Prológus

Ennek a történetnek a főszereplője Vica Caroline Evans, akit Albus Dumbledore kért meg, hogy tanítsa a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgyat a Roxfortban. Eddig külföldön, a Magyar Aurorképzőben folytatta tanulmányait, illetve éjjeli tanfolyamra járt bájitaltanból, számmisztikából és a Sötét Varázslatok Kivédéséből. Külföldön rengeteg emberrel ismerkedett meg. Figyelmét a fekete, fehér mágia, sárkányok és más varázslények, illetve a művészet kötötte le.

Testvérei, rokonai, barátai és a Mennyben a szülei mindenben segítették őt. Ikertestvére Susanna (Susy) Evans, akinek hosszú vörös haja volt, hozzá jó alakja, Ő férjével, Adam Darkbattel, - aki egy félvámpír - és a kis ikrekkel élt együtt Anglia egy rejtett területén levő farmon. Itt tanulmányozzák a varázslényeket. Még két nővére van, akik szintén ikrek. Lily és Mary-Ann Evans, szintén hosszú, vörös hajjal és csodás alakkal áldotta meg őket az ég. Mary Sirius Blackel él együtt a Grimmauld tér 12-ben. Lily szintén egy Anglia eldugott részében levő házban él Perselus Pitonnal, a Roxfort bájitaltan tanárával. Unokahúguk Sophie Weasley, akinek mélyvörös hajkoronája van, Ő James Potterrel él együtt, Londonban.

Ezekben az években egyre több halálos eset történt. Az Albus Dumbledore által megalapított Főnix Rendje a Black család házában, a Grimmauld tér 12-ben alakult, és ez a főhadiszállás. Az Evansok hatalmas elemi erővel rendelkeznek, de ezt nagyon ritkán használják. Lily a föld elemét birtokolja, míg ikertestvére, Mary a vizet. Susy a tűz erejét, Sophie a fémet, s Vica a szelet. Sajnos kedvenc feketemágusuk fülébe is eljutnak ilyen információk, így ezeket meg akarja szerezni magának.

A lányok animágusok. Vica farkas, emellett minden teliholdkor átváltozik vérfarkassá. Mary kutya, Lily szarvas, Susy ló, Sophie pedig főnix.

Jó barátjuk Remus Lupin Layla Suannal él együtt, egy angliai kisvárosban, Fort-Williamben.

1. fejezet: Visszatérés Angliába, és a múlt sebei

Vica Caroline Evans egy gyönyörű júniusi napra ébredt, székesfehérvári, háromszobás lakásában. „Már négy éve, hogy itt vagyok” - gondolta, miközben felidézte a múltat. Tizenhét éves korában fejezte be a Roxfortot, akkor jött külföldre az auror képzőbe tanulni. Tisztán élt benne minden egyes nap. A sok hajnalokba nyúló tanulás és a kitartás. A cél, hogy sikerül. És már egy éve, hogy a Székesfehérvári Chant Boszorkány és Varázsló-képző Szakiskolában tanít Sötét Varázslatok Kivédését.

Révedezéséből egy kopogtatás zökkentette ki, amely az ablak felől érkezett. Odapillantott, s egy bagoly, csőrében levéllel próbált bejutni. Mosolyogva nézte a kisállatot, majd felkelt, beengedte, leoldotta lábáról a levelet. Elkezdte olvasni:

„Kedves Vica Caroline Evans kisasszony!

E levélen keresztül szeretném megkérni Önt,

hogy tanítsa a Roxfort B. és V.-képző Szakiskolában

 a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgyat.

Emellett szeretném, ha csatlakozna a Rendhez.

Válaszát bagolyfordultával várom.

Szívélyes üdvözlettel: Albus Dumbledore”

Vica gyorsan hozott tintát, pergament, s már körmölte is a választ, ami már a levél felénél megszületett a fejében.

„Kedves Albus Dumbledore professzor!

Ezer örömmel elfogadom a kérését az iskolával kapcsolatban,

de a Rendhez nem csatlakozom. Bármiben segítek,

bájital készítésben, főzésben, takarításban, akármiben,

de a harcban nem vagyok hajlandó egyelőre részt venni.

Ettől függetlenül, bármi is történik, én a Rend mellett állok.

Válaszát örömmel várom.

Üdvözlettel: Vica

Ui.: Nyugodtan tegezhet.”

Fogta a levelet, felkötötte a bagoly lábára, majd útjára engedte.

Elment a szekrényéhez, és kiválasztotta belőle a ruháját, amit az évzárón szeretett volna felvenni. Miután mindennel elkészült, lement meginni a kávéját, megenni a reggelijét, ami pirítós kenyér volt. „Már két éve, hogy szakítottunk Mark” - gondolta keserűen, miközben belekortyolt a kávéba.

(elmerengés kezdete)

Mark Wernel volt élete nagy szerelme. Az aurorképzőben találkoztak, jó kapcsolatba kerültek egymással, és végül összejöttek. Mindenki szerint szép párt alkottak. Az iskolai évek alatt egy házba költöztek, s együtt éltek.

Ám egy decemberi napon, a karácsonyi szünetben kiderült, hogy Mark Voldemortot szolgálja. Legjobb barátnője, Evelin Mayer mesélte el Vicának a történteket. Látta, amint Mark egy csuklyás alakkal elindul a város széle felé. Evelin animágus mivoltát felhasználva követte őket, egy öreg, régi házba. Bereppent bogár alakban az ajtón, s követte őket egy szobáig.

Megdöbbenve látta, hogy Mark, a csuklyás alak, és maga Voldemort Nagyúr volt a szobában.

-         Lucius, távozhatsz.- mondta a Nagyúr fagyos hangon.

-         Igenis Uram. – felelt a megszólított alázatosan, majd meghajolt, s kihátrált.

-         Nos, Mark – fordult most Wernelhez Voldemort. - Osszd meg velem, hogy miért szeretnél a közösségünk tagja lenni!

-         Azért Nagyuram, mert gyűlölöm a muglikat, a sárvérűeket, és persze a vérárulókat. Miattuk titkolóznunk kell, s rejtegetni hatalmas erőnket. Minden másképp lenne, ha nem kéne elrejtenünk magunkat a világ szeme elől – felelte Mark.

-         Rendben. Céltudatos és egyenes volt. Hűséges szolgám leszel?

-         Igen, Nagyuram. – mondta Mark.

-         Nem szeretnék benned csalódni. Ma éjjel lesz egy kis kiruccanás, egy mugli faluba. Luciussal menj te is és bizonyíts, de a jelet ne feledd. Mesélj magadról egy kicsit. Hol élsz, kivel, meg ilyesmik. – kérdezte kicsit kiváncsian Voldemort.

-         Barátnőmmel élek, itt a városban. Vica Caroline Evansnak hívják, 19 éves. Auror képzőbe járunk mind a ketten. – felelt Mark.

-         Értem. Mennyi van hátra még az iskolából?

-         Két év, Uram.

-         Kérdezd meg Evans kisasszonyt is, nem lenne-e kedve csatlakozni hozzánk!

-         Rendben. Elmehetek?- kérdezte Mark.

-         Igen, elmehetsz, de hozd elém őt – szólt Voldemort.

-         Igenis, Sötét Nagyúr. Viszontlátásra! – És Wernel hajlongva kiment.

-         Malfoy! – szólította legnemesebb hívét a Nagyúr.

-         Igen, Uram? – kérdezte Lucius.

-         Ismersz te olyan lányt, akit Vica Caroline Evansnak hívnak?

-         Igen. Ismerek.

-         Mesélj róla! – utasította Voldemort, s hellyel kínálta Malfoyt.

-         Ő is akkoriban járt a Roxfortba, csak eggyel alattunk, sajna. Kimondottan gyönyörű teremtés. Hosszú fekete haj, vörös csíkokkal, sötétzöld szemek. Egyszerűen nem tudja az ember levenni róla a szemeit. Meg hát a testéről ne is beszéljünk! Karcsú derék, csodás idomok.

-         Csak nem egy volt barátnő?- kérdezte gúnyosan a Nagyúr.

-         Mondhatjuk, hogy valami olyasmi. Nem volt a barátnőm, de őt hívtam el akkoriban a bálba. Majdnem csókolóztunk is, de Narcissa mindent elrontott. Vica pedig közölte velem, hogy semmiképpen sem járhatunk, mivel őt a Süveg a Griffendélbe osztotta be. Részegre is ittuk magunkat Dolohovval. Egy ilyen jó csajnak miért pont oda kellett kerülni?! Egyébként igen jó tanuló volt, a Sötét Varázslatok Kivédése volt a kedvenc tantárgya, bár ezenkívül is szinte mindegyiket szerette. Amikor kijárta a sulit, idejött Magyarországra. Na dióhéjban ennyi – fejezte be a rövid bemutatót Lucius.

-         Érdekes lánynak tűnik. Ma éjjel találkozhatsz is vele.

-         Hogy? – kérdezte meglepetten a szőke. (hihi)

-         Mark barátnője. Ide fogja hozni a parancsom miatt. Vicától is megkérdezem, kíván-e halálfaló lenni vagy sem – mondta ravaszkás mosollyal. – Meg kíváncsi vagyok rá, milyen jól tud párbajozni. Lucius, távozhatsz!

-         Igenis, Nagyúr. – És ezzel kiment a szobából.

Eközben Evelin már szélsebesen repült barátnőjéhez, hogy mindent elmondjon neki. Reménykedett benne, hogy előbb ér oda, mint Mark. Már látta is a házat. Visszaváltozott emberalakba, s bekopogott. Halk motoszkálás, és kinyílt az ajtó.

-         Szia, Evelin – köszönt a házi gazda.

-         Neked is szia, Vica, de most nem érünk rá, pakolj! Mark átvert téged. Beállt halálfalónak, és el kell vinnie téged a Sötét Nagyúrhoz – hadarta gyorsan a lány. Már benn is termett a házban, hogy segítsen pakolni.

-         Most, ugye, csak ugratsz – nézett Vica döbbenten.

-         Nem. Sajna nem. Láttam, hallottam mindent. Mark egy sötét alakkal ment el egy öreg házhoz, s ott halálfalóvá akarják majd avatni. Még téged is oda kell vinnie – mondta Evelin szomorúan.

-         Ezt nem hittem volna. Azért nagyon köszönöm – hálálkodott Vica megölelve barátnőjét.

-         Szívesen. Na pakolj! Én megyek. Siess ám, és majd írj! Szia – köszönt, és indult is ki.

-         Neked is minden jót! Ígérem, írok. – Ezzel elváltak útjaik. Vica gyorsan összepakolt, s írt egy búcsúlevelet.

„Kedves Markom!

Szomorúan hallom, hogy beálltál

az ördögi körbe. Csalódtam benned, Mark.

Elhittem, hogy te szeretsz, s számodra fontos vagyok.

Belátom, hogy menthetetlenül tévedtem.

Vége Mark, ennyi volt. Viszlát.

Vica Caroline Evans”

Miközben átolvasta, arcán kövér könnycseppek peregtek le. Nem is törölte le őket. Kicsi kora óta egy könnyet sem ejtett, csak a szülei halálakor, és azóta megfogadta, nem fog sírni. Ám most mégis, a céltudatos, erős nőből egy összetört szívű lány lett.

Soha sem szerette elfogadni a segítséget, de mindig kapott szeretteitől, kollégáitól, barátaitól. Talán a sok csalódás miatt jött rá, hogy segítséget kérni nem szégyen. Könnyei már patakokban folytak végig arcán.

Mindent ellenőrzött, hogy meg van-e, s elindult. Eldöntötte, meglátogatja nevelő szüleit. Kiment a buszmegállóba, és megvette a jegyet. Kisvártatva a busz is megérkezett. Felszállt, a jármű elindult. Már vagy egy jó tíz perce utazhattak, amikor a sofőr beletaposott a fékbe. Vica azonnal kinézett az ablakon, s már vette elő a varázspálcáját.

Mark szállt fel a buszra. Bár csuklyája volt, az arcát nem fedte el. Egy darabig farkasszemet néztek, majd Mark megszólalt:

-         Édesem, köszönés nélkül elmész? Nem szép dolog. Ezért büntetés jár, ám amennyiben hajlandó vagy velem jönni az ellenkezés bármi jele nélkül, megbocsátok.

-         Ne is álmodj róla! Nem eszik forrón a kását.

-         Ez esetben... Capitulatus! – hallatszott a varázsige.

-         Protego! Stupor! – mondta Vica.

Ám mielőtt valamire is jutottak volna, Vica előtt termett egy pöttöm alak, aki elkábította. A lány csak a patkányhoz hasonló arcról jött rá, ki volt. „Pettigrew” – gondolta, de már csak a sötétséget látta.

Mikor felébredt, egy szobában, hatalmas baldachinos ágyon találta magát. Elsétált az ajtóig, s megpróbálta kinyitni, ám az zárva volt. Kereste a pálcáját, de nem találta, végül arra jutott, hogy elvették tőle, és védtelenül van itt. Már éppen kezdett beletörődni, hogy az egész éjszakát itt tölti, de megérkezett egy csuklyás alak.

-         A Nagyúr már vár. – Ezzel kitessékelte a lányt. Egy hosszú folyosón haladtak végig, majd megérkeztek egy hatalmas szobába. A halálfalók többsége ült, voltak, akik beszélgettek. Magát Voldemortot egy hatalmas fotelben találta meg a kandalló előtt. A Nagyúr őt nézte, összeszűkült szemekkel. Vica viszonozta a pillantást, s érezte, hogy a mágus az elméjébe akar törni. A lány szerencsére hárított, hála a sok könyvnek, amiket elolvasott. Az okklumencia volt az egyik kedvence.

Voldemort Nagyúr felállt, de nem nézett másfele. A szobában néma csend lett.

-         Vica Caroline Evans, üdvözlöm önt körünkben! – monda élesen.

-         Köszönöm, Uram, a megtiszteltetést, de távoznék – szólt vissza gúnyosan.

-         Ejnye. Nem szép dolog így visszautasítani a vendég szeretetemet. Mark Wernel is itt van, gondolom nem ismeretlen számodra a neve.

-         Nem az. De térjünk rá a tárgyra! Gondolom, nem ok nélkül raboltatott el – szólt Vica.

-         Ennyire sürgős? Pedig szívesen elbeszélgetnék magácskával...

-         Bizony, sürgős, szóval kérem, ne húzza az agyamat! – mondta ki a lány a véleményét.

-         Hát rendben. Szeretném, ha párbajozna Markkal. Illetve érdeklődni szeretnék, csatlakozna-e hozzánk? – kérdezte Voldemort.

-         A párbaj megoldható, amennyiben visszakapom a pálcámat, de csatlakozni nem fogok. - Erre az összes halálfaló felszisszent.

Ám a Nagyúr, csak a kezét tette fel, s ismét csend lett:

-         Egy feltétellel fogadom el a döntést. Ha győz, maga elmehet, amennyiben nem, halálfaló lesz – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

-         Valahogy a mondat második fele nem jó. Ha vesztek, azután is fogok küzdeni. Szóval tök mindegy, mert én nem leszek halálfaló – mondta határozottan Vica.

-         Ám legyen. Párbajozni én fogok veled – mondta ravasz mosollyal a Nagyúr.

-         Ez nem ér. Mindenki tudja, milyen nagyhatalmú varázsló, esélyem sincs.

-         Csak egy kicsit. Ígérem, nem használok főbenjáró átkot – mondta somolyogva.

-         Hát ez kedves, csak az a poén, hogy egy rakás tiltott átok is van. Amikről, aligha hallottam. És maga velem akar párbajozni! Ez nonszensz...

-         Ugyan, kedvesem, csak kíváncsi vagyok, hogy magácska mit tud.

-         Ja, ez érthető. De semmi esélyem sincs.

-         Ha így áll hozzá, biztos nem fog sikerülni egy kicsit sem megállítani – mondta komolyan Voldemort.

-         Jó, de akkor is elenged, ha maga győz.

-         Rendben. Bár fáj a szívem, hogy el kell engednem – sóhajtott fel színpadiasan a Nagyúr.

-         Oh, milyen megható! Párbajra fel!

-         Párbajra! – Ezzel biccentettek egymásnak. Hátráltak három lépést, és szembe fordultak.

-         Hölgyeké az elsőbbség.

-         Köszönöm. Ez esetben... Stupor! - kiáltotta Vica.

-         Protego! Sectumsempra! – viszonozta a Nagyúr.

Folyamatosan küldték egymásra az átkokat. A halálfalók nem tudták eldönteni, hogy ki áll nyerésre. Már épp kezdték azt hinni, hogy a hölgy jobbnak bizonyul uruknál, de nagyot tévedtek. Voldemort csak játszadozott eddig. Innentől már komolyabban vette a harcot, és egyre több és több átok hangzott el a Nagyúr szájából.

Vica már csak védekezni tudott. Semmiképpen sem akarta feladni, ha kell, a végsőkig védekezni fog. Tartotta a szavát. Már több mint egy órája párbajoztak. Mindig új fordulatot vett ez a kis csata. Néhol Vica állt nyerésre, de nem bízta el magát, hiszen jól tudta, a Nagyúr csak játszik vele. Bár volt, amikor ő is megingott egy fél percre. Néha már úgy érezte, hogy mindjárt összeesik.

Aztán hirtelen eltalálta a kábító átok, s ismét jött a nagy feketeség.

Mikor felébredt, egy hatalmas szobában találta magát. Jobban körbenézett, rájött, hogy a szüleinél van. Ekkor kopogtattak, és nevelő szülei jöttek be. Ők elmesélték neki, hogy egy csuklyás alak hozta el a hajnal folyamán. Kapott egy levelet is, magától a Nagyúrtól, amiben az állt, hogy jó volt vele a párbaj, és megismételhetnék.

(elmerengés vége)

Vica mosolyogva gondolt vissza a történtekre, bár szívében a jól ismert szomorúság csengett. Ez volt a legmélyebb seb a szívében, amit Mark tett vele. Elindult szobájába, s elkezdett készülődni az évzáróra. Épp azon vesződött, hogy a haját kontyba rakja fel, kevés sikerrel, amikor megjött a bagoly Albustól.

„Kedves Vica!

Örömmel olvastam leveledet.

Nem kell harcolnod, csak Mollynak

segíts a gyógyításban és takarításban!

Holnap már jöhetsz is. A tanmenetet rád

bízom, és nyugodtan tegezhetsz.

Üdvözlettel: Albus”

Vica elkezdte írni a választ:

„Kedves Albus!

Holnap tizenegy órára megyek.

Vica”

Fogta a levelet, és elküldte. Majd felvette kabátját, s elindult az évzáróra. Megbeszélte az igazgatóval, hogy visszatér Angliába. Mindenkitől elbúcsúzott, és megkérte Evelint, vigyázzon a házra, ha akar, be is költözhet. Este minden holmiját elpakolta, majd aludni tért.