Harry Potter és a Főnixszobor

(Katie Giorgessa)

I.

Macska a kertben

Harry Potter egy egészen különös családnál vendégeskedett. Házuk, ez a szedett-vedett, többször is bővített, mára már toronyhoz hasonlító épület sohasem maradhatott egy percre sem csendes nyugalomban. Mikor a mágikus óra (mely az időt még véletlen sem jelezte pontosan) nem csengetett valamely családtag hazaérkezésének örömére, mikor a hét gyermek közül egy sem randalírozott a lépcsőkön, nem szaladgáltak fel-alá (ez csak éjszaka, álmukban fordulhatott elő), akkor a padláson lakó szellem tett róla, hogy a zaj egy pillanatra se üljön el.
Ha valaki belépett a bejárati ajtón, rögtön a lépcsővel találhatta szembe magát, jobb kézre a tavalyi karácsonyfát láthatta, aki minden érkezőnek kedélyes köszönt és kacsintott, balra néhány plafonig nőtt szobanövény után pedig a tágasnak tűnő, ám a hatalmas családnak néha igencsak szűkösnek bizonyuló ebédlőt. Ha erre tovább ment, a konyhába jutott, ahol békésen csörömpölve mosogatták magukat az edények, tányérok.
Ha az érkező elsétált a fa mellett, az aranyszínre barnult lépcsőfokok közt áttekintve megpillanthatta a nappali szoba szép, díszes kirakású, vidám nyári színekben pompázó üveggel berakott ajtaját. Ha felsétált az emeletekre, szép sorban láthatta a szülők, majd gyermekeik hálószobáit is. Bill, Charlie, Percy... Aztán Fred és George ajtaja előtt mindig mindenki megállt az onnan kiszivárgó füstfoszlányok, a bentről kihallatszódó izgatott mozgolódás, vagy esetleges pukkanások, kisebb robbanások hangjai miatt. Aztán jöhetett a kis Ginny és Ron szobája is.
Ez utóbbi két helyiség a nyárra egy-egy új lakót is kapott, akik szintén ezen az úton járták végig a házat, s pontosan így csodálkoztak rá mindenre, pedig már jártak a házban máskor is. Ron két évfolyamtársa, Hermione Granger és Harry Potter is a családdal töltötte ugyanis a vakációt.
A nyár szokatlan mód mindezidáig úgy telt, ahogyan az előző négynek is telnie kellett volna. Harry nem igen tudta volna megmondani, mit csináltak az előző egy hónapban, de abban biztos volt, nagyon élvezte azt. Sajnálatos mód el kell mondanunk, hogy Harry élete nemigen volt általában ilyen nyugodt, békés és csendes.
A fiú - bár minden porcikája tiltakozott ez ellen -, mindig a figyelem középpontjába került. Ha másért nem, akkor azért, mert ő volt a nagy Harry Potter, a kis hős, aki egyéves csecsemőként útját állta minden idők leghatalmasabb fekete mágusának, Voldemort Nagyúrnak.
Ráadásul Voldemort vagy követői tettek róla, hogy Harry mindig hihetetlen helyzetekbe kerüljön, s onnan csak a véletlennek köszönhesse megmenekülését. S éppen ezért szép lassan elvesztették az emberek a fiúba vetett bizalmukat. Azt mondták, csak feltűnési viszketegségben szenved... azért mond mindig és mindig nagyobb hazugságot, hogy vele foglalkozzanak.
Hiába mondta el Harry, hiába mondta el százszor is, mi történ azon év júniusában... Hiába mondta el nekik, nem hittek neki! Mert könnyebb volt bolondnak mondani őt, könnyebb volt megmaradni a biztonságos hitben, hogy Voldemort nincs többé.
De hiába volt kellemesebb ezt az utat választani... Csupán hiú ábránd volt, hogy a világ örökre megszabadult a rémtetteiről elhíresült feketemágustól. Voldemort visszatért, mégpedig Harry szeme láttára... Cedric Diggory halálát nem tudták megmagyarázni, de Voldemort visszatéréséről hallani sem akart senki.
Így hát azt mondták, Cedric balesetben vesztette életét, "Harry, a kis hős" pedig "Potter, a bolond" lett.
Aggasztó hírek érkeztek a mágusvilágból. Egyre több rejtélyes eltűnésről adtak hírt az újságok, s tavaly nyár óra már kétszer is újból felbukkant az égen a Sötét Jegy, Voldemort rémuralmának jelképe. Már a muglik is észrevették, hogy valami nem stimmel, Cornelius Caramel, a Mágiaügyi Miniszter azonban elhallgattatott mindenkit, aki "rémhíreket" terjesztett.
Harry most azonban olyan emberekkel lehetett, akiket a családjának tekintett. A vidám kacajok és mosolygó ajkak mögött azonban aggódó, riadt pillantások bújtak meg. Próbáltak nem törődni vele, egyszerűen nem gondolni rá, de mindannyian tudták, hogy ez talán az utolsó békés nyár amit együtt tölthetnek. Ki is akarták hát használni minden percét, minden egyes pillanatát.
- Boldog születésnapot Harry! - kiáltották kórusban a Weasley gyerekek Hermionéval.
- Isten éltessen kis drágám! - bólintott Mrs Weasley, s arcára örömráncokat festett a széles mosoly, amit a fiúnak küldött.
- Remélem, örülni fogsz neki - Ron félszegen egy kisebb dobozt tolt a fiú elé. - Négyen dobtuk össze az árát, Ginnyvel meg az ikrekkel.
Ginny szégyenlősen elpirult, és az asztalra könyökölve várta, hogy Harry kinyissa az ajándékot. Harry a doboz felé nyúlt, és maga elé húzta. Izgatott pillantást vetett az ajándékozókra, majd lefejtette a dobozról a díszpapírt. A kibukkanó faragott, sötétbarna fadobozt látva érdeklődve pillantott barátjára.
- Csak nyisd ki! - bíztatta a fiú.
A doboz belülről vörös bársonnyal volt borítva, s belsejében egy apró, aranyos csillogású seprű bújt meg, a Tűzvillám pontos, parányi mása.
- Egy modell, repül is, ha akarod - tájékoztatta bizonytalanul Harryt Ron.
- Csodálatos! - nyögte Harry, s hálásan pillantott körbe. - Köszönöm!
- Isten éltessen, Harry! - Hermione egy nehéz csomagot adott át Harrnek, s az abban megbúvó könyvhöz egy puszit is mellékelt.
Az este vidáman telt. A család bezsúfolódott a nappali szobába. Harry és Ron a kis Tűzvillám modellt nézegették, aztán próbáltak rájönni, hogy lehet a legjobban irányítani, vagy legalábbis repülésre bírni.
Hermione Ginnyvel üldögélt a kandalló párkányán és dámáztak. A táblán természetellenesen hosszúra nyúlt a kis bábuk árnyéka a kandallóban vidáman pattogó elbájolt, enyhén hűsítő tűz fényében, mely meleg, narancsos színre aranyozta a szobát. Az egyik sarokban
Bill egy vastag könyvet olvasott, olykor-olykor ujjait a lapok közé csúsztatva bezárta a könyvet, majd tekintetét a plafonra emelve próbálta visszaidézni a szöveget. Fred és George szokásukhoz híven elvonulva pusmogtak néhány furcsa pergamenlap fölött. Mrs Weasley időnként érdeklődő pillantásokat küldött feléjük, míg férje az aznapi Reggeli Prófétába merült, mivel reggel nem volt rá ideje, hogy behatóbban tanulmányozza.
Már ugyancsak későre járt az idő, mikor Mrs Weasley felállt, és a heves ellenkezés dacára ágyba kergette csemetéit, Harry pedig nevetgélve sétált fel Ron szobájába a vert hadseregként kullogó Weasley-fiúk és Ginny nyomában.

*

Másnap reggel, mikor Harry felébredt Ron Chudley Csúzli poszterektől sárgán virító szobájában, a nap még alacsonyan járt, s csak néhány sugara szökött be a függöny résein a padlásszobába. Harry az ablakhoz lépett, s körülnézett a kertben. A bozótos sövény gyökerei közül egy csapat kerti törpe tűnt fel, majd széledt szét a magas fűben.
A fiú elnézte, ahogy egy fehér sziklára egy fekete macska szökellt fel, aztán furcsa dolog történt. Az állat egyenesen Harry szemeibe nézett, akinek egy pillanatra fájdalom hasított a homlokába, majd a macska elfordította tekintetét és a kerti törpék után ugrott.
Harry tányércsörömpölést hallott lentről, s ez a macskáról gondolatait korgó gyomrára terelte. Óvatosan az ajtóhoz osont és kinyitotta azt, vigyázva, nehogy felébressze barátját, és halk léptekkel lement a lépcsőn, s próbált ügyelni rá, hogy az öreg, fényesre kopott deszkák ne reccsenjenek meg léptei nyomán.
Mikor leért a konyhába azonnal megpillantott egy földön heverő törött tányért. Halk huhogás hallatszott, s egy vörös bagolyszárny villant meg valahol a cukortartóban. Harry odalépett és kezébe akarta venni az apró baglyot, aki azonban megijedt az ismeretlen kéz érintésétől, s a félelem megsokszorozta erejét. Kitépte magát Harry kezéből és fülsértő rikoltozás kíséretében körberepülte a konyhát, újabb edényeket verve le a magas szekrényekről.
A csörömpöléssel felriasztott két másik baglyot, egy nagy feketét és egy másik vöröset. Harry utánakapott az egyiknek, de nem érte el. Ginny kócos, vörös haja jelent meg a magas ebédlőasztal mögött, s fejét utána fordítva nézett a szeme előtt elsuhanó madár felé.
- Kapd el, Harry! - kiáltotta és a madár után mutatott, majd az újabb potyogó tányérok miatt jobbnak látta, ha újból lebukik az asztal alá.
Harry az állat felé nyúlt, majdnem el is érte, ekkor azonban átesett egy széken, újabb tányérokat verve le az asztalról. A bagoly a lépcső felé röppent, és eltűnt a szobanövények mögött.
- Mi történik itt? - kérdezte a néhány pillanattal később a konyhába lépő Mrs Weasley. Egyik kezében a vörös baglyot tartotta, a másikkal épp akkor szorította oda a feketét az egyik növény tálkájához. - Jól van, ne félj... Nem eszlek meg.
Az asszony elsétált a törött tányérok mellet, a két baglyot odatette a pihegő harmadik mellé, levette a tűzhely feletti polcról varázspálcáját, intett vele, mire a porcelándarabok újra tányérokká, edényekké álltak össze és lelkesen visszaugráltak a helyükre. Miután ezzel végzett, egy tálkába vizet öntött, és a baglyok elé tette, akik fáradt huhogással közelebb ugráltak a tálhoz, és ittak néhány csőrnyi vizet.
- Nos, lássuk, mi lehet ez a fontos küldemény, ami miatt feldúlták a konyhámat? - kérdezte Mrs Weasley, s közben leoldotta az egyik bagoly lábáról a pergamenborítékot.
- A roxforti levelek! - visította izgatottan Ginny, amint meglátta a smaragdzöld pecsétet, mely az iskola címerét formázta.
- Úgy látom kevés a bagoly, ilyen gyenge idegzetűeket küldenek az iskolából - mondta bosszankodva Mrs Weasley, s rosszallóan megcsóválta fejét. - Az persze nem jutott eszükbe, hogy legalább a négy Weasleynek egy hozza ki... Na persze az ikrekhez egy jött...
- Lehet, hogy csak rossz útvonalon repültek, azért ilyen idegesek... - lépett Hermione az ebédlőbe, és az asztal fölé hajolva rámutatott a vörös bagoly szárnyára, tépett tollaira. - Olyan, mintha valami megpróbálta volna elkapni!
A madár szárnyán négy mély karmolás volt. Ginny az egyik szekrényhez lépett, és némi kötszert vett ki belőle. Bekötötte a sebet, s a bagoly hálásan huhogva leugrott kezéről. Harry csodálattal figyelte, ahogy a madár megnyugszik, ahogy a lány keze hozzáér, és elrendezi tollait csapzott kis fején.
Megérkezett egy negyedik és egy ötödik bagoly is, miután Harry leoldotta lábukról a levelet, rosszalló pillantást vetettek sérült kollégájukra. Miután az öt bagoly ivott egy-egy korty vizet, újra szárnyra kaptak, kirepültek az ablakon és észak felé vették az irányt.
A Weasley-család többi tagja is szép lassan megérkezett a konyhába, és mindenki leült az asztalhoz. Fred minden bizonnyal valami bogarat tarthatott kezében, amire ikertestvérével időnként aggódó pillantásokat vetettek, majd összevigyorogtak. Hermione arca undorodó fintorba torzult, és Mrs Weasley sem érezhetett másként, mivel csakhamar megszólalt:
- Fiúk, az a valami nem az asztalhoz való... Fred, drágám, vidd azt ki a kertbe...
Fred sóhajtott.
- Kaphatunk esetleg egy befőttesüveget? - nézett anyjára csillogó szemekkel.
Mrs Weasley sóhajtott.
- Ha olyan fontos nektek az a dög... - csóválta a fejét, mire az ikrek hevesen bólogatni kezdtek. - Nem bánom, vidd csak... Ott van az alsó szekrényben.
George azonnal odaugrott, mintha attól tartana, hogy anyja meggondolja magát, és kivette az első keze ügyébe akadó üveget.
- Ne azt, George... Az olyan szép... Jó lesz annak a valaminek egy kevésbé díszes is, ott hátul találsz olyan egész egyszerűt...
George szemét forgatva bár, de kicserélte az üveget, majd Fred nagyon óvatosan belecsúsztatta az addig kezében ficánkoló bogarat, ami leginkább egy túlméretezett csótányra hasonlított. Az ikrek vigyorogva kivonultak a kertbe elhelyezni kedvencüket, Hermione pedig undorodó pillantásokat vetett utánuk, majd néhány másodperc múlva visszatért roxforti leveléhez.
- Mit találtak már megint? Jó reggelt mindenkinek... - lépett a konyhába Mr Weasley és az ikrek után nézett.
- Valami dögöt - magyarázta Ginny.
- Szokásos - bólintott Mr Weasley, és leült az asztalfőre. Kezébe vette a Reggeli Prófétát, melyet még kora hajnalban hozott meg egy gyorsbagoly. Mrs Weasley néhány pillanattal később egy egész kupac pirítóst halmozott elé.
Harry a leveléért nyúlt. Ujjával felszakította a borítékot, majd kirázta belőle a levelét, mely összesen két lapból állt. Zöld tintával írták azt is, s a tetején a Roxfort fejléce díszelgett a címerrel.

ROXFORT
Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

ROXFORT
Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok, okl. főmágus, Legf. Befoly. Nagym, a Varázslók Nemzetk. Szöv. Elnökh.)

Tisztelt Potter úr!
Ezúton értesítjük, hogy a Roxfort Expressz szeptember 3-án, vasárnap indul a King's Cross pályaudvar kilenc és háromnegyedik vágányáról.
Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek, illetve ajánlott olvasmányok listáját.

Tisztelettel:
Minerva McGalagony
Igazgatóhelyettes

Harry feltekintett. Mr Weasley továbbra is az újságot olvasta. Időközben befutott Percy. Kezében valami nyomtatványt tartott, melynek lapjait rézszínű gémkapocs fogta össze. A Mr Kuporral történt események hatására Percy kérte áthelyezését, így most adminisztrációval foglalkozott, amiben nagy örömét lelte, hiszen kimondhatatlanul fontosnak találta beosztását.
Az ikrek visszaérkeztek bogármentő útjukról, és most ők is a leveleket bújták, csak úgy, mint Hermione és Ginny. Mrs Weasley lánya válla felett kukucskált bele a könyvlistába. Harry kezébe vette a másik pergamenlapot, és tovább olvasta.

ROXFORT
Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok, okl. főmágus, Legf. Befoly. Nagym, a Varázslók Nemzetk. Szöv. Elnökh.)

- Idén nem is kell olyan sok könyvet vennünk - állapította meg George mikor végigfutott a listán. - Remélem, ez azt jelenti, hogy nem is kell annyit tanulni...
- Majd augusztusban el megyünk az Abszol útra - jegyezte meg Mrs Weasley, miközben Ginny válla fölött olvasgatta a listát.
A kakukkos óra megszólalt és Mr Weasley mutatója az Otthon-ról a Munkában feliratra kúszott.
- Ó, indulnom kell - pillantott fel a férfi és pirítósát, sietve megtörölte száját, majd elköszönt családjától és a tűzhelyhez lépett. Belemarkolt a hopp-poros tálba, s a tűzbe szórta a zöld port, majd belépett a felcsapó lángok közé, s végül, miután kiejtette az úti cél nevét, eltűnt.
A varázslók a közlekedésnek ezt a módját kedvelték a legjobban, mivel nem volt hozzá szükség különösebb végzettségre, s az egyik leggyorsabb is volt valamennyi közül. Harry mégsem rajongott ezért a megoldásért.
- Au! - Harry a sebhelyéhez kapott, de nem volt ideje elgondolkozni, miért sajog az átokheg, mert ebben a pillanatban nyávogás és dühödt fújás hallatszott a konyhaablak felől.
- Csámpás! - Hermione felugrott és a kijárat felé rohant, Harry, Ron, Ginny utána, Mrs Weasley pedig rosszallóan, fejét csóválva jegyezte meg magának:
- Ma sem reggeliznek már rendesen...
Átvágtak a kerten és megkerülték a házat. Egy tüskés, bíbor virágokkal teli bokor alatt meglátták a hatalmas, görbelábú, vörös cicát, Csámpást. Hermione kedvence azonban szinte aprónak tűnt a még nála is nagyobb fekete macska mellett, akit Harry reggel az ablakból is látott.
A fekete a csodálkozó csoportra nézett, aztán egyenesen Harryre. Sárga szeme megvillant, fújt egyet, majd bevetette magát a bokrok közé és eltűnt szem elől.
- Csámpás! - Hermione letérdelt a harmatos fűre, s cicája egy kedves nyávogás mellett ölébe ugrott. - Szegény, kicsi cicuka! Bántotta az a csúnya, gonosz vadállat! - gügyögött macskájának a lány, s az hozzádörgölőzött, majd felkapaszkodott a vállára. Hermione cicájával ölében felállt, majd hátrafordul a mögötte álldogálókhoz. - Hogy került ide ez a macska? Aztán hittem, nincsenek szomszédok...
- Talán elcsavargott... Vagy vadon él - vont vállat Ginny, miközben megvakargatta Csámpás fülét.
- Már reggel is a kertben kószált - mondta Harry segítőkészen. - A kerti törpéket kergette.
- Még jó, hogy időben meghallottuk... Még csak az hiányzott volna, hogy Csámpásnak valami baja essen.
- Nyugodj, meg Hermione, Csámpás meg tudja védeni magát, ha kell... - mondta Ron, miközben a nagy fekete macska után nézett, majd Csámpásra, s látszott rajta, hogy szívesen hozzátenné még: "akkora dög".
Harry nyugtalan pislogott arra a sziklára, ahol reggel az állatot látta. Eszébe jutott, hogy kétszer fájdult meg a sebhelye aznap. Kétszer látta a macskát is. Talán...? De az nem lehet!
Mindenesetre abban biztos volt, hogy nem utoljára látta az állatot... és ezeket a furcsán villogó borostyánkőszemeket.

Folyt.köv.