Honfoglalás

I.e. 4000 tájékán felbomlik az uráli egység, majd 3000 környékén a finnugor egység is. Egyes csoportjaik átkeltek az Ural hegységen. A terület túlnépesedésével a finnugorok egyre nyugatabbra vándoroltak. I.e. 2000-ben véglegessé vált a népek elválása, a finnek elérik mai lakhelyüket. A Szibériában maradt ugorok eközben dél felé vándoroltak. Az éghajlat egyre melegebbé válásával az ugorok egy része északabbra vonult, hogy korábbi életmódjukat meg tudják tartani. Ők az obi-ugorok. Akik maradtak, fokozatosan alkalmazkodtak az új körülményekhez, és fő megélhetési forrásukká az állattartás vált. Ezek tekinthetjük a magyarság őseinek. I.e. 800-700 körül az időjárás ismét változott. Az obi-ugorok halász-vadász életmódra tértek át, és rénszarvast tenyésztettek. A délebbre élők pedig még délebbre vándoroltak. Ekkor, az obi-ugoroktól végleg elválva alakult ki a magyarság. Gazdaságukra a nomád állattartás volt jellemző, nem voltak szilárd lakhelyeik, kör alakú sátrakban, jurtákban laktak. Ezen a Tobol vidéki tájon kerültek szorosabb kapcsolatba az iráni népekkel. Őseink eről a tájról vándoroltak Európába, ahol első ismert lakhelyük a Volga és a Káma vidéke volt, a mai Baskíriában. Ezen a tájon talált 1235-36-ban Julianus domonkos rendi szerzetes magyarokat. Ezt a vidéket hívták a középkorban Magna Hungaria-nak. A törzsi szervezet Baskíriában szilárdult meg: Nyék, Megyer, Kürt, Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi. A gazdálkodást továbbra is a legeltető állattartás jellemezte, de előtérbe került a földművelés is. Őseink további vándorlásaik során kerültek a Don, Donyec és az Azovi-tenger mellé, amit később vezérükről Levediának neveztek el. Ekkor el kellett ismerniük a kazárok fennhatóságát. 820 körül felkelés tört ki a birodalomban. A magyarok nyugatra vándoroltak, és a Don (mások szerint Dnyeszter) és az Al-Duna közötti hatalmas síkságokat vették birtokukba, amit Etelköznek hívtak. Ekkor már nem tartoztak a kazár birodalomhoz. 700 és 900 a Don mentén között Kelet-Európa legfejletebb földműveskultúrája virágzott, amely hatással volt a magyarságra is. Az állattartás jellege is megváltozott, a magyarok életformája kezdett hasonlítani a megtelepült népek életéhez. Fokozatosan vagyoni különbségek alakultak ki. A gazdagabbak állatot tartottak, a szegényebben földművelést folytattak. A törzsszövetség élén két fejedelem állt. A főfejedelmet kendének hívták.

Az Etelközben élő magyarság haderejét igénybe vették a szomszédságban élő államok is. 862-ben a magyar csapatok megfordultak a Kárpát-medencében, mert a keleti frank uralkodó ellen fellázadt alatvalók hívták segítségül. 894-ben a bizánci császárral kötöttek szövetséget a bolgárok ellen. 895-ben Árpáddal a fősereg élén meg akarták hódítani a magyarok a Kárpát-medencét. Az otthon maradt szállásaikat azonban a besenyők lerohanták. A magyarok nyugatra menekültek, hogy a Kárpátok mögött találjanak védelmet. Erdélyben Álmost megölik, mert őt vonták felelőségre, hogy az ellenség ilyen könnyen le tudta győzni őket. A magyarság először a Kárpát-medence felét vette birtokba, majd 907-ben végleg biztosították maguknak hazájukat.