|
Petöfi Sándor
Déni 2008.02.10. 07:21
Élete s néhány versének elemzése mit pl.: Befordultam a konyhába, Szeptember végén stb...
Petőfi Sándor
Petőfi a magyar irodalom egyik legnagyobbika, forradalmi költő, az 1848-as forradalom előkészítője és vezetője, népi költő.
1823. január 1-én született Kiskőrösön. Apja Petrovics István mészáros és kocsmáros. Anyja, Hrúz Mária, szlovák anyanyelvű, férjhezmenetele előtt cselédlány. Néhány hónapos volt, amikor a család Kiskunfélegyházára költözött, ezért ezt a helyet tartja később szülővárosának.
A család kezdetben jó anyagi körülmények között élt, később apja egyik vállalkozásába belebukott, elszegényedtek. Sok helyen járt iskolába, pl. Kecskemét, Pest, Aszód, Pápa, Debrecen, Selmecbánya. Vándorszínésznek állt, segédszínész volt, hamar otthagyta. Ezután katona lett, de gyenge szervezete nem bírta, ezért leszerelték. Gyalogosan járta az országot. Barátai voltak: Jókai Mór, Orlay Petrics Soma.
1843 nyarán nagy szegénységben élt, német fordítást vállalt. Kapcsolatba került a fővárosi értelmiségi ifjakkal, a Pilvaxban találkoztak.
1843 őszén ismét felcsapott színésznek, majd 1844 februárjában Pestre megy azzal a szándékkal, hogy költő lesz. Elvitte verseit Vörösmartynak, aki felkarolta, és a Nemzeti Kör vállalta versei kiadását. A Pesti Divatlap c. folyóirat segédszerkesztője lett. Még ebben az évben megírta a János vitézt, és ez meghozta számára a hírnevet.
Felvidéki körútra indult, ez valóságos diadalmenet volt.
Nyughatatlan természete miatt barátaival nehezen jött ki, sehol sem találta helyét. Legszívesebben Szalkszentmártonban volt szüleinél.
1846. márciusában visszatért Pestre, és belevetette magát a politikai életbe. Megszervezte a Tízek Társaságát.
1846. szeptember 8-án megismerkedett Szendrey Júliával, beleszeretett, és ismeretségük egy éves évfordulóján összeházasodtak. Egy gyermekük született, Zoltán. Magánéletében megtalálta a boldogságot.
1847-ben a Toldi megjelenése után örök barátságot kötött Arany Jánossal. Közös volt életszemléletük irodalomról, politikáról.
1848-ban a márciusi forradalom vezetője lett. Az elért politikai eredményeket kevesellte, ezért támadta a kormányt, szembe került barátaival. Elvesztette népszerűségét, és ezért, mikor Szabadszálláson képviselő akart lenni, megbukott. Ez lelkileg nagyon megviselte, és ennek hatására írta meg az Apostol c. elbeszélő költeményét.
A szabadságharcban Bem tábornok oldalán harcolt. 1849. július 31-én a segesvári csatában elesett.
A nép a falusi ember. A XIX első felében a romantika, mint stílusirányzat a népköltészet felé fordult, és ezt használta fel költészetében. A falusi ember érzéseit, gondolatait, örömeit, bánatát írták le a nép egyszerű nyelvén. A környezet a falu, a fák, a virágok. A nyelvezete a nép egyszerű nyelve, a verselése ütemhangsúlyos magyaros verselés. Gyakori a felező tizenkettes és a felező nyolcas ütem.
Népies helyzetű darabokat írt, beleéli magát egy figura személyébe, azonban ez nem őróla szólt, de úgy írja le, mintha vele történt volna. Hangneme hetyke, tréfás. Ezek a dalok énekelhetők. Ez a műfaj a dal, a líra műneméhez tartozik.
Befordúltam a konyhára…: egyszerű helyzet, egy fiúnak megtetszik egy lány, és ürügyet keres, hogy együtt legyen vele. A környezet falusi konyha, egy falusi lány, és egy falusi fiú.
Ütemhangsúlyos verselés, 2 ütemű 4/4, páros rím.
Petőfi ars poeticáját (költői hitvallás) a XIX. század költői című versében fejti ki (a vers romantikus). A költő Mózes legyen, aki a népet elvezeti tűzön-vízen át Kánaánba, egy boldogabb életbe. A költőnek nagy feladata van, és aki erre nem hajlandó, az tegye le a lantot, mert nincsen szüksége rá a világnak. Isten a költőket adta a lángoszlopnak, hogy ők vezessék a népet Kánaán felé. Lelkesíti a költőket, hogy előre hát, tűzön-vízen át, vegyük kezünkbe a nép zászlaját, ez a mi feladatunk. Megátkozza azokat, aki gyávaságból, lomhaságból nem ezt teszik. Vannak, akik azt mondják, hogy ez Isten földje, de ez hazugság, mert az éhező milliók ezt megcáfolják. Ezután felsorolja szerinte mikor lesz itt a Kánaán: ha bőség lesz mindenkinek, mindenkinek egyformán lesz joga, és a szellem napvilága minden ablakba besüthet. Amíg ez nem következik be, addig harcolni kell. Lehet, hogy ezt már nem fogják megérni. A költemény hangneme szenvedélyes.
Egy gondolat bánt engemet….: a műfaja rapszódia. 1846-ban írta, a forradalom kitörése előtt 2 évvel, és azért mondták látomásnak, mert leírta a harcot, a halálát és a temetését. A harc szenvedélyes leírását olvashatjuk. Láthatjuk a száguldó paripákat, a vörös zászlót, visszahalljuk a csatazajt. A világszabadság képe jelenik meg előttünk.
A harc leírásakor izgatott lesz, és itt a sorok megrövidülnek. A temetésnél nyugalmasabb lesz a kép, ünnepélyesebb, hosszabbak lesznek a sorok. Elveti a lassú halál gondolatát, minden veszélynek kitenné magát „Legyek fa, / Legyek kőszirt,” (metafora). Az önfeláldozás, a hősi halál romantikus képe tárul elénk. Különböző mondatfajtákat használ, felkiáltó – „szent világszabadság!”, felszólító – „Ne ily halált adj, istenem,”. Az igék halmaza sorakozik – elharsogják, megütközik, essem el, folyjon, száguldjanak.
A hosszabb rövidebb sorok az érzelmek váltakozását érzékeltetik. Egy strófa az egész költemény.
Nemzeti dal: 1848. március 13-án írta ezt a költeményt, két nappal a forradalom kitörése előtt. Kiáltvány, felhívás, szózat a néphez. Válaszút elé állítja a nemzetet „Rabok legyünk, vagy szabadok?”. Többes szám első személyben ír (azonosulást fejez ki), ez volt a márciusi forradalom vezényszava, indítója, jelszava. Minden versszak végén refrén van: „A magyarok istenére / Esküszünk / Esküszünk, hogy rabok tovább / nem leszünk!” – szenvedélyes tanúságtétel a szabadságért, ezrek mondták utána az eskü szövegét. Először a Pilvax kávéházban, majd délután a Landerer nyomda előtt szavalta el. Ez volt az első cenzúra nélkül kiadott sajtótermék. Eljött az idő a cselekvésre, most van itt az idő, se később se korábban. Két lehetőség közül választhatunk „Rabok legyünk, vagy szabadok?”. „Talpra magyar,” – kiáltja lelkesen, mondatai rövidek, tömörek, lényegre törők. Kérdő és felkiáltó mondatot használ, érvel – őseink szabadon éltek – mi sem élhetünk rabságban. A gyávákat ingerül, durva hangon ítéli el „Sehonnai bitang ember,”, „rongy élete,”. A lánc és a kard a rabság és a harc szimbóluma. Miért hordunk láncot, harcoljunk inkább. A vers végén ünnepélyessé válik a hang, a magyar név újra dicső lesz, méltó régi híréhez, ha a szabadságot kivívjuk. Majd reménykedik abban, hogy áldón fog ránk emlékezni az utókor, ha a szabadságunk kivívtuk. Ez Petőfi egyik forradalmi költeménye.
A Puszta télen: új tájszemlélet, új látásmód található a tájleíró verseiben. Az Alföld a szülőföldje, számára ez a szeretet szimbóluma és a szabadság érzetének hirdetése. Nem közvetlen szemléletre épül a vers, otthon Pesten a szobájában idézi fel maga elé az Alföldet. Negatív ábrázolási mód, hogy mi nincs az Alföldön, így gondolhatjuk, hogy mi van. Most csend, fehérség, mozdulatlanság. Elégikus hangnemű költemény.
„Hej” – népies felkiáltással kezdődik a vers. Szójátékkal indít – „mostan puszta ám igazán a puszta!”. A puszta először melléknév aztán főnév. Felsorolja, hogy mi nincs télen az Alföldön: juhnyáj, pásztorlegény, dalos madarak, még csak egy prücsök sem hegedül.
Ezután a távolba tekint, egy hasonlatot használ – „Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,”. Minden kihalt, nincs élet a pusztán.
Bemegyünk a tanyára. Csend van, a jószág sincs kint. A béres ráér, a csárda is üres.
Gondolatban újra kimegyünk, kint vihar van, csak a betyárt viszi a lova, veszély veszi körül „Háta mögött farkas, feje fölött holló.”
Lemegy a nap, esteledik. Egy hasonlattal és megszemélyesítéssel zárul a vers „Mint kiűzött király országa széléről, / Visszapillant a nap a föld pereméről, / Visszanéz még egyszer / Mérges tekintettel, / S mire elér szeme a tulsó határra, / Leesik fejéről véres koronája.” Ez egy allegória. Az allegória egy kifejtett metafora, megszemélyesítés. Tehát hosszabban írja le a költő – esetleg egy egész versen keresztül – ezt a megszemélyesítést vagy metaforát. Petőfitől A Puszta télen vagy a Föltámadott a tenger… allegórikus költemény.
Szeptember végén: 1846. szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon megismerkedett egy jószágigazgató 18 éves lányával, Szendrey Júliával, beleszeretett, és el akarta venni feleségül. A szülők ellenezték a házasságot, azonban ismeretségük egy éves évfordulóján összeházasodtak. A mézesheteket Teleki Sándor gróf koltói kastélyában töltötte az ifjú pár. Itt írta meg a magyar irodalom egyik legcsodálatosabb versét a Szeptember végén című költeményt. Elégikus hangú költemény, most még boldog, szeretik egymást Júliával, de látja a jövőt, érzi, hogy meg fog halni és felteszi a kérdést, hogy vajon akkor Júlia újra férjhez fog-e menni, ő azt mondja, hogy a síron túl is örökké szeretni fogja Szendrey Júliát. Petőfi halála után egy évvel, mint ahogy a költő azt előre látta, férjhez ment, de házassága boldogtalan volt, soha nem tudta elfelejteni férjét, és fiatalon meghalt.
Petőfi a természettel hozza összhangba érzéseit, a jelennel és a jövővel ábrázolja „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,” – még boldog, szeretik egymást, de közeledik a tél és vége lesz a szerelmüknek, elszakadnak egymástól, majd a magyar irodalom legszebb sora következik: „Elhull a virág, eliramlik az élet…” – az élet múlandóságáról ír, majd örök szerelemről tesz vallomást.
Beszél a fákkal a bús őszi szél…: feleségével, Szendrey Júliával Koltón tölti a mézesheteket 1847 őszén. A költemény látszólag szerelmes vers, ennek látszatát a refrén kelti: „Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik / Kis feleségem mélyen, csendesen.
Természeti képekkel, megszemélyesítéssel indul a vers: „Beszél a fákkal a bús őszi szél,”, „Vajon mit mond nekik?” – a fák tiltakoznak az ősz suttogására, ebben a csendben a költő a jövőt látja, amely véres lesz, a szabadságért fog folyni a vér. A zsarnokkal fog vívni a szolganép. Tombol a szenvedély a nyugodtan fekvő költőben, kezében „imakönyve”, a szabadságharc története. Sokan meg fognak halni a harcban, de a halottakért bosszút fognak állni, de most csend van, nyugalom és szerelem, boldogság.
A vers stílusa romantikus a szenvedélyesség és a látomások miatt.
1848-ban, 3 hónappal a márciusi forradalom után képviselőnek jelölteti magát Szabadszálláson, azonban a nép nem választja meg, kiűzik Szabadszállásról, menekülnie kell. Ez Petőfi számára óriási csalódás volt, ennek a hatására írta meg az Apostol elbeszélő költeményt.
Az Apostol ő maga, neve Szilveszter, ez születésének időpontjára utal. Az apostol is, mint Petőfi, a népért harcolt, érte akarta feláldozni magát, és a nép ellene fordul. A gondolatait írja le Szilveszter gondolataival a világról, a szabadságról, a néppel való kapcsolatáról gondolkodott, azonban Szilveszter élete nem azonos Petőfi életével. Az apostolt, mint falusi jegyzőt elűzik, próbálja azzal magyarázni, hogy a nép gyermek, majd felnő. Könyvet írt, amelyben hirdethette eszméit, a nép lelkesedéssel olvasta kezdetben, majd ellene fordult. Tízévi börtönbüntetés után ismét csalódnia kellett, mert a nép nem lett szabad. Petőfi világszabadságot akart, a nép élére akart állni, az apostol azonban egyedül vállalata a mártíromságot, rálőtt a királyra, azonban hiábavaló volt ez is, mert a nép itt is ellene fordult. Ez a történet a költő és a nép viszonyát érzékelteti. Romantikus vonások vannak a versben. Az erős érzelmi hatás vált uralkodóvá, csalódás, szenvedés, a jobb jövőért vállalat mártíromság. Szilveszternek világmegváltó tervei vannak, azonban ezek utópisztikusak. Vállalja az önfeláldozást.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
