|
Berzsenyi Dániel
Déni 2008.02.09. 13:04
Élete és a A magyarokhoz című verse elemzése!
IV. tétel
Berzsenyi
Berzsenyi Dániel (1776 – 1836) a Vas megyei Hetyén született középbirtokos nemesi családban. Anyja korán meghalt. Apjával nem volt jó a kapcsolata. Sokat betegeskedett, későn kezdett iskolába járni. 13 éves korában a soproni evangélikus líceumba járt, de nem érettségizett le. Nyelveket tanult (német, latin), és sokat foglalkozott az antik római, görög mitológiával, ez nagy hatással volt költészetére. Horatius volt a példaképe, költészetére nagy hatással volt. Életfilozófiája a következő volt: arany középút. Mérsékelt, minden túlzásoktól mentes életmód.
Verseit időmértékes verselésben írta, ugyanakkor a romantika stílusirányzata is jellemző volt kötészetére (ellentétek kiélezése, túlzások, a dicső múltba való visszatérés, erős szentimentalizmus). Ez a két stílusirányzat jellemezte Berzsenyi költészetét. Kazinczyval évekig tartó levelezést folytatott. Kazinczy elismerte a későbbi kötészetét. Visszavonult a birtokára és a gazdálkodásnak élt, elvonulva a külvilágtól, jólétben, de magányban. Megnősült, egy 14 éves lányt vett feleségül (Dukai Takács Zsuzsannát). Szabadidejében, titokban verseket írt. 27 éves korában fedezték fel, mint költőt. Kis János evangélista lelkész elküldte Kazinczynak 77 versét. Ez 1 kötetben jelent meg 1813-ban. Második verseskötete 1816-ban jelent meg, ebben tízzel több vers volt. Pályafutása alatt összesen 137 verset írt
Kettős világban élt, a magányos földesúr és a sikerre vágyó költő világában. Azonban mint költő nem érte el azt, amire kezdetben számított. Kölcsey Ferenc egy művéért élesen bírálta, ennek hatására még jobban visszavonult. Beteg, búskomor ember volt.
Különböző tudományos tanulmányokat írt, a Tudományos Akadémia tagjai közé választotta. 1836-ban halt meg Niklán. Az első igazán időmértékes verseket ő írta.
A magyarokhoz I.: műfaja hazafias óda. Verselése időmértékes, 14 strófából áll, amelyet 7 részre lehet felbontani. Hangneme aggódó, lelkesítő, oktató, izgatott. A nemzet jövőéért aggódik. Véleménye szerint – és ez az életfilozófiája is – a rossz erkölcsök juttatták ide a nemzetet. A vers romantikus vonásai, hogy a dicső múltat példázatként állítja elénk, és szembeállítja a borzalmas jelennel, a nemzeti lét vagy pusztulás ellentétét állítja fel.
1 rész (1 versszak): megszólítással kezdődik, a magyarokhoz szól egyes szám első személyben. Nem látod – teszi fel a kérdést – a dicső Árpád vére mivé vált? Szemrehányó a hangnem.
2. rész (2. versszak): 800 éves történelmünkről számon kérő hangnemben írt. Belső viszály pusztította hazánkat.
3. rész (3. versszak): a rossz erkölcsök az okai mindennek – ez az életfilozófiája.
4. rész (4 – 6. versszak): a dicső múltról ír, a múltban régi erkölcsök uralkodtak. A spártai férfiak harcoltak, nem tudták legyőzni őket. A tatárok, törökök titkos gyilkosok.
5. rész (7 – 10 versszak): pusztulás fenyegeti a magyart, ezt a kemény tölgy metaforával jelöli. Lassú halál, mert elveszett a tiszta erkölcs. Letépte tiszta nemzeti jellegét, nyelvet cserélt rút idegenre.
6. rész (11, 12. versszak): a múlt ábrázolása. A múlt dicsőségét írja, a régi hősöket emlegeti (Árpád, a Hunyadiak).
7. rész (13, 14. versszak): elégikus rész. Játékszerek vagyunk a sors kezében, többes szám első személyben ír, pusztulás vár ránk, pesszimista hang.
Amilyen a lelkivilága, olyannak ábrázolja a világot.
A magyarokhoz II.: lelkes hangú költemény, bizakodik a jövőben, olyan erkölcsi ítéletet hirdet, amely minden korban érvényes – „… Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” A verselése időmértékes. Szerkezete: 6 versszakból áll, amit két részre lehet felosztani, 3–3 versszakra. Műfaja oda.
1 rész: a dühöngő viharos tenger bemutatása, metafora, a nép haragját jelenti. „Forr a világ bús tengere, ó magyar!” – romantikus túlzás található ebben a részben. Az egész világot mozgásban mutatja be. Az eddigi világok, az erkölcsök, a szokások összeomlanak.
2. rész: Títusról ír, aki római császár volt, igazságos és bölcs uralkodó, de Berzsenyi itt I. Ferencre gondol, akit ilyennek tart. Bízik benne – „hogy lebegő hajónk /…/ Állni-tudó legyen a habok közt. / Ébreszd fel alvó nemzeti, lelkedet! / Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély: / Nem félek. A kürt harsogását, / a nyihogó paripák szökését / Bátran vigyázom. …”
Első szám első személyben ír. Ezzel a néphez való tartozását akarja kifejezni, bizakodik a jövőben. Kodály Zoltán 1936-ban megzenésítette, kórusművet írt belőle.
Az ősi, tiszta erkölcsök feltámadására vágyott, de ez nem valósult meg. Már nem írt a nemzetért aggódó költeményeket. 33 évesen öregnek érezte magát. Elmúlt az ifjúsága, a múlandósággal foglalkozik. Nem a halállal, hanem a lélekkel, az ifjúsággal, a vágyak múlandóságával. Az idő múlik, és ezt mindenkinek át kell fájdalmasan élnie, ebben a lelki beteg állapotban születtek meg az elégiái (lírai költemény, csendes, szomorú, mélabús hang jellemzi).
1804 után írta ezeket, amikor Niklára költözött. Összesen 8 – 10 vers tartozik ide, mindegyiknek a témája a múlandóság. Ezek közül a leghíresebb A közelítő tél.
Eredeti címe a műnek az Ősz volt, azonban Kazinczy ajánlására megváltoztatta. Azt jelenti, hogy közeleg az elmúlás. Hangneme szomorú, komor, kilátástalanságot tükröző. Verselése időmértékes, műfaja elégia. Az egész vers lelki tájleírás, a lelkében végbemenő változás sivárságát tükrözi.
Az első három versszak a természet bemutatása tagadással – negatív ábrázolási mód –, arról ír, hogy mi nincs, gyakori a „nem” tagadószó. Ami régen volt az a jó, a boldogság. Bemutatja az évszakokat, az ifjúság elvesztését és a niklai környezetét. 6 tagadás van a versben.
1. rész (1–3 versszak): szép volt a múltban, szép volt a zöld lugas, a szellő, a madarak éneke, a virágok illata, a szőlő érése „S most minden szomorú és kiholt.”
2. rész (4. versszak): „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,” – metafora, az ifjúság múlandóságát jelenti, minden csak jelenés, eltűnik elillan az élet.
3. rész (5–6 versszak): magára vonatkoztat, örökre eltűnt az ifjúsága. A lehunyt szem az örömök, a szerelmek elmulasztását jelenti.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
