaki valaha is?

- Nem - válaszolta Draco ezúttal némi gondolkodás után. - Mindig a helyén volt, sosem láttam, hogy kivették volna.

- Dumbledore elmondta, hogy a tartója valamiféle démonikus tárgy segítségével végrehajtott forgószél bűbáj hatására tört darabokra - folytatta Lupin, mire a két fiú bólintott. - Nos, ez a körülmények igen különös összejátszása. Nagyon valószínűnek tartom, bár nincs rá bizonyítékom, hogy a vitrin, amiben apád a fegyvert tartotta nem volt hétköznapi. Mivel ez a kard sem nevezhető hétköznapinak.

- Hát persze, hogy nem - szólt közbe Harry. - Dumbledore elmondta nekünk, hogy ez egy magid kard.

- Még annál is különlegesebb - mondta Lupin. - Ez a kard egy démonpenge. Mindent és mindenkit képes megölni: démonokat, vámpírokat, halhatatlan szörnyeket, még a feltámadt halottakat is.

- Nagyszerű - szólalt meg Draco. - Jó móka lesz majd a különböző partikon: "Hello, a nevem Draco Malfoy, mindent és mindenkit meg tudok ölni, és TE mit tudsz?"

- Ezt a kardot nem fogod magaddal vinni partikra - jelentette ki határozottan Lupin.

- Sőt, ami azt illeti, egy darabig a kezedbe sem veheted.

Draco egy lesújtó "én megmondtam" pillantást vetett Harryre.

- De az enyém! - tiltakozott visszafordulva Lupinhoz. - Mindig is a családom tulajdonában állt!

- Amikor azt mondtam, hogy ez egy démonpenge, nem arra céloztam, hogy egy démon készítette vagy egy démon számára készült. Úgy értettem, hogy ez egy démon. Ez a kard nagyon is élő és igen gonosz. Draco keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt és dühösen meredt a férfira.

- Honnan tudja, hogy gonosz?

- Nem tudom - ismerte el a tanár. - Még utána kell, hogy nézzek néhány dolognak, és szükség lesz további tesztek elvégzésére is... - Elhallgatott, majd így folytatta: - Sajnálom, Draco. Addig semmiképp sem adhatom vissza, amíg nem végeztem a vizsgálatokkal.

- És attól, hogy az irodájában tartja, kevésbé lesz gonosz? - kérdezte Draco a szája szélét harapdálva.

- Nem az a lényeg, hogy a szobámban van, hanem hogy ebben a tartóban. Lehet, hogy tévedek, de úgy vélem, hogy apád is egy ehhez hasonló vitrinben tarthatta korábban.

A két fiú kétkedve nézett a dobozra, ami látszólag közönséges üvegből készült.

- Ez nem üveg - jegyezte meg Lupin helyesen értelmezve a tekintetüket. - Ez adamantin. Egy olyan anyag, ami a legtöbb varázslatnak ellenáll, és - tette hozzá Dracóra pillantva, - gyakorlatilag törhetetlen. Talán egy igen erős forgószél bűbáj ezt is összetörheti, de nem javasolnám a kísérletezést.

- Más szóval semmi értelme annak, hogy megpróbáljam visszalopni - vonta le a következtetést Draco. - Még akkor sem, ha begyűjtő bűbájt használok?

- Nem lenne túl sok értelme - jelentette ki vidáman a férfi. - A kardra mágikus úton képtelenség rátalálni, amíg ebben a tartóban van.

Draco és Harry összenéztek. Nem csoda, hogy a démon hiába kereste.

- Visszakapod, amint meggyőződtem arról, hogy nem veszélyes - mondta Lupin Dracónak, majd a másik fiúhoz fordult. - Van valami, amit el szeretnél mondani nekem? Harry a kedvesen érdeklődő Lupinról Dracóra nézett, aki dühösen bámult kifelé az ablakon. Ha megemlítené, hogy az éjszaka közepén egy enyhén hisztérikus démon bukkant fel a szobájukban azt bizonygatva, hogy a "másik felét" keresi - és Harrynek most már kétsége sem volt afelől, hogy az nem más, mint Mardekár kardja, - akkor Draco soha többé nem látja viszont a fegyvert. Megrázta a fejét.

- Nem, Lupin professzor, nincs semmi mondanivalóm.

*

- Húúúú! - szólalt meg Draco, amint elhagyták Lupin irodáját, és az előcsarnok felé vették az irányt. - Hazudtál egy tanárnak, Potter! Ráadásul szemrebbenés nélkül. Még a végén olyan leszel, mint én!

- Ez már egyszer megtörtént. Nem szeretném megismételni - felelte Harry. Draco rávigyorgott.

- Ugyan már, valld be, hogy élvezted a helyzetet... - Ám hirtelen elhallgatott, mert egy izgatottan csicsergő kis bagoly szállt el közvetlenül a feje fölött.

- Hé! - nézett föl Harry. - Pulipinty! - Kinyújtotta a kezét, hogy a fáradtan huhogó bagoly leszállhasson. - Szegény Puli! Két napon belül másodszor teszed meg oda-vissza ezt a hosszú utat Írországtól idáig! Levelet hoztál nekem?

Pulipinty kinyújtotta a lábát, amihez egy vörös szalaggal átkötött levél volt erősítve. Harry leoldotta, majd elengedte a baglyot, mire az a vállára szállt. Draco különös arckifejezéssel nézett rá. Harry szerette volna tudni, vajon zavarja-e, hogy Hermione ezúttal neki nem küldött levelet. Ez kétségkívül nem vallott a lányra. De biztosan megvolt rá az oka. Harry feltépte a levelet, elkezdte olvasni, majd hirtelen falfehérré vált. Draco érdeklődve nézett rá.

-Minden rendben van, Potter?

- Ez a... ez a levél Hermionétól jött. - dadogta.

- Igen, tudom - mondta Draco, és a szemében most már aggodalom türköződött. - Történt vele valami?

- Nem, jól van - válaszolta Harry furcsán fojtott hangon. - Ő... jól van.

- Akkor mi a baj?

- Viktor Krummal tölti a nyarat - felelte zavartan Harry még mindig a levélre meredve. - Bulgáriába ment. Azt írja, rájött, hogy mindig is Viktort szerette - tette hozzá, miközben olyan arccal nézett Dracóra, mint aki egy rémálomba csöppent. - Szakított velem.

(Fordította: Jamila)

(Folyt. köv... :-)