|
Kölcsey Ferenc
Déni 2008.02.09. 17:25
Kölcsey Ferenc
Kölcsey Ferenc 1790-ben Erdélyben született. Apja nemesi származású földesúr volt. Kisgyerek korában elvesztette szüleit, és fél szemére megvakult. Magányos, boldogtalan gyermekkora volt. A debreceni kollégiumban tanult.
Az antik görög irodalommal, a francia klasszicista irodalommal és a felvilágosodás eszméivel foglalkozott. Kazinczyval évekig levelezett.
Pestre került, és egy fél évig jogot tanult. Bekapcsolódott az irodalmi életbe, barátságot kötött Szemere Pállal, akivel folyóiratot szerkesztett, majd visszavonult vidéki birtokára és élete végéig ott maradt. Nagyon magányosan élt, Pestre vágyott, be akart kapcsolódni az irodalmi életbe, azonban meghalt az öccse, és így rámaradt a birtok vezetése, és öccse családjáról kellett gondoskodnia. Unokaöccsét, Kölcsey Károlyt nevelte, hozzá írta a Parainesist.
1825 után (reformkor) bekapcsolódik a politikai életbe. Szatmár megye főjegyzője lett. Országgyűlési képviselővé választották, liberális gondolkodó. 3 év múlva lemondott, mert nem volt hajlandó követni a Szatmár megyei közgyűlés utasítását, hogy forduljon szembe a jobbágyfelszabadítással. Politikai perekben Kossuth és Wesselényi védelmén dolgozott. 1838-ban tüdőgyulladásban meghalt.
Lírájára jellemző: kezdetben erős érzelmi tónus volt jellemző, majd később a magyar népdal felé fordult. Nem utánozni akarta, hanem megnemesíteni. Eredetiségre törekedett (romantikus stílusra jellemző). Petőfi és Arany számára készítette elő az utat a népköltészet felé.
Szemere Pállal szerkesztette az első magyar esztétikai folyóiratot, az Élet és Literatúrát. Itt közölte tudós tanulmányait, pl. a Nemzeti hagyományokat. Szónoklatokat is írt, pl. A szatmári adózó nép állapotáról, Az örökös megváltás ügyében (jobbágyok felszabadításáról), Búcsú az Országos Rendektől, szállóige ebből „jelszavaink valának: haza és haladás.”
Himnusz: alcíme „a Magyar nép zivataros századaiból”.
Műfaja: himnusz (a líra műneméhez tartozik, istenséget, eszmét magasztaló költemény, könyörgés, ima, ünnepélyes hangú). Verselése időmértékes, 4/3 ill. 3/3 osztású ütemhangsúlyos versdallam, 8, 7, ill. 6 szótagos trocheusi sorokból álló, keresztrímes strófaszerkezet. Rímelése meglehetősen igénytelen, dísztelen, s ebben is követni kívánja a XVI – XVII. századi költemények kezdetleges rímtechnikáját. Keletkezés ideje 1823 jan. 22. (ezért lett ez a nap a magyar kultúra napja). A reformkor előtt írta. A magyar nép történetét felidézi (romantikus elem), az egész költemény ima Istenhez, vallásos jellegű költemény, magasztos hang jellemzi, aggódik a haza sorsáért, pesszimista hangú, de reméli Isten áldását „Nyújts feléje védő kart,”. Istennek hatalma van jót tenni, és ha megharagítják, büntetni.
Szerkezetileg keretes költemény (ugyanaz, vagy majdnem ugyanaz az eleje, mint a vége).
Első versszak: a keret első része, könyörgés, áldd meg a magyart, mert annyit szenvedett, hogy a jövendőt is megbűnhődte már.
Második, harmadik versszak: dicső múlt felelevenítése (romantikus elem), honfoglalás, Árpádok kora, gazdag föld, bor, búza, Hunyadiak kora, törökök fölötti győzelem.
Negyedik – hatodik versszak: a „Hajh” felkiáltással kezdődnek a bajok. Isten megharagudott a magyar népre, mert bűnöket követtünk el. Rabló mongolok, törökök támadtak meg minket, belső viszály gyöngítette a magyarokat. Romantikus képek, túlzások: „Vert hadunk csonthalmain”, „Vérözön lábainál,”.
Hetedik versszak: jelen ábrázolása ellentétekkel „Vár állott, most kőhalom, / Kedv s öröm röpkedtek, / Halálhörgés, siralom”, „Kínzó rabság könnye hull / Árvánk hő szeméből!”
A keret második része a nyolcadik versszak. A sorok sorrendje megváltozik, szánd meg felszólító módú igealak kerül előre, ezzel még jobban kihangsúlyozza a könyörgést. A magyar hazafiság szimbóluma lett, Erkel Ferenc zenésítette meg.
Huszt: reformkori gondolatok. Cselekvő hazafiasság olvasható, a hazáért való munkálkodásban látta a haladás egyetlen lehetőségét. Nem szabad keseregni a múlton, a régi dicsőség után előre kell nézni, a jelennel és a jövővel kell törődni.
Műfaja: epigramma.
Két részből áll:
1 – 4. sor: egy titokzatos romantikus kép. Éjszakai csend, feltűnnek a múlt árnyai.
4 – 8. sor: levonja a következtetést, mit ér keseregni a múlton, tenni kell a hazáért. Végén a csattanó: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!”
Disztichonban írt költemény.
Zrínyi dala dialógusforma, a költő lelki vívódásának tükörképe, párbeszéd formájában.
A vándor kérdez, keresi a régmúlt dicsőségét, a válasz elutasító, lehangoló. Keresi a régi hont, a bérceket, a harcok színhelyét, a nép hősei nyomdokán halad előre, a válasz mindennek a tagadása. A bérc eltemette a hőst és hírét, nincs nép többé, más faj van most.
Zrínyi II. éneke lírai dialógus a költő lelki vívódását tükrözi, mindkét szerepben a költő van.
1 versszak: könyörög a sorshoz (a himnuszban Istenhez) „ó légy gyámja, légy vezére,”, mert végveszély fenyegeti, szenved a nép „kánya kígyó, féreg egyre támad, / És marja, rágja kebelét.”
2. versszak: a sors válasza, szemrehányó hangnem, „S másokra vársz, hogy érte vívni fognak?”, neked kell megvédeni a hazát, „Ő gyáva fajt szült, s érte sírba jut.”
3. versszak: Zrínyi könyörög – „De szánjad, ó sors, szenvedő hazámat!”, öngyermekei támadják. Tartsd meg a hű anyát, talán jobb fiat szül.
4. versszak: a sors válasza – büntetés vár a hazára, az ősz apák dicsősége kevés, a bűnös nemzedék el fog pusztulni.
Parainesis: magyarul intelem, buzdítás. Unokaöccséhez, Kölcsey Kálmánhoz írta, de az egész magyar ifjúsághoz szól és szólt más is. 40 lapos kis könyv. Főbb mondanivaló:
— sokat kell gondolkodni
— szeretni az emberiséget (elsősorban háznépedet)
— szeresd a hazát
— önáldozatra van szűkség
— törekedj ismeretekre, őrizkedj a felületességtől
— teljes birtokában légy a nyelvnek, első sorban az anyanyelvnek
— „Meleg szeretettel függj a hon nyelvén!”
— fáradj a hazáért és ne tenmagadért
fölteszi a kérdést, hogy mi a boldogság.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
