|
Ady Endre
Déni 2008.02.10. 07:17
Ady Endre
A Nyugat: a XIX. sz. utolsó évtizedeiben nagy gazdasági és társadalmi változások zajlottak le. A gyors gazdasági fejlődés és társadalmi változások főleg a városokban voltak igazán erőteljesek, a vidék elmaradott, a feudális viszonyok tovább éltek. A rendszer (dualizmus rendszere) konszolidálódott, de komolyak az ellentmondások: a város és a vidék ellentéte, a nemzetiségi ellentétek, a tőke és bérmunkás réteg ellentéte egyre erősödtek. A szellemi életben, az irodalomban és a művészetekben nagy változásokat figyelhetünk meg. Megerősödött a modern városi polgári irodalom, elkezdődött az ízlés és stílusváltás. A városi polgári irodalom képviselői szembefordultak a konzervativizmussal (népnemzeti irányzat, akadémikus irányzat). Az új irodalomnak középponti fóruma lett A Hét c. folyóirat, tőle a vezető szerepet 1908-ban a Nyugat c. folyóirat vette át. Fórumot adott az új törekvéseknek, mert a szellemi szabadság és a függetlenség alapján állott. Az újság címe egyben hivatkozás a tartalomra, feladatának tekintette a nagy nyugati irodalomhoz és művészetekhez való felzárkózást. Célja az új stílusirányzatok, művészi törekvések bemutatása (impresszionizmus, szimbolizmus, naturalizmus). Új témák jelennek meg, új életérzést fejeznek ki, és új kifejezésmódot keresnek. A művészi modernség társadalmi progressziót (haladás), a polgári törekvések támogatását, a feudális maradványok, a parlagiasság elítélését is jelentette. A Nyugat folyóirat munkatársai 1908-ban a Holnap antológiában jelentek meg először együttesen, és ekkor indított ellenük általános támadást a konzervatív és politikai irodalmi élet. A Nyugat kiváló szerkesztői: Ignotus (írói álnév; Veigelsberg Hugó), Osvát Ernő, Fenyő Miksa. A Nyugat első nemzedéke a ’10-es években jelentkezett, pl. Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Tóth Árpád, a prózaírók közül pl. Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Kaffka Margit. A második nemzedék a ’20-as években jelentkezett: Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Német László, Márai Sándor. A harmadik nemzedék a ’30-as években jelentkezett: Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Szerb Antal. A folyóiratot 1933-ig szerkesztette Móriczcal együtt. Egészen 1941-ig élt a Nyugat, ekkor az ifjú Illyés Gyula szerkesztésében a Magyar Csillag folyóirat jelent meg.
Ady költői pályaképe. Témái, stílusforradalma: A század első felének meghatározó lírikusa volt, a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő alakja.
Pályája: 1877-ben Érdmindszenten született, kisbirtokos nemesi családba. A család rendkívül büszke volt protestáns hagyományaira, ezért érdekes, hogy a nagykárolyi piarista gimnáziumban kezdte meg tanulmányait, majd a zilahi kollégiumban érettségizett. Ezután Debrecenben kezdett jogot tanulni, apja kívánságának megfelelően. Jogi tanulmányait azonban nem fejezte be, újságíró lett. Debrecenből Váradra került. Jelentős a publicisztikai tevékenysége. Ellenzéki, radikális hangú írásai már Váradon ismertté tették a nevét. Egyéni hangú, eredeti stílusú író. Itt ismerkedik meg költészetének egyik meghatározó múzsájával, Lédával.
Fordulat pályáján az első párizsi út. 1904-ben a Pesti Napló c. újság kiküldött újságírójaként került ki Párizsba, ahol komoly segítséget jelentett számára a Diósy család, s a baráti kapcsolatból így lett szenvedélyes szerelem Lédával. 1906-ban megjelent az első eredeti Ady-kötet Új versek címen, eredeti hangvételű mű. Ady 1908-tól a Nyugat állandó munkatársa, vezető költője. A Holnap antológia megjelenésével országos hírű költő. Személye és költészete ettől kezdve állandó viták középpontjában áll. A modern irodalom hívei vezérnek tekintették Adyt, a konzervatív erők pedig dühödt támadásokat indítanak ellene. Összesen hét alakalommal tér vissza Párizsba. Egymás után jelennek meg verseskötetei. 1912-ben szakított Lédával, ekkor jelent meg az utolsó Léda ciklus.
Pályájának új szakasza 1914-re, az első világháború kitörésére esik, a háborúellenes versek ciklusba rendezve jelennek meg (e miatt is támadták). 1915-ben vette feleségül Boncza Bertát, akit kedveskedő becenéven Csinszkának nevezett. Ezután ciklusba rendezve jelentek meg a Csinszka versek.
Ady költészetének ez az utolsó időszaka, a forradalmat utolsó verseiben üdvözölte. A forradalom nagy halottjaként temették el 1919-ben.
Ady a verseit ciklusba rendezte 1906-tól kezdve. Az egy témához tartozó versek alkották a ciklusokat. Ez a szerkesztési elv a francia költő, Baudelaire nyomán jelent meg költészetében. Ugyanazok a témák ismétlődnek költészetében: a magyar ugar (elmaradottság), a költői sors és a költői hitvallás, a pénz és a halál, Párizs élménye, mindvégig jelen van a szerelmi téma, a forradalom, a háború, az isten-kérdés. Az újszerű költői képanyag, a megszokottól eltérő nyelvi kifejezések, a szokatlan költői magatartás és látásmód jellemzi. A francia lírikusok nyitásait veszi át: szimbolizmus, impresszionizmus, pl. Baudelaire, Verlaine, Rimbaud. A modern költészeti törekvések és a hagyomány követése egyaránt megfigyelhető Ady lírájában.
A XIX. sz. költői valamennyien megfogalmazták ars poeticájukat (költői hitvallás), Ady XIX. sz. hagyományokat követett, amikor több költeményben fogalmazta meg költői programját, kifejtette célkitűzéseit. A XIX. sz. közéleti feladatokat vállaló lírai hagyomány felöl indult el – Petőfihez hasonlóan –, vállalta a vátész (látnok) szerepet. Közéleti feladatokat vállal, a nemzet sorsát irányítani akarja, és magát a vezér szerepére elhívatottnak tartja. Fontosnak tartotta a programadó önjellemző verseket, és szinte minden kötetében találkozunk ilyenekkel. Ilyen ars poetica jellegű versek: Góg és Magóg fia vagyok én, az Új versek kötet indító darabja, a Párizsból visszatérve először ebben a versben fogalmazta meg költői programját.
Góg és Magóg fia vagyok én…: a költemény bibliai, történelmi és földrajzi szimbólumokra épült, ezek a szimbólumok fejezik ki a költői mondanivalót. Önérzetes, prófétikus, egyszerre ingerült és lázadó hangvétel jellemzi a verset. Ellentétes szerkezetű és hangvételű, az elszántság és a harcra készülés jellemzi.
Az első szimbólum bibliai vonatkozású, Góg és Magóg népét büntetésből érckapukkal zárták el a külvilágtól, ez a kép az elzártság és a reménytelenség kifejezése. A reménytelen költő felteszi a kérdést „Szabad-e sírni …?” – a magyar gondokról, problémákról szabad-e írni.
A második versszak szimbóluma a költő művészi törekvéseit jelképezi, őrzi a nemzeti hagyományokat, ugyanakkor modernséget, az európaiságot is képviseli, és újat akar hozni az irodalomba.
Harmadik versszak: történelmi szimbólum, azt fejezi ki, hogy a költő felkészült az ellene induló támadásra.
Negyedik versszak: a dacos elszántságot fejezi ki, vállalja a harcot, háromszor ismétlődik a mégis szó, ez a „mégis-morál” jellemzi Ady magatartását: támadnak, de mégis maradok, azaz vállalja programját.
A versben fontos szerepe van a kulcsszavaknak (sokszor ismétlődő szavak): új (6-szor), mégis (4-szer), magyar. A vers ellentétre épül (vállalás-küzdelem ellentétére). Fontos nyomatékosító stíluselemek az ismétlések, a költői kérdések, felsorolások, a versdallam is kifejezi az izgatottságot. Szimultán ritmusú a vers (a költemény egyszerre hangsúlyos-ütemes, és időmértékes ritmusú egyszerre).
A kötet záró darabja az Új vizeken járok: az önérzet, a művészi igényesség és az új vállalása még egyszer megfogalmazódik a vers végén. Fontos érzelmi nyomatékosító elem az ismétlés, kulcsszavak, pl.: az új szó és bizonyos szófordulatok, mondatszerkezetek ismétlődnek. Felfedezhetjük a versben Ady sajátos költői módszerét, a szimbolikus jelentőségű szavakat nagybetűvel írja.
Magyar messiások: az Új versek kötetében jelent meg. A vers címe bibliai utalás, Krisztus a messiás, aki kínhalált szenvedett. A bibliai cím eleve tragikus hangulatot áraszt, a többes szám utal arra, hogy Magyarországon többeknek kell vállalni a megváltók tragikus szerepét. Sorsuk tragikusabb, mint a bibliai megváltóé, többször ismétlődik az ezer szó, mert nem tudtak változtatni. Itt is fontos kifejezőeszköz az ismétlés, mondatszerkezetek, szavak.
A magyar ugaron ciklus a kötet legnagyobb érdeklődést és vitákat kiváltó része volt, nemzetostorozó indulat, szeretetből és féltésből fakadó kritika jelenik meg ezekben a versekben. Ady a nagy költőelődökhöz (Kölcsey, Berzsenyi, Petőfi) hasonló indulattal szólt az elmaradottságról, a nemzet hibáiról. A szimbólumot is Széchenyitől vette, aki nagy parlagnak nevezte Magyarországot. Adyt bíráló hangvétele miatt hazafiatlansággal és magyartalansággal vádolták.
A magyar Ugaron: látomásos tájvers, nem konkrét tájat ír le a költő, hanem egy belső látomás víziót jelenít meg. Ez a költemény, - mint sok más Ady vers is -, ellentétes szerkezetű, megjelenik a jelen, a reménytelen világ, az elvadult táj és ezzel szembeállította az értéket tartalmazó múltat, a fel nem használt lehetőségek képét. Az elvadult tájban megjelenik az ember, a cselekvő lírai én. Az 1/1-személyű igealakok jelzik az ember jelenlétét. A táj elnagyolt, elvadult. Erre utalnak a főnevek és melléknevek (dudva, muhar, giz-gaz, vad indák, vad mező) és az elkeserítő táj képe a költőben a múlt szépségeit idézi fel („Régmúlt virágok illata / Bódít szerelmesen.”). Elvetélt lehetőségek földje ez, erre utaló szavak: ős buja föld, szent humusz, szűzi föld.
Az utolsó versszak reménytelenséget fejez ki, szomorú megállapítás után csönd van, félelmetes vízióval fejeződik be a költemény, a felsorolás (három alany és három állítmány) nyomatékosítja a mondanivalót, egyben fokozást is tartalmaz. A verset lezáró kísérteties kép mintha a történelmi ítéletet fogalmazná meg, reménytelenség, kilátástalanság, fogalmazódik meg ebben a képben. Az ugar motívum több versben megjelenik, pl. A Hortobágy poétája, Tiszaparton című költeményekben.
A Hortobágy poétája: a költősors, a meg nem értett művész arcképe, tekinthetjük jellemrajznak vagy önjellemzésnek. Ellentétes építkezésű vers ez is, a vers első része (1 – 3. v. sz.) bemutatja a poéta alakját, a melléknevek, főnevek sejtetik, hogy gazdag lelki életet élő, érzékeny emberről van szó, és a vers utolsó strófája érzékelteti tragikus magányát, bemutatja erkölcstelen és érzéketlen környezetét. A vers utolsó sora egyértelművé teszi, hogy a művész tragédiája beteljesedett, az értetlen és rosszindulatú környezet elnémítja a művészt. A csorda szó a kulcsszó, a csorda a népet jelképezi, a negatív környezetet, a negatív melléknevek erősítik a környezet negatív bemutatását.
A fiúhoz kapcsolatos szavak pozitív töltésű, érzelemgazdag kifejezések (szent dalnok, csordanép), az ő érzékenységére, lelki finomságára utalnak.
Kiderül a versből, hogy a művész tragikus sorsú.
Emlékeztet Janusz Pannoniusz: Egy dunántúli mandulafa c. versére, ugyanazt a problémát fogalmazza meg.
A szimbólumoknak és a vízióknak igen nagy szerepe van a versben. Szimbólum az a szókép, mely rendkívül gazdag és összetett mondanivalót hordoz, erős érzelmi kisugárzása van. A szimbólumból gyakran kísérteties hangulatú látomás vízió fejlődik ki, s ennek az érzelmi hatása rendkívül erős és bonyolult mondanivaló kifejezésére alkalmas. Később is gyakran találkozunk látomásos versekkel.
Az új kötetben az ugar ciklust a Párizs versek követik, a ciklus címe: A daloló Párizs. További köteteiben is találkozhatunk Párizs versekkel. Párizsi utazásai felszabadító hatással voltak a költőre, a kultúra és a szépség fővárosának tekintette Párizst, itt ismerte meg a modern művészetet, és egy szabadon, kulturáltan élő polgári világot. Ide menekül az ugar elmaradottsága és értetlensége elől. Párizsban kezdődik egy nagy szerelem is (Léda), ugyanakkor azonban más hatások is érik, rájött a pénz félelmetes hatalmára, érzékelte a pénztelenség kínjait, felfedezte a polgári társadalmon belüli ellentéteket, és itt, Párizsban a betegség kapcsán került szembe a halál gondolatával, itt születtek a dekadens hangulatú halálversei is. A Párizs versekben tehát különböző motívumok együttesen jelennek meg. Jellegzetes hangú költeménye: Párizs az én Bakonyom. A második versszakban a költő önmagát jellemzi. A költő azért, mert mer, lát, és ki meri mondani a véleményét, üldözik. Üldözöttként menekül Párizsba, mint ahogyan a szegénylegények a Bakonyba. Ez az alapja a szimbólumnak (Párizs-Bakony, ahol az üldözöttek megpihenhetnek). Beépíti a versbe a halál motívumait, itt még a halál is szép lehet. A vers fontos formai megoldása az ellentétes építettség, egyik oldalon Párizs a másikon az üldözők.
Több érdekes eredetű Adys szóösszetételt találhatunk: ember-sűrűs, pandur-had. A költeményben sok az ismétlés és a felsorolás.
Ady költészetében meghatározó szerepe van a szerelemnek. 1912-ig minden verseskötetében van egy Léda-ciklus. A Nagyváradon megismert Lédával Párizsban teljesedett ki a szerelmük. Szerelmi lírájában a kortárs olvasók számára sok új és szokatlan motívum volt:
1. az érzékiség megjelenítése, a szerelem testi vonatkozásainak megjelenítése;
2. a házasságtörő kapcsolat nyílt vállalása;
3. a szerelem ambivalenciájának (ellentmondásosság) megjelenítése.
Szerelmi líráját a vágy és a taszítás kettősége jellemzi. Szüntelen vívódás, végzetes és tragikus érzések jelennek meg verseiben.
Héja-nász az avaron: a cím azt a szimbólumot tartalmazza, ami az egész verset behálózza. A héja szimbólum már a címben is meghatározza a vers hangulatát. A szerelmet a galamb szokta jellemezni, ő héjával, a ragadozó madárral jellemzi. A másik szimbólum az ősz és a nyár. A verset személyes hangúvá teszi az E/1-es igealak használata. A nyárból az őszbe szálló madárpár képe az elmúlást, a halált juttatja eszünkbe, tragikus hanglatú ez a kapcsolat, ezt harccal és viaskodással jelzi. Kellemetlen hangzású hangutánzó szavak: vijjog, csattog, viaskodásra utaló szavak jellemzik ennek a kapcsolatnak az ellentmondásosságát. Ellentétes jelentésű szóalakja a csókos-ütközet. A diszharmónia érzését kelti a vers rímelése is, az első két sor rímel, a harmadik sor vége nem rímel.
Lédával a bálban: balladisztikus költemény, kísérteties látomást tartalmaz, itt a fekete szín, mint szimbólum jut meghatározó szerephez. Ez a vers is ellentétre épül, a boldog fiatalok (rózsakoszorús) és a halálarcú fekete pár ellentétére. Jellemző a halmozás. T/1 személyben írta. A „Téli szél zúg s elalusznak a lángok.” – hangsúlyozza azt, hogy a szerelmük tragikus. A második versszakban elhangzó kérdés felerősíti a balladisztikus hangulatot.
Egyedül a tengerrel: elégikus hangvételű visszaemlékező vers, visszaemlékezés a szerelme boldog pillanataira. Ennek a halálra ítélt szerelemnek voltak boldog pillanatai is, ezeket idézi fel a versben a költő. Az ismétlések adják a vers elégikus hangulatát. A vers külön értelmezést nem igényel, könnyen érthető.
A Léda-szerelem záró verse az Elbocsátó, szép üzenet (1912): kegyetlen leszámolás a múlttal, végleges szakítás Lédával. Kegyetlen zárómondat.
Ady istenes versei és forradalmi költészete. Ady nem vallásos ember a szó hagyományos értelmében. Kötődik a református egyházhoz. Büszkén vallja magát kálvinistának, naponta olvassa a Bibliát, de nem tudja elfogadni az egyházi dogmákat, gyakran vívódik, a hinni akarás és a kétely egyszerre jelenik meg költészetében. A 10-es években rászakadó magány, az ellene irányuló támadások, betegségének súlyosbodása lesznek Istenkeresésének mozgatórugói. Istenes verseit önálló ciklusba foglalva először az Illés szekerén című kötetében jelentette meg, és ettől kezdve 1912-ig minden kötetében van egy vallásos versciklus.
Hiszek hitetlenül istenben: a vers címe is kifejezi, a hitetlenség és a hinni akarás fogalmazódik meg a versben. Esendőnek, gyengének, magányosnak érzi magát, szeretne támaszt találni a hitben, elkeseríti, hogy minden jó szándéka és akarata ellenére nem tud hinni. A vers tehát egy belső drámát fejez ki, ez adja a költemény feszültségét. Fontos formai elem az ismétlés, egyik sajátos fajtája a figura etimologica (tőismétlés), ez gyakran előfordul Adynál, ilyen a szóismétlés is (most, minden). Érzelmekre ható kifejező eszköz a felsorolás és fokozás, pl. „Mely veri szívem, testem, lelkem”.
Álom az Isten: a vers címe fogalmazza meg a költői mondanivaló lényegét. Az istennel való találkozás, a hinni akarás, mint szép álom fogalmazódik meg a versben. Isten hitének és Isten keresésének az indítóokát is pontosan megjelöli, rövid, szívből fakadó, őszinte vallomás. A magányos és beteg költő vágyik az Istennel való találkozásra. Nagy kezdőbetűvel szedett szavak: nincsen, nihil, semmi. A nincsen-Isten rímpár hangsúlyozza az alapgondolatot, hogy a semmivel szemben keresi a biztonságot. Ebben a versben különösen nagy szerepe van a kettőspontnak, nyomatékosító hatású, itt fontos költői eszköz. A vers érzelmi feszültségét itt is fokozzák a szóismétlések, vagy kulcsszóként ismétlődik az álom szó. Jellemző szóösszetétel Isten-szerelemmel. A vers hatását fokozza a versstrófa szerkezete: 3/9 szótagosak, az utolsó sor csak 6 szótagos, ezért drámai hatású lezárást ad a strófának.
Az Istenes versekkel szinte egy időben születtek a forradalmi versei. Forradalmi költészetének előzménye publicisztikájában, cikkeiben és az ugar motívumú verseiben található. Prózában és versekben ostorozza a feudális viszonyokat, az elmaradottságot, s a bírálat után keresi a változtatás, a kiút lehetőségeit. Keresi azokat a társadalmi erőket, amelyek képesek a magyar viszonyok megváltoztatására.
Felidézi a forradalmi múltat: Dózsa alakját (Dózsa György unokája vagyok én), Petőfi: A nép nevében című versére emlékeztet ez a költemény, a paraszt-forradalommal fenyeget, a kuruc kort is felidézi (a kuruc versekben azonosul lélekben a kuruc vitézekkel), forradalmiságukat, harcaikat példának tekinti, de sorsuk tragikumát is átéli (Esze Tamás komája, Két kuruc beszélget, Bujdosó kuruc rigmusa). Ezekben a költeményekben nincs szimbólum, a költő népdalszerkezetű formákat alkalmaz és archaizál (a régi korok hangulatát idézi fel nyelvi eszközökkel, régies igealakokat használ és elavult szavakat, ez a módszer ad sajátos hangulatot a verseknek).
1848, Petőfi és Táncsics alakja is megjelenik verseiben, Petőfiről egy szép tanulmányt is megjelentetett. 1908-tól kezdve a hazai munkásmozgalmak és tűntetések hatására a jelen felé fordul, és a munkásságban véli felfedezni a forradalmi erőt. A magyar polgárságot gyengének és gerinctelennek tartotta, mely alkalmatlan egy forradalom kivívására. A munkássághoz szóló forradalmi versei először a Népszavában jelentek meg, majd 1908-tól kezdi önálló ciklusba rendezni őket, és ezen túl minden kötetében vannak forradalmi versek. Az 1912-es nagy forradalmi hullám idején a Pesti tűntetések hatására írta legnagyobb forradalmi verseit: Csák Máté földjén, A tűz csiholója.
Rohamunk a forradalomba: nincsenek bonyolult szimbólumok, egyszerű, érthető, egy tűntetés élményanyaga jelenik meg a versben. Öntudatos, optimista hangvételű vers. Prófécia a forradalom győzelméről, lelkesült vízió, látomásos vers. Hangnemét az emelkedett pátosz hatja át, hatásra törekvő szónokiasság jellemzi a verset. Előszeretettel alkalmazza az érzelmi hatást fokozó alakzatokat (ismétlés, felsorolás, költői kérdés).
A forradalmi versekkel egy időben születtek az úgynevezett magyarság versek, amelyek a magyarság sorsproblémáival foglalkoznak. Ezek keserű hangú, gyakran átkozódó versek. Az ugar szimbólumhoz hasonló, bíráló versek, olyan nemzeti hibákról, bűnökről szólnak, mint a tehetetlenség, széthúzás, erkölcstelenség. Sok versében a nemzethalál vízióját rajzolja meg. Hazaszeretetének legszebb megfogalmazása a Föl-földobott kő. A Párizsból hazatérő költő vallomása, hitvallás a magyarság mellett, a rímadó metafora mindenki számára érthető üzenetet hordoz, nem tud, nem akar hazájától elszakadni.
Magyarság versekhez tartozik a Kocsiút az éjszakában: a vers alapja egy utazás élménye lehet, ami szimbolikus értelmet kap. Minden kiismerhetetlen (a minden szó ismétlődik), minden bizonytalan, a mi sorsunkról ír, hova megyünk, mi lesz az út vége. Az utolsó sor nyilvánvalóan a magyarokról szól, a versben a szimbólumok a XX. századi ember félelmeiről beszélnek, a századelői ember létbizonytalanságáról, tragikus az előérzete.
Nekünk Mohács kell és A fajok cirkuszában a magyarság versek között a legtragikusabbak.
Nekünk Mohács kell: azért nevezik fordított himnusznak, mert nem áldást kér a vers, mint a himnusz, hanem istenverést. Szimbólumok nélkül is egyértelmű a vers. Csattanóval fejeződik be a vers, a magyar már csak olyan, hogy ha üldözik, bántják, akkor csak azért is védi magát, felfedezi erejét. Ha békességben él, akkor eltunyul, beletörődik mindenbe.
A fajok cirkuszában: a legelkeseredettebb bírálatot tartalmazza, reménytelennek és kilátástalannak látja a magyarok jövőjét. A vers utolsó strófája magyarázza meg a címet. A fajok cirkuszában bohócsors jutott a magyarságnak. A bohócok sorsa tragikomikus. A záró metaforában keserű kritika jelenik meg, és pesszimista jövőkép fogalmazódik meg. Tömör metaforák jellemzik a költeményeket (Húsvéttalan magyarság, bohócsors). Jellemző a nyomatékosító szó-, tőismétlés. Kortársaira nagy hatással voltak Ady versei.
Ady világháborús költészete.: 1914 – 18-ig folyt a háború. Ady utolsó verseskötete a Halottak élén, ez a háború alatt született verseket tartalmazza. Kezdettől fogva tiltakozott a háború ellen, a részvét és a magyarság féltése volt ezeknek a verseknek az alapmotívuma.
1917 februárjában írta és a Nyugatban jelent meg Emlékezés egy nyár-éjszakára című verse: epikus jellegű költemény, eseményeket beszél el. Egy különös éjszaka, a háború kitörésének éjszakája jelenik meg a látomásos képekben. Az emlékidézés rapszodikus jellegű felsorolásokból, képekből áll, hatszor tér vissza refrénszerűen az elgondolkoztató mondat „Különös / Különös nyár-éjszaka volt”. Ismétlésre épül a vers szerkezete. Nem tudhatjuk, mi következik ezután, de érezzük, hogy egy szörnyűség kezdődik. Tizenkétszer ismétlődik a volt rím, s mintha azt hangsúlyozná a költő, hogy valami végzetesen múlttá vált ezen az éjszakán. Szorongást fejez ki a vers hangzása is, tizenhét sorvégén van mélyhangú szó (o magánhangzók találhatók bennük). A vers tetőpontja biblikus kép, a világ vége, a jelenések könyvéhez kapcsolódik, egy megőrült világ képe jelenik meg a vízióban.
Ember az embertelenségben: a költő fiatal feleségével Csucsán tartózkodik, ott lesz tanúja a költő a székelyek elkeseredett menekülésének. A költő megsejti, megjósolja a háború végét, és a történelmi Magyarország összeomlását. Szimbólumok nincsenek, egyértelmű a vers. Üzenete a versnek: egyet tehet: ember marad az embertelenségben. Költői eszközök: a félelemre, elkeseredettségre a szó ismétlése, tőismétlés. Nagy szerepe van a mélyhangú szóvégi rímeknek, ettől a vers zenéje is komor lesz. Ha tetszik, új hitvallásnak is tekinthetjük a verset.
Csinszka versek: a békességre, boldogságra vágyó költő vallomásai. Szimbólumok nincsenek, vagy igen könnyen értelmezhetőek.
Őrizem a szemed: hangvételében, versformájában, képalkotásában a népdalokhoz közelítenek ezek a versek. Keretes vers, a sok m-betűs alliteráció emeli ki, nyomatékosítja a kérdését.
A költészetünk egy szakaszát a szecessziós törekvések jellemezték (a századelő művészi törekvéseinek összefoglaló neve). Sajátos életérzés jelenik meg a szecesszióban: egyéniségkultusz, életigenlés vagy annak ellentéte, a dekadencia, az egzotikum, a különleges kedvelése.
Formai megoldásaiban jellegzetesen szecessziós: a túldíszítettség (dekorativitásra törekvés), képgazdagság, szimbolizmus, merész képzettársítások, a szokatlan nyelvi megoldások kedvelése, verstani újítások, stb.).
Költészetének hangvétele később főleg a 1912-től kezdve megváltozott, hangja leegyszerűsödött, szimbólumai egyszerűbbek, érthetőbbek lettek, verselésében a régi magyar költészet vagy a népköltészet formáit elevenítette fel. Gyakran alkalmazza a nyelvi archaizálást. A Csinszka versekben népdal-formákat alkalmaz, különösen nagy szerephez jutnak az indulat kifejezés nyelvi eszközei, az alakzatok, különösen az ismétlés, felsorolás, fokozás, mondatpárhuzam, költői kérdések, felkiáltások.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
