Draco Sinister

(Cassandra Claire)

II.

Tinta, vér és testvériség

- Szakított velem - mondta Harry.
- Hogy mit csinált?
- Szakított velem - ismételte Harry ugyanazzal a tökéletesen kifejezéstelen arccal.
- Az nem lehet! - ellenkezett Draco hitetlenkedve. - Valamit félreértettél. Add ide!
Valószínű, hogy a mérhetetlen döbbenet miatt, de Harry némán átnyújtotta a pergament Dracónak, aki kikapta a kezéből és villámgyorsan átolvasta.

Kedves Harry!

Ma délután találkoztam Viktorral és rájöttem, hogy a szívem mélyén mindig is őt szerettem igazán. Elmegyek hozzá Bulgáriába, hogy együtt lehessünk. Te mindig is a legkedvesebb barátom maradsz, de ráébredtem, hogy a szívem egyes egyedül Viktoré. Kérlek, ne próbálj kapcsolatba lépni velem.

Hermione

- Nemigen van rajta mit félreérteni - szólalt meg Harry gyászos hangon. - Elég lényegre törő.
- Hermione nem lehet szerelmes Viktor Krumba, ez egyszerűen képtelenség - ellenkezett Draco újra átfutva a levelet, hátha talál valami más magyarázatot a lány rövid üzenetére. - Úgy értem, mindig úgy képzeltem, hogy ha Hermione elhagy téged valaki miatt, akkor az én leszek. Bocs - tette hozzá, amikor felpillantott Harryre. - De most komolyan. Viktor Krum?
Harry üres szemekkel meredt rá.
- Mi a baj Viktor Krummal?
- Csak az, hogy egy nagydarab, hülye neandervölgyi, aki még ki sem tudja ejteni normálisan Hermione nevét!
- Mit számít az? - kérdezte Harry élettelen hangon. - Hermione nem szeret engem. Csak ez számít. - Visszavette a levelet Dracótól és egy darabig úgy nézett a papírra, mint valami furcsa és idegen dologra, majd a zsebébe gyűrte. - Azt hiszem, indulnunk kéne az órára.
- Mi van?
- Az órára - felelte Harry. - Kilenctől óránk lesz Lupinnal.
- Úgy érted, hogy csak úgy egyszerűen órára mész, mintha... mintha mi sem...
De Harry már meg is fordult és elindult a folyosón. Draco hitetlenkedve bámult utána. Nem egészen értette, hogy Harry miért viselkedik úgy, mintha épp most kapta volna meg a dementorcsókot. Ha a helyében lenne, ő ordítana és törne-zúzna. Talán Harry sokkos állapotba került? Draco olvasott már ilyesmiről. A sokkot kapott embereket tanácsos mielőbb lefektetni és egy vastag takaróba bugyolálni. Ám Harryt a folyosó kövére fektetni és rádobni egy takarót igencsak kivitelezhetetlen feladatnak tűnt.
- 'Ello, Draco! - hallatszott egy hang a háta mögül.
Fleur. Már csak ez hiányzott.
- Fleur, nekem most órára kell mennem...
- Lupinnal lesz óhrád, ugye? Nekem is. Mehetünk együtt! - közölte a lány sugárzó arccal és megragadta a fiú kezét, amikor az elindult. Draco megszaporázta a lépteit, hogy beérje a még mindig kifejezéstelen arccal lépkedő Harryt.
- 'Ello, 'Erry! - csiripelte Fleur.
Harry nem szólt semmit.
- 'Erry jól van? - súgta oda a lány Dracónak.
A válaszra azonban már nem volt szükség, ugyanis Fleur ebben a pillanatban észrevette Lupin professzort, aki épp befordult a sarkon. A tanár bólintott egyet köszönésképpen, amikor megpillantotta őket, azután belépett a terembe.
- Ighazán jóképű - jegyezte meg Fleur önelégülten. - Nem úgy, mint a többi professzohr. Benne van valami...
- Állati vonzerő? - próbálkozott Draco.
- Igen - bólintott Fleur és elmosolyodott.
Draco megkönnyebbült, amikor a lány végre eleresztette a karját és beviharzott az osztályterembe Lupin után. Gyorsan Harryhez fordult.
- Potter, biztos vagy benne, hogy...
- Jól vagyok, Malfoy.
Draco meg akarta mondani Harrynek, hogy egyáltalán nem néz ki jól. Az igazat megvallva úgy festett, mint aki mindjárt kidobja a taccsot. De nem volt alkalma szót váltani vele. A diákok kezdtek beszivárogni a tanterembe, és Harry velük tartott. Draco követte őt és úgy ült le, hogy szemmel tarthassa. Nem tudta, hogy Harrynek ez a furcsa nyugalma mit jelent, de abban biztos volt, hogy semmi jót.
Draco maga is eléggé meg volt döbbenve. Hermione megszökött Viktor Krummal? Szerelmes Viktor Krumba? Ismerve őt ez nagyjából úgy hangzott számára, mintha a lány elfelejtett volna tanulni a záróvizsgákra. Márpedig senki nem ismerte Hermionét úgy, mint ő, senki nem figyelte úgy, mint ő, senki nem tudta nála jobban, hogyan néz Harryre. Olyan sokszor figyelte, mialatt a lány Harryt nézte... Az nem lehet, hogy mindezek ellenére mégsem szerelmes belé. Meglehet, hogy az ő világa furcsa alapokra épült - gondolta Draco gyászosan, - de a fenébe is, attól még vannak alapjai, ám ha Hermione megszökött Viktor Krummal, akkor minden összedőlt. Mi az istent képzel ez a lány?
- ...nagyon örülök, hogy taníthatom ezt az osztályt - szakította meg Lupin professzor hangja Draco gondolatmenetét, mire felpillantott. Lupin az asztala mögött állt, amelyen egy hatalmas, üvegből készült földgömb volt egy rakás könyv társaságában. Éppen ekkor fejezte be a tantárgy nevének felírását a táblára: ALAPSZINTŰ MÁGIKUS TRANSZFORMÁCIÓ MAGIDEK RÉSZÉRE
Fleur az első sorban ült és le sem vette a szemét Lupinról. Draco elgondolkozott rajta, mi történne, ha Lupin észrevenné. Fleur merev tekintete ugyanis szinte bármilyen korú férfit szertelen viselkedésre tudott sarkallni.
- Nos - folytatta Lupin, - mindannyian jól tudjátok, hogy magidként olyan képességekkel rendelkeztek, amelyekkel más varázslók nem. Hogy képesek lesztek-e erőtöket teljes mértékben kihasználni, ez csak rajtatok múlik. Először azonban meg kell tanulnotok, hogy mik is ezek a képességek.
Ismét megfordult és újabb szavakat írt a táblára: TELEPATIKUS MÁGIA.
Meglepett moraj futott végig a termen. Draco ösztönösen rápillantott Harryre, aki rezzenéstelen arccal bámulta a pennáját, mintha az hordozná az univerzum összes titkát, és úgy tűnt, nem is hallotta Lupin szavait.
- Úgy is szokták nevezni, hogy a Hangtalan Beszéd Művészete - folytatta Lupin, - de sok éve már, hogy csak mítosznak tartják. Egy magidnek azonban...
Draco elfordult Lupintól és ismét Harryre pillantott. A fiú még mindig üres arckifejezéssel meredt a tollára. Draco közelebb hajolt hozzá és a szája sarkából mormolva így szólt:
- Gondolkoztam ezen a Hermione-ügyön, Potter, és...
Durr!
A Harry padján álló kalamáris felrobbant, akár egy miniatűr bomba. Üvegszilánkok és tinta repült minden irányba telefröcskölve a döbbent Harry asztalát és ruháját. Draco a kezével megérintette az arcát, és amikor elhúzta, fekete és vörös foltok éktelenkedtek rajta: tinta és vér. Egy üvegszilánk végigkarcolta az arcát.
A közelükben ülők közül néhányan meglepett suttogásba kezdtek. Draco tudomást sem vett róluk, csak Harryt figyelte riadtan. Tudta, hogy a fiúnak sosem volt erőssége az érzelmei kordában tartása, sőt, egyenesen pocsékul ment neki, ha pedig a sokk mostanra kezdett elmúlni, akkor...
DURR!
A Lupin asztalán álló üvegből készült földgömb szétrobbant. Lupin hátraugrott, és számtalan diák behúzta a nyakát, amint méretes üvegdarabok repültek el a fejük fölött, hogy aztán beleálljanak a terem hátsó falába. Draco talpra szökkent és megragadta Harry talárjának a hátulját.
- Gyerünk, Potter - mondta.
- De én nem...
- Gyerünk!
Draco Harryt ráncigálva Lupin és az osztály döbbent tekintetének kereszttüzében kihátrált a teremből. Mihelyt kiértek a folyosóra, visszarúgta az ajtót és elengedte Harryt, aki kábultan huppant le a kemény padlóra.
- Mit gondolsz, mi az istent csinálsz, Potter? - ordított rá Draco feldúltan. Mindenütt tinta és üvegszilánk borította, ráadásul szinte biztos volt benne, hogy az ingét maradandó károsodás érte. - Uralkodj magadon!
- Nem csinálok semmit! - kiáltott vissza Harry dühösen.
CSATT!
Az egyik festett-üveg ablak berobbant felettük éles üvegszilánkokat szórva a fejükre.
- Fejezd be! - üvöltötte Draco a fejét védve. - Le akarod rombolni az egész iskolát, te hülye barom?!
Harry arcára aggodalom ült ki.
- De én nem akarom... - Ám félbeszakította egy hatalmas csattanás, amint egy újabb ablak tűnt el a keretéből.
Draco most már komolyan megrémült. Harry képességeinek első megnyilvánulása bagolyesőt és kék havat okozott. Attól tartott, hogy bármelyik pillanatban békák potyoghatnak az égből. Vagy téglák. Vagy éles, hegyes tárgyak.
- Potter - mondta. - Szeretném, ha tudnál valamit. Ez csakis a te érdekedben történik.
- Mi? - kérdezte Harry, miközben nagy szemeket meresztett a fiúra.
- Ez - felelte Draco és teljes erőből bordán rúgta a fiút.
- Ukh! - nyögte Harry, miközben összegörnyedt és levegőért kapkodott. Mikor végre lélegzethez jutott, dühösen Dracóra pillantott. - Te egy seggfej vagy, Malfoy - nyögte, majd talpra állt és behúzott neki egyet.
Nem volt jellemző Dracóra, hogy megtorlás nélkül hagyjon egy ütést. Harry felé suhintott, és eltalálta a fiú állkapcsát. Be kellett azonban látnia, hogy minden próbálkozása kudarcra van ítélve; hiába nőtt ugyanis magasabbra és voltak hosszabbak a karjai, mégsem kelhetett versenyre azzal a vak dühvel, ami Harry erejét táplálta nemcsak vele szemben, hanem az egész világ ellen. Mire Lupin és az osztály nagy része kitódult a terem ajtaján, hogy lássa, mi történik, Harry már Draco mellkasán ült és mindkét öklével a fiút püfölte.
- 'Erry! - sikoltotta Fleur, aki nem szeretett verekedő fiúkat látni, kivéve, ha ő maga volt a verekedés tárgya. - Nem üthöd meg Dracót! Még megshérül az arca!
- HARRY! - üvöltötte Lupin, és a hangja olyan hidegen csendült, akár a jégcsap. - DRACO! MAGYARÁZATOT KÉREK!
Harry abbahagyta Draco ütlegelését és Lupin felé fordította kábult tekintetét.
- AZ IRODÁMBA, MOST RÖGTÖN! - utasította őket Lupin.
Harry felkelt, majd Draco is. Mindketten véreztek, habár Draco sokkal rosszabbul nézett ki. Vonakodva követték Lupint az irodájához vezető folyosón hátukban érezve a többi diák kíváncsi tekintetét. Odaérve Lupin feltépte az ajtót és beterelte őket a helyiségbe, majd hűvös hangon így szólt:
- ÜLJETEK LE ÉS NE MOZDULJATOK, AMÍG VISSZA NEM JÖVÖK. - Azzal becsapta az ajtót.
Hirtelen néma csend telepedett rájuk, melyet csak a falon lógó óra ketyegése zavart meg. Draco a szeme sarkából Harryre pillantott. Harry a szeme sarkából Dracóra pillantott. És észrevette, hogy a szőke fiú vigyorog.
- Mi olyan vicces, Malfoy? - kérdezte, és a hangjában egyszerre érződött kíváncsiság és harag.
- Megakadályoztam, hogy egy óriási romhalmaz alá temess minket, nem? - felelte Draco, aki csak a szája az egyik oldalával tudott vigyorogni, amitől furcsán féloldalas és meglehetősen elmebeteg benyomást keltett. - Eltereltem a figyelmedet a kritikus pillanatban. Jobban vagy már?
Harry, aki már valóban jobban volt, lenézett vérző ujjperceire, majd vissza Dracóra, és hirtelen bűntudat öntötte el lelkét.
- Malfoy - kezdte vontatottan. - Én tényleg, tényleg nagyon sajnálom, hogy...
- Felejtsd el! - szólt Draco vidáman. - Azért az arckifejezésért, amit akkor vágtál, amikor bordán rúgtalak, már megérte!
Harry bűntudta elillant.
- Tőled nem lehet bocsánatot kérni, ugye?
Draco elutasítóan legyintett egyet.
- Én sem kérek soha bocsánatot, neked miért kéne?
- Nem kérsz bocsánatot? Mint ahogy nem szoktál elájulni sem?
- Pontosan - felelte Draco.
- Mit nem csinálsz még?
- Nem sírok - mondta Draco. - És nem táncolok. Utálok táncolni. - Megvonta a vállát. - És azt sem hiszem, hogy Hermione szerelmes lenne Viktor Krumba.
Harry arca megrándult.
- Nem beszélhetnénk valami másról?
- Ugyan már, Potter! - mondta Draco, miközben odalépett Lupin íróasztalához és vizsgálgatni kezdte a rajta heverő tárgyakat. - Gondolj csak bele! Semmi értelme az egésznek... - Ám hirtelen a torkára forrt a szó. - Hé, Potter, idenézz!
Harry odalépett Draco mögé és átpillantott a fiú válla fölött. Egy nagy, dohos könyv feküdt kinyitva Lupin asztalán. Harry óvatosan megérintette; vastag, bőrkötéses könyv volt, melynek porlepte lapjai megsárgultak az idők folyamán. Egy olyan oldalon állt kinyitva, amelyen különböző tárgyak fametszetes illusztrációi voltak láthatók: az egyik leginkább egy bőrkesztyűre hasonlított, a másik egy furcsa kinézetű koponya volt, mindezek alatt pedig egy kard ábrája volt látható. A rajz nem volt részletes, de a markolaton csillogó ékkövek határozottan zöldek voltak.
A lap fejlécén a következő felirat állt: Démonikus tárgyak: Használati útmutató. Az élő penge. Az alatta lévő írást viszont alig lehetett kibetűzni. Számtalan helyen gyertyaviasz volt a lapra csöpögtetve, és néhol rendkívül gyanús barna foltok nehezítették az olvasást.
...Ezért ez a penge egykor, avagy még jelenkor is a démon testének vagy lelkének egy darabja vagy része... bárkinek, akinek ilyen kard a tulajdonában áll, ismernie kell annak természetét. Az ilyen kard birtoklásáért a birtoklónak nagy árat kell fizetnie, legyen szó akár testi, akár lelki áldozatról a csere természetéből fakadóan. Bárki, aki ilyen tárgyat talál, legyen tudatában annak, hogy az az Eredendő Gonosz Talizmánja, és mint ilyet, el kell pusztítania.
- Eredendő Gonosz - motyogta Harry a gondolataiba mélyedve. - Ez elég rosszul hangzik.
- Ami igazán rosszul hangzik az az, hogy meg fogják semmisíteni a kardomat - felelte Draco dühösen. - Sosem kellett volna odaadnom neki... Mégis mit vártam?
- Egyáltalán nem biztos, hogy meg fogja semmisíteni - mondta Harry. - Lehet, hogy ez nem is egy olyan... élő penge izé.
Draco Harryre pillantott, mire a fiú lehorgasztotta a fejét.
- Jól van, oké. Talán az. De ha ez az Eredendő Gonosz Talizmánja, te akkor is meg akarod tartani?
- Naná - felelte Draco.
Harry megrázta a fejét.
- Nem értelek, Malfoy.
Ám ekkor kinyílt az iroda ajtaja, így mindketten hátrébb ugrottak az asztaltól. Természetesen Lupin volt az. Arcán gyászos kifejezéssel lépett be az helyiségbe, becsukta maga után az ajtót, majd helyet foglalt az asztala mögött. Harryről - aki az egyik falig hátrált - Dracóra pillantott, aki a másik falhoz hátrált, majd így szólt:
- Sajnálom, hogy kiabáltam veletek. De... megijesztettetek. Nem vagyok a fizikai erőszak híve, és Harry, eddig azt hittem, te sem.
- Hát, ő általában nem is - szólt közbe Draco vidáman. - De mivel Hermione szöges bakanccsal tiport a lelkébe, egy kissé kiborult.
- Hermione...? - visszhangozta Lupin csodálkozva. Harry elvörösödött és összevonta a szemöldökét, de nem mondott semmit. - Jól van - bólintott végül Lupin. - Semmi baj. Sosem tartottam túl szerencsésnek - folytatta, - hogy a magid erő, ami igen erősen kötődik a varázserőhöz és az érzelmek irányításához is, éppen kamaszkorban jelentkezik, amikor az ember még nem igazán jeleskedik egyikben sem. Harry, ne ráncold a szemöldököd. Biztos vagyok benne, hogy Hermione sosem tenne olyat... öhm... ami esetleg... - Elhallgatott. - Jól van, ez nem tartozik rám. De ha valóban zaklatott vagy, Harry, akkor talán jót tenne, ha beszélnél Siriusszal.
- Ó - pillantott rá Harry meglepetten. - Nem. Nem hiszem.
- Pedig ez nem is olyan rossz ötlet - szólalt meg Draco. - Leverné helyetted Viktor Krumot, Potter.
- Viktor Krum? - ismételte Lupin felvonva a szemöldökét.
- Hermione tegnap éjjel Bulgáriába ment Viktor Krummal - közölte Draco, aki láthatóan eltökélte magában, hogy felvállalja a görög kórus szerepét. - És írt Harrynek erről egy levelet, de én mondtam, hogy biztosan nem úgy értette, hiszen aki látott már képet Krumról, tudja, hogy neki csak egy szemöldöke van, és jó, hogy Potter talán nem nyerne szépségversenyt, de azért...
- Ez képtelenség! - szólt közbe Lupin, aki egyszerre tűnt dühösnek és derültnek.
- Nem az - rázta a fejét Draco. - Tényleg csak egy szemöldöke van.
- Úgy értem - magyarázta Lupin, - az képtelenség, hogy Hermione... öhm... Bulgáriába szökött volna Viktor Krummal.
Harry döbbenten pillantott fel.
- Honnan tudja?
- Mert - felelte Lupin, - Viktor Krum Londonban van. Épp ma reggel vitte elképesztő győzelemre a bolgár kviddicscsapatot Svájc ellen. Hallgattam a közvetítést a varázsrádióban. Tehát Krum kétségtelenül - tette hozzá - és egészen biztosan NINCS Bulgáriában.

*

- Percy, ugyan már! - csattant fel Ron dühösen. - Nem lehetnél egy kicsit segítőkészebb csak most az egyszer?
- Percy, kérlek - tette hozzá Ginny esdeklő szemekkel meredve a bátyjára, vagy legalábbis arra a részére, ami látható volt belőle - a kandallóban lebegő fejére. Ron és Ginny a kandalló előtt térdeltek és igyekeztek nem köhögni a koromtól.
- Nem - közölte Percy tömören, dühös arckifejezéssel. - NEM fogom nektek megadni Viktor Krum otthoni címét Bulgáriában. Van fogalmatok róla, micsoda bajba kerülhetnék a Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztályán?
- Nem áll szándékunkban rárontani és kinyírni, Perce - vágta rá Ron ingerülten. - Csak egy levelet szeretnénk küldeni Hermionénak, hogy lássuk, jól van-e.
Percy dühösen felhorkant.
- Nézd, Ron, sajnálom, hogy a barátnőd lelépett Viktor Krummal, de az a fiú nagyon híres és gazdag, szóval igazán nem hibáztathatod őt. Csak szeretné jól érezni magát, ahogy bárki más.
- Hermione nem a barátnőm - sziszegte Ron a fogai között. - Ő Harry barátnője.
- Nos - szólt Percy leereszkedő hangnemben, - most már Viktor barátnője, nemde?
- Hát épp ez az! - csapott le Ron a kijelentésre, akárcsak Pulipinty egy ízletes egérre. - Kötve hiszem, hogy az lenne, legalábbis önként biztos nem. Szerintem - tette hozzá lehalkítva a hangját - valamiféle bűbáj... vagy szerelmi bájital hatása alatt állt!
- Ron! - kiáltott fel rémülten Percy. - A szerelmi bájitalok használata szigorúan tilos, ezt te is tudod! Viktor Krum sosem tenne ilyet, ő... ő... egy világszerte ismert személyiség!
- Akárcsak Voldemort! - vetette oda Ginny kihívóan.
Percy és Ron egyszerre förmedtek rá:
- Ne mondd ki a nevét!
- Miért ne? Harry is kimondja.
- De te nem vagy Harry! - mordult rá Ron barátságtalanul, majd visszafordult a bátyjához. - Percy, az, hogy Krum egy híres kviddicsjátékos, még nem jelent semmit. Két éve teljesen odáig volt Hermionéért... szörnyen undorító volt, hiszen sokkal idősebb nála...
- Ron! - szakította félbe Percy. - El tudod képzelni, milyen elfoglalt vagyok? A minisztérium felbolydult! Káosz van az utcákon! Ma reggel Caramel miniszter úr ötszáz baglyot kapott! Ötszázat! És találd ki, kinek kell rájuk válaszolnia? Hát persze, hogy nekem!
Ron és Ginny egymásra bámultak, aztán vissza Percyre.
- Ötszáz bagoly? - kérdezte Ron meglepetten. - Miért? Mi történt?
Percy arca hirtelen bíborszínűvé vált, és úgy tűnt, mindjárt gutaütést kap.
- Ti nem szoktatok újságot olvasni? - kiabálta.
- Túlságosan aggódtunk Hermionéért. - felelte Ginny kábán.
- Akkor először olvassátok el! - csattant fel Percy. - Addig pedig ne zavarjatok!
Azzal eltűnt.
Ginny és Ron összenéztek, azután talpra ugrottak. A lány szó nélkül a bejárati ajtóhoz sietett, behozta a Reggeli Prófétát, majd kiterítette a konyhaasztalon.
- Ó - kiáltott fel elhalón, amint megpillantotta a szalagcímet. - Ron...
A fiú átvágott a szobán, odalépett a lány mellé, majd lenézett az újság címoldalára, ahol hatalmas betűkkel a következő felirat állt:

A DEMENTOROK ELHAGYTÁK AZKABANT

A Mágiaügyi Minisztérium hivatalosan is megerősítette a hírt, miszerint a dementorok, akik már ősidők óta az Azkaban varázslóbörtön őrei, elhagyták posztjaikat őrizet nélkül hagyva azt a több mint kétszáz foglyot, akik jelenleg az Azkabanban töltik büntetésüket. Egyelőre nem kaptunk információt jelenlegi tartózkodási helyükről. Cornelius Caramel mágiaügyi miniszter így nyilatkozott az ügyben: "Úgy tűnik, mintha egyszerűen csak eltűntek volna. Sajnos ötletünk sincs, hova mehettek. Azonban egyetlen fogoly sem szökött meg, és a dementorok feladatát a Varázsbűn-üldözési Főosztály magasan képzett varázslói látják el." Caramel hangsúlyozta, hogy a varázslótársadalomnak semmi oka pánikra, hiszen minden rab megfelelő őrizetben részesül az Azkabanban, és mint mondta, nem érkezett jelentés szökésről. "A minisztériumban már régóta tárgyalások folynak arról, hogy a dementorokat képzett varázslókkal kellene felváltanunk" - tette hozzá Percy Weasley, a mágiaügyi miniszter asszisztense. "Ennélfogva kifejezetten szerencsésnek tekinthető az eset, hiszen most lehetőségünk adódik megvalósítani az új programunkat."

- Percy, te barom - motyogta Ron az orra alatt. - Mi ebben a jó? Dementorok kószálnak mindenfelé...
- Épp ellenkezőleg - rázta meg a fejét Ginny. - Azt írja, hogy egyszerűen eltűntek.
Ron elgondolkozva harapdálta az öklét.
- Mint Hermione - jegyezte meg.
- Nem gondolod komolyan, hogy a két ügy összefügg, ugye? Vagy szerinted mindannyian Viktor Krummal léptek le?
- Nos, nem feltétlenül, de ha van valami, amit megtanultam ez alatt a néhány év alatt, mióta Harry barátja vagyok, az az, hogy ha egyszerre történnek furcsa dolgok, akkor azok között általában valamiféle kapcsolat van. Meg hogy egy hatalmas pók senkinek sem lehet a barátja..
Ginny megrázta a fejét és gondterhelten bámulta a teljesen Pulipinty-mentes eget.
- Bárcsak hallanánk valamit Harryről - sóhajtotta bosszúsan. - Tudni akarom, hogy Hermione mit mondott neki.
Ron a szeme sarkából a lányra sandított.
- Ha tényleg szakított vele - kezdte lassan, - akkor is így ki lennél akadva?
Ginny nem válaszolt.

*

- Ha nem hagyod abba a járkálást, Potter - szólalt meg Draco anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, - odaszögezem a lábad a padlóhoz. És ne hidd, hogy nem teszem meg.
Harry megpördült és az ágyán fekvő Dracóra meredt. A szőke fiú teljesen fel volt öltözve és olyan testtartásban feküdt, ahogy általában aludni szokott: háton, karjait keresztbe fonva a mellkasa előtt.
- Hogy tudsz te így aludni? - kérdezte Harry kissé sértetten. - Úgy alszol, mint egy vámpír. Ez... nem normális.
- Az anyám régen mindig azt mondta, hogy úgy alszom, mint egy kis angyalka - felelte Draco rezzenéstelenül.
Harry ismét járkálni kezdett. Mióta csak kijöttek Lupin szobájából, fel-le sétált a szobában, és mostanra már délután öt órára járt az idő. Draco felsóhajtott, majd felült az ágyán és leengedte a karjait. Igazából nem is akart aludni, mert tartott az újabb rémálmoktól.
- Potter...
- Egyszerűen nem hiszem el, hogy Ron még nem jelentkezett. Úgy értem, Hermione ott volt velük az Odúban, ha elment valahova, Ronnak tudnia kell róla...
- De az a bagoly, amelyik reggel jött, az övé volt, nem? Talán nincs neki másik.
Harry felsóhajtott és félresöpörte a szemébe lógó hajtincseket.
- Az is lehet - felelte, majd Dracóra pillantott. - Tudod mit? Igazad van. Hülyeség járkálni. Nem járkálok többet.
- Nagyszerű - bólintott Draco megkönnyebbülve.
- Inkább elrepülök az Odúba.
- Mi? Ez még nevetségesebb... - kapta fel a fejét Draco, de aztán elhallgatott, majd tűnődve így folytatta: - Bár miért is ne? Nem lehetünk messzebb, mint... Mennyi is? Négy óra seprűvel? Ha most elindulunk, kilencre ott lehetünk és reggelire már vissza is érünk. Sokkal jobb, mint valami hülye bagolyra várni.
Harry arcán egy félmosoly jelent meg.
- Mi az hogy mi?
- Veled megyek - felelte Draco, majd felállt és előhúzta a ládájából a fekete utazótalárját.
Harry is a talárjáért nyúlt.
- És most következik az a rész, amikor kijelented, hogy egy csapat vagyunk?
- Nem - felelte Draco, miközben felegyenesedett. - Most az a rész jön, amikor azt mondom, hogy ha nem viszel magaddal, akkor azonnal megyek Lupinhoz és elmondom neki, hogy elrepültél Angliába. És mire visszatérsz, szépen kicsapnak.
Harry a seprűjéért nyúlt.
- Nem árulnál be, ugye, Malfoy?
- Hosszú és ragyogó karriert futottam már be a te beárulásoddal, Potter. Miért pont most hagynám abba?

*

Amint meghallotta a kopogást, Ginny rohant ajtót nyitni. A lelke mélyén reménykedett benne, hogy Hermione az; hogy észhez tért és visszajött az Odúba.
De nem Hermione volt.
Rögtön felismerte az ajtóban álló személyt. Ha valakit ennyire utál az ember, annak alaposan belevésődnek az arcvonásai az elméjébe. Igaz, egy év alatt sokat változott - magasabb lett, a bőre barnább, és ha ez lehetséges, a haja sokkalta szőkébb - de ennek ellenére határozottan Draco Malfoy volt. Fekete utazótalárt viselt, az egyik kezében pedig egy seprűt szorongatott.
- Hello - köszönt, és úgy nézett a lányra, mint aki nem ismeri fel. - Ginny, igaz? A bátyád itthon van?
Ginny a fiú orra előtt becsapta az ajtót, majd bénultan meredt maga elé.
Egy pillanatra döbbent csend ülte meg az ajtó túloldalát. Aztán egy újabb hang hallatszott, egy sokkal ismerősebb hang, amitől a lányt kirázta a hideg.
- Ginny - hallatszott Harry óvatos hangja. - Én vagyok az. Én... öhm... Malfoyjal vagyok itt. Beengednél minket?
Ha Harry arra kérte volna Ginnyt, hogy gyújtsa fel a házat, talán még azt is megtette volna neki. Kinyitotta az ajtót és gyanakodva pislogott a lépcsőn álló két fiúra - Dracóra, aki döbbentnek tűnt, és Harryre - a fiú fáradt, sápadt, de mégis olyannyira ismerős arcára. Harry szeme ugyanolyan zölden ragyogott, a haja ugyanolyan rendetlenül állt, és a villámalakú sebhelye is ugyanott volt, mint eddig. Ám magasabb lett azóta, és az egyik kezében a Tűzvillámot szorongatta.
- Örülök, hogy látlak, Ginny - kezdte óvatosan. - Minden rendben?
Ginny érezte, hogy megremeg a szája.
- Harry - nyögte. - Ó, Harry. Úgy aggódtunk. Hermione...
Ekkor Ron tűnt fel Ginny mögött, és a tekintete végigfutott Harryn, majd Dracón. Egyetlen mosoly nélkül invitálta őket beljebb.
Draco Harryre pillantott, akit láthatóan összezavart a szokatlanul hideg fogadtatás, de végül megvonta a vállát, és mindketten átlépték a küszöböt, majd követték Ront és Ginnyt a konyhába.

*

- Fogadok, hogy éppen elkerültétek egymást a bagollyal, amit küldtünk - mondta Ron. Mind a négyen a Weasley család konyhaasztalánál ültek és teát kortyolgattak. Draco emellett jó úton haladt egy nagy adag földimogyoró bekebelezésével is. Harry, aki nem volt éhes, épp most fejezte be Ronnal és Ginnyvel az elmúlt két nap eseményeinek megtárgyalását kezdve a Reggeli Próféta híreitől egészen Hermione levelének tartalmáig. - Puli túl fáradt volt, hogy visszaküldjük Írországba, így egy városi baglyot küldtünk a postahivatalból.
Harry ezt épphogy csak meghallotta; más gondolatok kötötték le a figyelmét.
- Szóval, amikor elment... furcsának tűnt?
- Már mondtam - felelte Ron kissé türelmetlenül. - Ha nem számítjuk azt, hogy milyen egetverő képtelenség a szökése Viktor Krummal, nos igen, még akkor is furcsának tűnt.
- Szerintem Krum szerelmi bájitalt használt - jelentette ki Ginny határozottan. - Tudom, hogy illegális, de annyi pénze van, és olyan sok embert ismer, hogy egész biztosan bármikor szerezhet, ha akar.
- De ha csak az volt a célja, hogy magába bolondítsa Hermionét, akkor mi ez az egész cécó, hogy Bulgáriába mentek, holott Krum valójában Londonban van? És ha ő Londonban van, akkor hol van Hermione? - kérdezte Draco.
- Hermione talán nem akarja, hogy megtudjuk, hol van - töprengett Harry. - Talán azt akarja, hogy hagyjuk békén.
- Ne beszélj baromságokat! - csattant fel Draco. - Nézd, ha tényleg egész idő alatt szerelmes lett volna Krumba, akkor... - Hirtelen elhallgatott. Azt akarta mondani, hogy "akkor Krumot látta volna Edevis tükrében, nem pedig téged", de nem tudta, hogy Ron és Ginny tudnak-e a tükörről, és ez egy elég személyes dolog volt. Furcsa volt tudni valamit Harryről, amit ők nem. - Szóval akkor miért nem maradt vele Bulgáriában, amikor két éve megvolt rá az alkalma? Inkább megkérte Ront, hogy menjen érte és hozza haza. Lehet, hogy nem érezte olyan jól magát?
- Akkor még csak tizennégy éves volt - vágta rá Harry.
- Miért van az - kérdezte Draco és a hangja egyre türelmetlenebbé vált, - hogy TE vagy az egyetlen közülünk, aki kész elhinni, hogy Hermione a saját akaratából ment el?
- Ez nem igaz - kiáltotta Harry ingerülten. - Csak éppen úgy gondolom, hogy Viktor Krum után rohanni őrült féltékenységi dühből...
- Éppen ezt kellene csinálnod! Viktor Krum után rohanni őrült féltékenységi dühből! - vágott vissza Draco. - A kérdés még mindig ugyanaz: Hermione elszökött, vagy nem szökött el Krummal? És ki más tudná erre jobban a választ, mint maga a pasas személyesen? Azt javaslom, sürgősen keressük meg és finoman vonjuk kérdőre. Ha pedig ez nem működik, lefogjuk, és megfenyegetjük, hogy leborotváljuk a szemöldökét.
Ron megköszörülte a torkát.
- Egyetértek Malfoyjal - mondta, s ezzel egy időben egy kissé összeszorult a gyomra. Kimondani, hogy "Egyetértek Malfoyjal" körülbelül annyira volt kellemes, mint megenni két adag csótánycsokrot. - Amikor olvastuk az újságban, hogy Krum Londonban van, kapcsolatba léptünk Percyvel és sikerült kiszednünk belőle, hogy a nemzetközi kviddicsválogatott játékosait a Nemzetközi Kviddics Klubban szállásolták el az Abszol úton. Szerintem oda kéne mennünk és beszélni vele...
- Voltam már ott - mondta Draco. - Az apámmal. Rendkívül ügyelnek a biztonságra, hiszen azok a kviddicssztárok igazi hírességek. Nem sétálhatunk csak úgy be.
- Arra gondoltam, talán kiadhatnám magam Percynek - vetette fel Ron lelkesen. - Úgy értem, hasonlítunk egy kicsit, így mondhatnám azt, hogy Percy Weasley vagyok és látnom kell Viktor Krumot...
- Miért? - vágott közbe Draco. Szürke szemeivel Ront fürkészte. - Miért kell látnod Viktor Krumot?
- Nos - nyögte Ron, - ezt még ki kell dolgoznom, de...
- Ezért kellene rám bíznod a tervezést - jegyezte meg Draco.
- Rád? - pattant fel Ron a fiút bámulva.
- Én vagyok itt a mardekáros - közölte Draco hűvösen, majd felállt, és viszonozta a megvető pillantást. - Én vagyok itt a ravasz és az alattomos. Én szoktam dörzsölt terveket készíteni, nem pedig te. Te még akkor sem ismernél fel egy ravasz tervet, ha kékre festené magát, meztelenül táncolna előtted és fennhangon énekelné csembalókísérettel, hogy "A ravasz tervek visszatértek"!
- Ez nem igaz! - kiabálta Ron magából kikelve. - Készítettem már nagyon is dörzsölt terveket!
- Te griffendéles vagy! - mosolygott gúnyosan Draco. - Nálatok egy dörzsölt terv annyiból áll, hogy "Akkor háromra"!
Ron Dracónak ugrott - épp abban a pillanatban, amikor Harry közéjük lépett. Ron Harrynek ütközött és nekilökte a fiút a tűzhelynek, miközben ő maga alaposan beverte a könyökét. Egy csomó kancsó és lábas hatalmas csörömpölés közepette a földre zuhant, mire a tűzhely felett lógó tükör rájuk kiáltott:
- Figyeljetek jobban, kétbalkezesek!
Ron a beütött könyökét dörzsölgette.
- A francba, Harry - morogta mérgesen. - Miért csináltad ezt?
Harry dühöngve tápászkodott fel.
- Jól van, Ron. Beszélnünk kell. Odakint. Most.
Ron még mindig a könyökét dörzsölve követte Harryt a sötét kertbe, magára hagyva a konyhában zavartan álldogáló Ginnyt és Dracót. Háromméternyire a háztól azután megálltak, majd Harry mérgesen megpördült.
- Mi az isten van veled, Ron? Miért hagyod, hogy Malfoy így felhúzzon? Te is tudod, hogy csak próbál felhergelni! Lehet, hogy nincs is semmiféle terve!
- Mi az isten van velem? - kérdezett vissza Ron. Amikor mérges volt, rendszerint olyan vörös lett az arca, mint a haja, ám ezúttal olyannyira elhatalmasodott rajta a düh, hogy teljesen elfehéredett, és sápadt arcában a szeplők tintapöttyökként virítottak. - Mi az isten van veled, Harry? Mikor adtam rá engedélyt, hogy idecipeld Malfoyt a házamba? Mikor? Te is tudod, hogy az apja mit tett az apámmal! Tudod, hogy a családomnak mi a véleménye a Malfoyokról! Mit gondolsz, mit szólnának a szüleim, ha megtudnák, hogy itt járt?
Harry elfehéredett.
- Ron, én nem gondoltam...
- Igen, ez a baj, hogy te nem gondoltad! Mostanában sosem gondolkozol! Mi történt veled, Harry?
- Azon kívül, hogy a barátnőm lelépett egy kétméteres bolgár kviddicsjátékossal?
Ron felemelte a kezét.
- Ne próbáld ezt az egészet Hermione eltűnésével magyarázni - csattant fel. Mostanra már szó szerint remegett a dühtől. - Idejössz és nyomod itt a haverságot Malfoyjal! "Ó, Malfoy a szobatársam, Malfoy a legeslegjobb barátom, Malfoy a testvérem, Malfoy, Malfoy, Malfoy." Pedig tudod, miféle ember ő!
- Megmentette az életemet - mondta Harry.
- Csak azért mentette meg az életedet, hogy megszerezze magának Hermionét - felelte Ron hűvösen.
- De nem jött össze neki - jegyezte meg Harry és megpróbált vigyorogni.
- Nem tudhatod - vágta rá Ron közömbösen.
Harrynek az arcára fagyott a vigyor.
- Ez rossz vicc volt.
- Nem annak szántam! - kiáltotta Ron. - Próbállak ráébreszteni a dolgokra! Ő nem a barátod!
- Tudom - mondta Harry.
Ron meglepetten figyelte Harry arcát.
- Tudom, hogy nem a barátom - ismételte a fiú. - Bár nem tudom, hogy micsoda. Azt viszont tudom, hogy megbízhatok benne, legalábbis ha Hermionéról is szó van. Vagy ha rólam. Meghalt volna értem. Ezt nem lehet sok emberről elmondani. - Harry felsóhajtott és kezével beletúrt a hajába, amely már-már aggasztó módon meredt az égnek. - Te vagy a legjobb barátom - pillantott Ronra. - És tudod, miért? Mert én választottalak a barátomnak. Azt nem én akartam, hogy Malfoy az életem része legyen, mégis az, és ez ellen nem sokat tehetek.
A harag most már eltűnt Ron arcáról. Fáradt volt, nekidőlt a ház falának, bal kezével pedig a beütött könyökét szorongatta.
- Akkor sem értem, hogy mitől lenne Malfoy megbízható.
- Két dolog miatt - felelte Harry. - Egyrészt, mert Hermione szereti őt, és mint tudjuk, Hermione nem egy hülye lány.
- Várj, megint lemaradtam - szólt közbe Ron. - Miért jó az, ha Hermione szereti őt?
- Azt mondtam, szereti, nem azt, hogy szerelmes belé. Téged is szeret, ha ezt eddig nem vetted volna észre, mégsem verem ki belőled a lelket, vagy igen?
- Öregem, te vagy rémesen öntelt vagy, vagy szánalomra méltóan átvertek - sóhajtotta Ron. - Csak azt nem tudom, melyik igaz a kettő közül.
- A másik dolog - folytatta Harry, miközben hangsúlyképp felemelte az egyik ujját - és egyben a legfontosabb... - tette hozzá, majd szétnyitotta a kabátját, lehúzta az egyik belső zseb cipzárját és előhúzott egy ütött-kopott tárgyat, amit átnyújtott Ronnak.
Ron eltátotta a száját.
- A zsebgyanuszkóp... amit még én vettem neked Kairóban! Nem gondoltam volna, hogy még megvan.
Harry elmosolyodott.
- Még sosem kapcsolt be, amikor Malfoy a közelemben volt - mondta. - Vagyis... megbízható.
- Vagyis... elromlott - felelte Ron egy halvány mosoly kíséretében.
Harry megrázta a fejét.
- Párszor azért bekapcsolt. Például amikor Malfoy és én Lupinnal beszélgettünk. Biztos vagyok benne, hogy a professzor valamit eltitkolt előlünk.
- Tényleg? - kérdezte Ron érdeklődve. - Például mit?
- Különböző dolgokat. És amikor bementünk az irodájába gyorsan a fiókjába tette a Reggeli Próféta egy példányát. Szerintem nem akarta, hogy tudomást szerezzek a dementorok eltűnéséről.
- Biztos azért, mert te úgymond... allergiás vagy a dementorokra - érvelt Ron.
- Igen - bólintott Harry, - de nem hinném, hogy attól fél, hogy nagyon megviselne. Úgy értem, azok után, amiken keresztülmentem... - Ronra pillantott. - Vagyis inkább, amiken keresztülmentünk. Nem lennék most itt, ha te nem vagy. - Harry egy kissé zavarba jött, de elszántan folytatta. - Ha Sirius és Narcissa összeházasodnak, Malfoy a testvérem lesz, de csak papíron... igazából te vagy az én testvérem. Úgy értem, ha választhatnék testvért, az te lennél.
Ron füle egy kissé elvörösödött, de láthatóan jólestek neki Harry szavai.
- Hát - motyogta. - Ez kölcsönös.
Harry ránézett, majd elvigyorodott.
- És akkor most jön a baráti ölelés?
- Á! Szerintem ahhoz mi túl gátlásosak vagyunk. - Futólag megveregette Harry vállát. - De ez is megteszi.
- Oké - bólintott Harry és ő is megütögette Ron vállát. - Azt hiszem, most már vissza kéne mennünk, mielőtt még a húgod kibelezi Malfoyt egy villával.

*

Harry megjegyzése Ginnyt és Dracót illetően nem állt távol a valóságtól. Amint Harry és a bátyja elhagyták a konyhát, Ginny odasétált az asztalhoz, leült az egyik székre, összefonta maga előtt a karjait és kifejezéstelenül meredt Dracóra.
A fiú nyugodt tekintettel állta. Hozzá volt szokva, hogy bámulják.
- Most olyan más vagy - jegyezte meg.
- Jó vagy rossz értelemben? - kérdezte Ginny önkéntelen kíváncsisággal.
- Jó értelemben - felelte Draco. - Épp most jöttél vissza egy külföldi csereprogramról, igaz?
- Igen - felelte Ginny, miközben szórakozottan egy csészealjjal játszadozott. - Sokat utazol?
- Nem, hacsak nem számítom azt, amikor az apám megpróbált eladni a vándortrolloknak.
Ginny homlokráncolva pillantott Dracóra, aki halvány mosollyal az arcán nézett vissza rá.
- Azt hiszed vicces vagy?
- Ha vicces akarnék lenni, akkor a padlón fetrengnél a nevetéstől - biztosította Draco a lányt.
- Látom, még mindig sokat képzelsz magadról - jegyezte meg Ginny. - Ugyanaz a Malfoy vagy.
Draco szeme megvillant.
- Látom, még mindig szerelmes vagy Harrybe - felelte hűvös gúnnyal. - Ugyanaz a Ginny vagy.
A lány erre fülig vörösödött, az asztalra csapta a csészealjat és felpattant.
- Nem csoda, hogy Hermione inkább Harryt választotta - mondta olyan bántó hangsúllyal, ahogyan csak tudta. - Utálatos vagy!
Azzal elviharzott.
Draco csak bámulta.
- Valami rosszat mondtam? - kiáltott utána, de teljesen hasztalanul, mivel a lány addigra már hallótávolságon kívül volt.
Ebben a pillanatban kinyílt a bejárati ajtó, majd Ron és Harry lépett be rajta. Ron rögtön kiszúrta a húga üresen álló helyét.
- Hol van Ginny?
Draco eltűntette az arcáról a haragot és ártatlan képet vágott.
- Elment - közölte.
- Mivel üldözted el, Malfoy?
- Semmivel - felelte Draco kedélyesen. - Megrémült a vonzalomtól, amit irántam érez.
Ron már nyitotta a száját, hogy visszavágjon, ám Harry félbeszakította.
- Visszatérhetnénk a lényegi témára? - kérdezte. - Egészen pontosan Hermionéra, és hogy hol lehet.
- Rendben - hallatszott kórusban a két fiú válasza.
Harry vett egy mély levegőt.
- Oké. Át kell kutatnunk Hermione holmiját. Hogy lássuk, van-e valamiféle nyom, hogy hova mehetett. De én... öhm... nem hiszem, hogy képes lennék rá. Draco... problémát okozna neked átvizsgálni a cuccait a beleegyezése nélkül?
- Egyáltalán nem - felelte a szőke fiú.
- Ez valahogy nem lep meg - jegyezte meg Harry.
- Jól van - szólalt meg Draco, - akkor én felmentem. - Azzal felszaladt a lépcsőn. Odalent hallották, hogy kinyitja Hermione szobájának az ajtaját, majd becsukja maga mögött. Ezután csend következett.
Harry és Ron egymásra pillantottak.
- Te is arra gondolsz, amire én? - kérdezte Ron.
- Igen - felelte Harry és talpra ugrott. Felcsörtettek a lépcsőn, majd megálltak Hermione szobája előtt. - Malfoy! - kiáltotta Harry. - Találtál már valamit?
- Nem! - kiabált vissza Draco. - De már elolvastam a naplóját és felpróbáltam az összes ruháját.
Ron az égre emelte a tekintetét, majd kinyitotta az ajtót. Draco a szoba közepén állt arcán furcsa kifejezéssel, karjait összefonva a mellkasa előtt. A helyiség igen takaros volt, mint Hermione környezete általában. A lány ládája érintetlenül hevert az ágyon.
Harry nem tehetett róla, de elvigyorodott.
- Nem tudtad megtenni! - kiáltotta.
Draco elég ingerültnek tűnt.
- Megpróbáltam! - mondta. - Megpróbáltam átnézni a holmiját, de ez a furcsa érzés itt gyomromban megakadályozott.
- Mi itt a Földön ezt lelkiismeret-furdalásnak hívjuk - jegyezte meg Ron.
- Ó, az isten szerelmére! - hallatszott egy türelmetlen hang. Ginny volt az. Átfurakodott Harry és Ron között, majd besétált a szobába. - Majd én. Ő is lány, én is lány vagyok, így mindenkinek jobb lesz. Hátrébb, Malfoy - utasította Dracót, és legnagyobb meglepetésére a fiú engedelmeskedett neki. Ginny ezután odalépett Hermione ládájához és alaposan átkutatta. Ám miután nem talált semmit, figyelme a lány íróasztalára terelődött. Kihúzta az összes fiókot, de azok majdnem teljesen üresek voltak. Az asztal alatt azonban talált egy összegyűrt papír fecnit. Széthajtogatta, elolvasta, majd szó nélkül átnyújtotta Harrynek.
A fiú rápillantott a pergamenre és az ajkába harapott. Az a befejezetlen levél volt, amelyet Hermione még tegnapelőtt írt neki, és amelyben azt próbálgatta, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb megszólítás. A lapon ez állt: legkedvesebb Harrym... Harry, drágám... Harry, szerelmem.
Felnézett, és a tekintete találkozott Ginnyével.
- Ugye, most már nem gondolod, hogy akár csak a leghalványabb esélye is van annak, hogy a saját akaratából ment el Viktorral? - kérdezte Ginny, és a hangja kissé fáradtan csengett. - Ugye nem, Harry?
A fiú ismét lepillantott a levélre, azután összehajtogatta és a zsebébe süllyesztette.
- Menjünk és beszéljünk Viktor Krummal - javasolta.
- Hurrá! - lelkendezett Draco. - Rúgjuk szét Viktor Krum seggét!
- Nem fogjuk szétrúgni a seggét - rázta meg a fejét Ron. - Szépen kiszedjük belőle a szükséges információt.
- Jól van - egyezett bele Draco vidáman. - De ha az nem működik, a seggberúgás még mindig ott van, mint B-terv.
- Ha már a terveknél tartunk - fordult Harry Dracóhoz. - Mi is volt a te briliáns terved a londoni Kviddics Klubba való bejutást illetően?

*

- Öööö... hello - köszöntötte Harry a Kviddics Klub bejárati pultja mögött álló biztonsági varázslót. Maga a Klub egy hatalmas és gyönyörű hotelszerű épület volt az Abszol úton. Kicsit beljebb helyezkedett el a főúttól, de azonnal felismerték, amikor elrepültek felette. A tetőn zászló lobogott, amely egy vörös háttér előtt két keresztbe tett seprűt ábrázolt egy arany csillagokból álló körben. - Harry Potter vagyok és találkozni szeretnék Viktor Krummal.
A biztonsági varázsló felhorkant.
- Tűnés - morogta anélkül, hogy felnézett volna. Harry tanácstalanul fordult hátra és a mögötte álló Ronra, majd Dracóra pillantott, akik bíztató arckifejezéssel néztek vissza rá. (Ginny az Odúban maradt arra az esetre, ha Hermione esetleg megpróbálna kapcsolatba lépni velük.)
Harry visszafordult a varázslóhoz.
- Harry Potter vagyok - ismételte. - És látni akarom Viktor Krumot. Vár engem.
- Te nem... - kezdte a varázsló, de amikor felpillantott, a torkán akadt a szó. Harry szemüvegéről a villám alakú sebhelyre kúszott a tekintete. - Tyű! - kerekedtek el szemei. - Te tényleg Harry Potter vagy, ugye?
- Már vagy tizenhat éve - felelte Harry magabiztosan.
- Igaz, hogy jövőre talán az angol kviddicsválogatottban fogsz játszani? - kérdezte Harryt a varázsló teljes ámulatban.
Harry a férfira kacsintott.
- Lehetséges - felelte. - Tudja, úgy volt, hogy Viktor bemutat néhány angol játékosnak. Egy kis nyomást gyakorol rájuk.
A varázslót teljesen magával ragadta a hír.
- Harry Potter az angol kviddicsválogatottban! - kiáltotta.
- De ez maradjon köztünk- mondta Harry a pultra könyökölve. - Ez még titok.
- Ó, persze, persze - vágta rá a biztonsági varázsló sietve. - Máris szólok Mr Krumnak, hogy megérkezett - tette hozzá buzgón. - Igaz, meghagyta, hogy senki ne zavarja, de tekintve, hogy maga az, Harry... szólíthatom a keresztnevén?
- Hát persze - mosolygott rá nyájasan Harry. Általában nem bírta elviselni a varázslóvilágbeli hírnevével kapcsolatos dolgokat, de most kivételesen élvezte a helyzetet.
A varázsló a háta mögött lévő panelhez fordult, amelyen egy sor számozott gomb volt látható. Megérintette az egyiket a pálcájával.
- Mr Krum? Ott van?
A gomb fényes felületén megjelent Viktor Krum arcának kicsinyített mása. Ingerültnek látszott.
- Mid akar?
- Harry Potter és... - Érdeklődve Ronra és Dracóra pillantott.
- Ők a barátaim - szólt Harry.
- ...és a barátai önt keresik.
Hosszú csend következett, végül Krum így szólt:
- Jól van. Küldjje be őket. - Azzal eltűnt.
Harry kifújta a visszatartott levegőt, amikor a varázsló immár mosolyogva visszafordult felé.
- A bolgár csapat a második emeleten van elszállásolva - mondta. - Krum szobája jobbról az első ajtó. És... kérhetnék egy autogramot?

*

- Látod? - mosolygott elégedetten Draco, miközben felfelé tartottak a lépcsőn. - A legegyszerűbb tervek a legjobbak, éppen úgy, ahogy a legjobb hazugságok is azok, amik egy szemernyi igazságon alapszanak.
- Ez valami családi jelmondat a Malfoyoknál? - kérdezte Ron csípősen. - Mert szívesen hallanám a többit is.
- Az én kedvencem így hangzik: "Többre mész egy kedves szóval és egy hosszú bottal, mint pusztán egy kedves szóval" - idézte Draco vidáman. - Az apám szokta ezt mondani. Ó, nézzétek, már itt is vagyunk.
Harry bekopogott az ajtón, ami a következő pillanatban ki is nyílt mögötte a vörös színű bolgár kviddicstalárját viselő Viktor Krummal. A fiú szeme dühösen villogott.
- Harry - mondta, majd Ront is nyomban felismerte, Dracóra azonban üres tekintettel meredt. - Jó téged látni, de van egy kicsit késő, nem?
- Kérdeznem kell tőled valamit, Viktor - szólt Harry. - Hermionéról van szó.
Viktor meglepődve bár, de hátrébblépett, majd betessékelte mindhármukat a szobájába, amely a Klub többi részének fényűző berendezéséhez képest egy kissé spártainak tűnt. Mindössze egy ágy, egy asztal és néhány szék volt benne, és persze kviddicstartozékok hevertek mindenfele.
Viktor nem kínálta hellyel őket, még a szokásos köszöntési formulákat sem alkalmazta. Ehelyett megfordult, összefonta a karjait a mellkasa előtt és felmordult.
- Nos? Mjiről lenne szó?
Krumot elnézve, ahogy Harry és Draco előtt álldogált, Ron kezdte átérezni a tervükben rejlő vakmerőséget. A Draco által ajánlott seggberúgás kétségtelenül nem járt volna eredménnyel. Harry és Draco testfelépítése azonos volt - izmosak és vékonyak voltak mindketten. Viktor Krum azonban kivételesen magas termettel rendelkezett és robosztus alkatú volt - nem kövér, hanem termetes. Képes volna kilapítani Harryt, és még arra is maradna ereje, hogy egy olimpiai úszómedence hosszúságában elhajítsa Dracót.
Anélkül, hogy megszólalt volna, Harry a zsebébe nyúlt, előhúzta Hermione levelét és átnyújtotta Viktornak. A fiú elvette és elolvasta. Amikor felpillantott, nyilvánvaló meglepetés ült az arcán.
- Ez a levél tényleg Hermijjónitól van? - kérdezte.
Harry bólintott.
- Ezer közül is felismerném a kézírását.
- Akkor ez egy vicc - morogta Viktor, és visszaadta a levelet Harrynek. - Nem ládtam Hermijjónit két éve már. És én bizonyára nem... úgy értem, én soha nem... - Megvonta a vállát. - Nos, amint azt látod, nem vadjok Bulgáriában. Nem tudom, mit jelenthet ez a levél.
- Írtál neki, hogy megkérd, találkozzatok a Foltozott Üstben? - kérdezte Draco.
Krum megrázta a fejét.
- Nem.
- Én láttam Hermionét - szólalt meg Ron. - Tegnap éjjel. Azt mondta, hogy elmegy veled Bulgáriába. Felszállt melléd egy seprűre - igaz sötét volt, de nagyon úgy nézett ki, mintha te lettél volna az.
Viktor aggódó arcot vágott.
- Nem tudom, hol lehet - mondta. - Megmondtam, hogy nem ládtam Hermijjónit - nem emlégszem rá, hogy láttam volna...
- Akkor nem bánod, ha megkérdezem - kezdte Harry, - hogy hol voltál tegnap éjjel?
Viktor válaszra nyitotta a száját, de aztán be is csukta. Harryről Dracóra pillantott, onnan pedig Ronra. Mindegyikük merev tekintettel bámult rá. Végül így szólt:
- Nem emlékszem.
- Nem emlékszel? - visszhangozta Ron.
- Nem - felelte Krum igencsak komoran. - Tegnap reggel kviddicsedzésem volt. Aztán visszajöttem ide. Azt hiszem, talán lefeküdhettem, mert mikor ma reggel felébredtem, nem emlékeztem rá, hogy mit csináltam tegnap. Talán elkaptam az influenzát, vagy túlhajszoltam magamat.
- Szóval, azt mondod, hogy semmire nem emlékszel a tegnapi napból vagy a múlt éjjelből? - kérdezte Harry hitetlenkedve.
- Pontosan - bólintott Krum.
- És azon a napon, amikor újraértelmezték a "jó kifogás" szavakat - szónokolta Draco, - mi mind itt álltunk és tisztelettel adóztunk neki.
- Elmondtam nektek, mi az igazság! - kiáltotta Krum zavartan. - Nem emlégszem semmire tegnapról! És ma reggel, mikor felébredtem, megijedtem, mert... - Hirtelen elhallgatott.
- Mert? - kérdezte Harry összesszűkülő szemekkel.
Krum arca még egy árnyalattal komorabbá vált. Nyilvánvaló volt, hogy hatalmas harcok dúlnak a lelkében. Végül felsóhajtott és motyogni kezdett, félig magának.
- El kellene... jobb lenne, ha...
- Micsoda? - buzdította Harry szinte már kétségbeesetten.
- Mikor ma reggel felébredtem, ezt látom - mondta Krum, majd felhúzta a talárja ujját és felmutatta a karját, hogy mindenki láthassa.
Mély karcolás futott végig Krum alkarján, a bal csuklója körül pedig öt félhold alakú bemetszés vöröslött. Harry azonnal tudta, hogy mik azok: a bőrébe fúródott körmök nyomai, amiket olyasvalaki okozott, aki megpróbálta szétfeszíteni a kezét. Harryben felvillant egy kép, ahogy Hermione erejét megfeszítve küzd Krum ellen, miközben az befogja a lány száját, és hirtelen heves rosszullét fogta el.
Ám Draco volt az, aki először reagált. Előhúzta a pálcáját és Krumra szegezte, mielőtt még Harry vagy Ron megmozdulhatott volna.
- Mondom - ismételte Krum mélységes elkeseredéssel a hangjában, sebesült karját még mindig maga előtt tartva. - Nem emlégszem semmire!
- Azt mindjárt meglátjuk - vágta rá Draco és a pálcája hegyével megcélozta Krum szegycsontját. - Veritas!

*

Felébredni olyan volt, mint áttörni egy sötét, zavaros víztömeg felszínét. Hermione néhány percig még ezután is csak feküdt az álom és ébrenlét határán egyensúlyozva. Halvány képek villantak fel még mindig csukott szemei előtt - fekete füst, egy tisztás, sötétség, nyirkos fák, egy vonat. Ismeretlen arcok. Aztán Harry arca, amely fáradt és gondterhelt volt. De vajon miért?
Hermione kinyitotta a szemét. Beletelt egy kis időbe, míg minden kitisztult körülötte. Aztán felült és kissé zavarodottan körbenézett.
Egy apró, kör alakú szoba padlóján hevert, amely nem volt nagyobb, mint az Odúbeli szobája, habár ennek a plafonja legalább négy és fél méter magasan lehetett. És ez a szoba kőtömbökből épült. Nagyon-nagyon ősinek tűnő kőtömbökből. Hirtelen megakadt a szeme egy tölgyfaajtón, melyet keresztbe-kasul vaspántok tagoltak, és ami majdnem olyan idősnek látszott, mint maguk a falak. A helyiség egyetlen ablaka magasan a feje fölött volt; acélrácsának rúdjai közül némi szürke fény szűrődött be. Egy halom szénától eltekintve nem volt bútor a szobában. Ezen a szénán feküdt Hermione.
Soha nem tapasztalt zavarodottság lett úrrá rajta. Ez a környezet nemcsak ismeretlen volt számára, de egyenesen idegen. Ráadásul egyáltalán nem arra számított, hogy egy ilyen helyen ébred majd fel, sokkal inkább az Odú-beli ágyának melegére. Hermione gondolatai ide-oda cikáztak. Hol lehet most? Az utolsó dolog, amire emlékezett, az volt, hogy Ginnyvel a Foltozott Üstbe tartottak - ott találkoztak Viktorral - ő követte a fiút a hátsó szobába, és aztán...
Hangos, zörgő hang hallatszott. Hermione rémülten kapta fel fejét és meglátta, hogy a hatalmas ajtó kilincse elfordul. Megpróbált felállni, de nem tudott - a lábai még túl erőtlennek bizonyultak. Így a könyökén kúszott hátrébb az ajtótól.
Az lassan kinyílt, és egy magas, csuklyát viselő alak lépett be rajta. A férfi - ha egyáltalán az volt - földig érő, zöld színű, nehéz bársonyból készült varázslótalárt viselt, amely ezüstszínű szalaggal volt összekötve a nyakánál, valamint fekete selyemkesztyűt.
Hermione kinyitotta a száját, hogy megkérdezze, hol van, hogy került ide, de a torka összeszorult, és egy hang sem jött ki rajta.
A varázsló nagyon lassan felemelte a karját, majd megfogta a csuklyáját és hátravetette.
Hermione felsikoltott.

(Fordította: Tipca)

(Folyt. köv... :-)