|
Vörösmarty Mihály
Déni 2008.02.09. 17:27
Irodalom! Élete és verselemzés.
Vörösmarty Mihály
Vörösmarty Mihály a legnagyobb magyar romantikus költő volt. 1800-ban született Nyéken, elszegényedett nemesi családban. Édesapja halála után a Perczel családnál nevelő volt, közben két évig egyetemre járt.
Perczel Mórnak, a szabadságharc legendás tábornokának tanítója. Szerelmes lett Perczel Etelkába, azonban az viszonzatlan volt, és ebből az érzésből született a magyar irodalom legszebb romantikus költeménye, a Szép Ilonka.
Vörösmarty Mihály joggyakornok volt Görbőn, és a nemesek Habsburg ellenes mozgalmába kapcsolódott be. 1825-től csak az irodalomnak szentelte életét. Sikeres, megbecsült kötő lett, Petőfi feltűnéséig a legnagyobb magyar költő.
Szerkesztő, az Akadémia tagja, a Nemzeti Kör elnöke.
Petőfi 1844-ben Debrecenből felment Vörösmartyhoz Pestre megmutatni verseit, és akkor Vörösmarty felkarolta, munkát szerzett neki, és elindította a pályán.
43 éves korában megnősült, elvett egy nála 20 évvel fiatalabb lányt, Csajághy Laurát. Házasságuk nem sikerült nagyon jól. 1836-ban megírta a Szózatot. Haladó gondolkodó volt, a szabadságharc híve. A szabadságharc bukása után meghasonlott ember lett, visszavonult birtokára, és csak magával törődött. Élete utolsó 9 évében sokat betegeskedett, és csak egy verset írt, 1854-ben A vén cigányt. 1855-ben Pesten meghalt.
Az életmű főbb műfajai: eposz (az epikus műnemhez tartozik, nagy terjedelmű elbeszélő költemény, rendkívüli képességekkel rendelkező hőse természetfeletti erőktől támogatva nagy, egy egész közösségre nézve jelentős tettet hajt végre. Vörösmarty eposza a Zalán futása, amit 1825-ben írt, ez honfoglalási hősi eposz, a dicső múltat eleveníti fel), óda (lírai költemény, emelkedett, ünnepélyes, fennkölt hangnem jellemzi, fenséges tárgyról szól (jelen esetben a hazáról, eszmei tartalmú. Vörösmarty ódája a Szózat), epigramma (görög szó, eredetileg sírfelirat volt, az ókori görög költészetben megtalálható, tömören fontos igazságot, szellemes gúnyt kifejező költemény, a végen gyakran csattanóval, két részből áll, egy előkészítő és egy kifejtő részből. Vörösmarty epigrammája A Guttenberg-albumba.) dráma (műnem, eseménysort ábrázol, párbeszéden alapszik, a szereplők cselekedeteiből, beszédéből ismerjék meg az eseményt. Vörösmarty híres drámája a Csongor és Tünde.).
Szózat: 1836-ban írta, 12 évvel a forradalom kitörése előtt, tehát a hangneme sokkal keményebb, erőteljesebb, mint a Himnuszé. Műfaja óda, verselése időmértékes, stílusa romantikus. A Szózat kiáltvány, felhívása a magyar nemzethez. Legyenek rendíthetetlenül hívek, és szeressék a hazát. Cselekvő hazafiaságra szólít fel. Szerkezetileg keretes költemény, az első és az utolsó két versszak majdnem megegyezik. A keretben a hűségről ír.
3–5 versszak: a dicső múltat feleleveníti „Árpádnak hadai;” „Szabadság! itten hordozák / Véres zászlóidat,” –itt a Rákóczi szabadságharcra gondolt(!!!).
6–9 versszak: a jelen, lehetetlen, hogy annyi szenvedés után minden hiábavaló volt, „Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán.”
10–12 versszak: a jövő képei, két lehetőséget állít a magyar nép elé, vagy a boldog jövő vagy a pusztulás, és akkor a világ népei megsiratják (erős túlzás, romantikus elem).
Majd a keret második része az utolsó két versszak: a szavak sorrendje megváltozik (az első két versszakhoz képest). A légy felszólító módú igealak kerül előre, hogy még jobban kihangsúlyozza, hogy tenni kell valamit a hazáért.
Romantikus hazaszeretet a versben: a szenvedélyes hazaszeretet, a túlzások, a valóságtól való elszakadás (jövő kép), a régmúlt dicsősége, mint példa, a jövőbelátás ellentéte.
Összevetés:
Amikor Vörösmarty a Szózatot írta, a magyar nemesek és a bécsi udvar között feszült volt a helyzet, és ez érezhető a stílusból, közelebb volt a szabadságharc – a Himnusz csendesebb, nyugodtabb - a Szózat lelkesebb, izgatottabb, szenvedélyesebb. A Himnuszban két idősík van a múlt és a jelen, a Szózatban három idősík a múlt, a jelen és a jövő. A Himnuszban Kölcsey az Istenhez fohászkodik, a Szózatban Vörösmarty a magyar nemzethez intéz felhívást. Mind a két vers mélységes hazaszeretetet tükröz, mindkettő a hazai ifjúság szimbóluma lett, mindkettőt megzenésítették. Mindkettő romantikus stílusban íródott, a múlt dicsőségét említik és a jelen problémáit, mindkettő keretes költemény, ahol stiláris változás van (szórend) a keret végén.
Gondolatok a könyvtárban: Az egész költemény filozófiai elemzés, monológ, a költő gondolatai a társadalomról, az emberek közötti ellentétről. Arról ír, hogy milyen gondolatai támadnak a könyvekkel kapcsolatban. Szükség van-e rájuk, vagy nincs.
Társadalmi igazságtalanságról gondolkodik, mikor belép a könyvtárba. „Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön,”
Miért e lom? – (első kérdés) itt a könyvekre gondol, szükség van-e rájuk, és leírja miből lettek a könyvek, majd megállapítja, irtózatos hitványság minden. „Országok rongya! könyvtár a neved.” megállapítás, ment-e a könyvek által előrébb a világ, a válasz az, hogy ment, hogy a világ még borzasztóbb legyen.
„De hát ledöntsük, a mit ezredek / Ész napvilága mellett dolgozának?”
A jók a rossz miatt elhamvadjanak? „Óh nem, nem!” – a válasz rá, mert a legkelendőbb név az emberé. „És mégis – mégis fáradozni kell.” – megállapítás.
„Egy újabb szellem kezd felküzdeni. ! Egy új irány tör át a lelkeken:” – az emberek szeressék egymást, érezzék, hogy összetartoznak. Nem szabad csüggedni, mindenki tegye, amire képes.
„Mi dolgunk a világon? küzdeni / … / Ember vagyunk, a föld s az ég fia.” – törjünk fölfelé „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll” – és akkor elmondhatjuk „Köszönjük élet! áldomásidat, Ez jó mulatság, férfi munka volt!”
Az egész költeményben bizakodik a szellem erejében, már nem pesszimista, csak az segít a népen, ha felemelkedik a magaslatokra.
A Guttenberg-albumba. Egy mondat az egész költemény, egy körmondat. Alárendelt összetett feltételes mondat. A fő mondat az utolsó két sor. Minden többi mondat ennek a főmondatnak van alárendelve, mellékmondatok. A mellékmondatok egymással mellérendelő viszonyban állanak. Műfaja epigramma, disztichonban írt költemény, 7 disztichon – a páratlan sorok hexameterek, a páros sorok pentameterek –. Guttenberg a könyvnyomtatásnak volt a megalapítója. Vörösmarty Mihály abból az alakalomból írta a verset, hogy 400 évvel azelőtt kezdődött a könyvnyomtatás, és Németország ezt ünnepelte. Guttenberg tiszteletére kiadtak egy díszes albumot és ebben jelent meg a vers.
Feltételek, amik méltóvá teszik az emberiséget Guttenberghez, a versben minden második sor.
Felsorolja a jövő képeit, melyik kor az, amelyik az emberiség számára ideális, méltó az emberiség megbecsülésére – fő mondat az utolsó két sor. Felsorolja azokat a feltételeket, amikre vágyik.
1–2 sor: ha nem lesz áltudomány, sötétség, hazugság.
3–4 sor: nem lesz erőszak, gyilkosság.
5–6 sor: megszűnik a társadalmi igazságtalanság, felemelkedés lesz.
7–8 sor: a tudás elterjed.
9–12 sor: a föld népei összefognak, égi igazság valósul meg.
Ábránd: feleségéhez, Csajághy Laurához írta a verset. Nem volt boldog a házassága, a több mint 20 évvel fiatalabb feleség nem tudja viszonozni a szerelmét. Ábrándozik Laura szerelméről, mindent megtenne érte. Nyolcszor írja le a „szerelemedért” szót a strófák elején és azzal is zárja (így mintegy keretbe zárja). Feltételes módban használja az igéket ezzel is kifejezve, hogy az nem valóság, csak ábránd. A vers stílusa romantikus a mindent elsöprő szenvedélyes szerelem miatt. Képei elrugaszkodnak a valóságtól, minden áldozatra kész lenne érte „Feldúlnám eszemet”, „Fa lennék bérc tetején,”, „Eltűrném villám s vész haragját,”, „S meghalnék minden év telén”.
Az első versszakban arról ír, hogy eltépi a lelkét, és ezzel szimmetrikusan a negyedik versszakban visszakéri Istentől, hogy dicsőbb erénnyel ékesítse.
A második versszakban magasságokba menne „Fa lennék bérc tetején,” a harmadik versszakban a mélységekbe menne „Lennék bérc-nyomta kő,” (metaforák). A romantikára jellemző ellentét. A költő minden szenvedést kiállna a szerelméért. Szerkezetileg szimmetrikus költemény. Egy versszak sorai (elöl a számok a szótagszámot, a betűk a rímképletet jelölik):
4 A
6 B
9 C
9 C
6 B
4 A
Előszó: a szabadságharc bukása után írta. Mérhetetlen fájdalmát és csalódottságát akarta kifejezni. Egy esztendő évszakainak kiválasztásával az egész magyar történelmet ábrázolja a reformkortól (1825) a szabadságharc bukásán keresztül a saját koráig (1850 – 1851-ig).
Tavasszal indul a vers, ez a reformkor békés tevékeny koráról szól, amikor munkában élt az ember a szellem működött a szív remélt, ünnepre fordult a természet.
Következő kép a nyár képe, a forradalomé és a szabadságharc kora. A szent szózat megszületett, a tavaszból nyár lett, egy új világ született. Eljutott az emberiség a magaságokba, ami után csak a mélység következhet. Majd csend lett, vihar előtti csend.
Az ősz a következő kép, pusztulás következik be. Romantikusan ábrázolja, elrugaszkodik a valóságtól „Vérfagylaló keze / Emberfejekkel labdázott az égre,”, ”A szellemek világa kialutt”, „ordított a vész, / mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.” (megszemélyesítés, hasonlat) Minden elpusztul leverik a szabadságharcot.
A tél képe: most tél van, csend, hó, halál. „A föld megőszült;” (megszemélyesítés). Az önkényuralmi terrort ábrázolja ezzel, még Isten is elborzadt a zordon mű felett.
Utolsó nyolc sor, záró sorok: itt különválik a társadalom és a természet ábrázolása. Eljön a tavasz, a jobb élet, de ez hazugság lesz, jókedvet és ifjúságot hazudik. Nem lát kiutat az emberiség számára. Pesszimista kérdést tesz fel a vers végén: „Hová tevé boldogtalan fiait?”
A vén cigány: Vörösmarty utolsó teljes költeménye, a beteg ember utoljára számadást készít, a vén cigányt, azaz magát buzdítja, hogy még egyszer vegye fel a vonót „Húzd, ki tudja meddig húzhatod,” – refrén ez a gondolat, az utolsó versszakban megváltozik, ha majd más világ lesz, elfárad a vész haragja és a viszály elvérzik a csatákon, akkor húzza és ne gondoljon a világ gondjával. Bízik abban, hogy lesz még jobb világ, mert az élet változó. Foglalkozik a múlttal, a jelennel, az emberi szenvedésekkel. A merész képsorok látszólag kevéssé összefüggőek.
A harmadik versszakban a nemzet katasztrófáját írja le egy vihar víziójának bemutatásával. Az érzelmek fokozása, a szenvedélyesség jellemzi ezt a részt. „Tanulj dalt a zengő zivatartól, / Mint nyög ordít, jajgat, sír és bömböl, / Fákat tép ki és hajókat tördel, / Életet fojt, vadat és embert öl;” és az ő feladata, hogy ezt leírja. Színes kép az igék sora található itt, szóhalmaz.
Negyedik versszak: a látvány eltűnik, és az akusztikai elemek domborodnak ki. Kísérteties, félelmetes kép (romantikus), elfojtott sóhajtás, mi üvölt, sír, mi zokog (költői kérdéseket tesz fel), hulló angyal, tört szív, örült lélek, vert hadak vagy vakmerő remények. Az egyéni és a nemzeti tragédiát ábrázolja.
Rapszódia: a líra műnemének egyik műfaja. Szenvedélyesség, zaklatottság, szabad érzelmi áradás, képzelet csapongása, látomások jellemzik. Nyelvezetére jellemző az igék, főnevek, melléknevek kötőszó nélküli halmozása, a szóismétlés, kérdés, felkiáltás, fokozás.
Óda: a líra műneméhez tartozó műfaj, fenséges tárgyról szóló, emelkedett hangú költemény.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
