|
Arany János
Déni 2008.02.10. 07:24
Élete s néhány versének elemzése!
Arany János
A magyar irodalom legnagyobb lírikusa, epikusa, népi költője volt. 1817-ben született Nagyszalontán, parasztcsaládban, idős szülők tizedik gyermekeként. Beteges, vézna, nagy tudásszomjú gyerek volt. 1823–33-ig Nagyszalontán járt iskolába, majd a debreceni kollégiumban tanult, de nem fejezte be tanulmányait. Színész lett, festett, szobrászkodott. Ez az élet nem tetszett neki. Az édesanyja meghalt, édesapja megvakult, ezért hazament. Tanító, írnok, másodjegyző volt. 23 éves korában megnősült, felesége Ercsey Julianna. Két gyermekük született, Juliska és László, a későbbi költő.
Kiváló Shakespeare fordító, de még verseket nem ír. 29 éves volt, amikor 1846-ban a Kisfaludy Társaság pályázatot hirdetett, hogy írjanak a költők egy népi hősről elbeszélő költeményt. Arany megírta a Toldit, megnyerte a pályázatot és egy csapásra nagy hírű költő lett. Petőfi gratulált neki, megismerkedtek, életük végéig barátok lettek. Arany a szabadságharc híve volt, szívvel lélekkel támogatta, de nem vett benne részt, nemzetőr volt. A szabadságharc bukása után megrendült, bujdosnia kellett, nehéz anyagi körülmények közé került, nevelői állást vállalt Geszten. 1851 őszén Nagykőrösön tanár lett. Sokat betegeskedett, testi-lelki problémája volt. Arany ekkor már az ország első költője, minden elismerésben részesül. 1860-ban Pestre költözik, az ízig-vérig vidéki ember nem érzi jól magát Pesten. A Kisfaludy Társaság igazgatója lett, és a Tudományos Akadémia főtitkára. Bekapcsolódott az irodalmi életbe. Ezután a lánya meghalt, és 10 évig teljesen visszavonult a közélettől, lemondott minden tisztségéről és verseket sem írt.
1877-ben minden nap kijárt a Margit-szigetre a tölgyek alá, és magával vitte a kapcsos könyvet, melyet Gyulai Páltól kapott ajándékba, és ebbe írta költészetének legkiválóbb alkotásait, egy idős ember szomorú vallomásait, a lélek egy-egy megnyilvánulását az ihlet pillanatában. Ezt elnevezte Őszikéknek, ez egy ismert kis mezei virág, de szimbolikus jelentése van, az elmúlást jelenti. Ezeket a verseket nem szánta kiadásra, csak saját magának, kezdetben a családja sem tudott róla. 1882-ben meghalt.
Arany elsősorban epikusnak vallotta magát, sokkal több epikát akart írni, de az élete úgy alakult, hogy nem sikerült. Ő volt a magyar irodalom legnagyobb balladaírója. Ez az epika műneméhez tartozó műfaj. Megírta a híres elbeszélő költeményét, a Toldi trilógiát. 1846-ban megírta a Toldit, ami elbeszélő költemény, eposz formájú. 1847–48-ban a Toldi estéjét, eposz formájú elégia, itt Toldi öreg koráról és haláláról ír, majd 1879-ben a Toldi szerelmét, de ez nem volt sikeres. Befejezetlen művei a Bolond Istók és a Buda halála trilógiának egy része, a Hun eposz, a Nagyidai cigányok, ez történelmi anekdota a XVI. századból.
Elégia: műfaj, a líra műneméhez tartozik. Szomorú hangú, beletörődő, visszaemlékező hangú. 1850-ben írta elégikus költeményét, a Letészem a lantot is. Ennek oka, hogy nem látja értelmét életének és költészetének. Meghalt legjobb barátja Petőfi, a szabadságharc elbukott, egy ideig bujdosnia kellett. Elvesztette állását, komoly anyagi gondokkal küzdött, nem akart több verset írni.
A lantot Petőfi említi az írók eszközének a XIX. századi költői című versben.
Ezt a költeményt 33 évesen írta Arany, tehát fiatal ember, de úgy érzi megöregedett, ezt a refrénnel érzékelteti. A jelen és a múlt szembeállítása a vers. A jelen céltalansága, értelmetlensége, és a múlt értelme, pezsgése, amikor Petőfivel írták verseiket, reménykedtek a jövőben. Minden versszak végén refrén van, a boldog múlttal ellentétben van a csüggedt hangú refrén. Verselése időmértékes, szerkezetileg nyolc soros versszakok vannak, ami kétszer négy sorra oszlik.
Az 1. versszakban a jelenről ír „Letészem a lantot.” – nem ír verset, nem hevíti tovább a tűz, kiégett a lelke.
3 – 5. versszak: a boldog múlt, Petőfivel együtt dalolt, „Baráti szem, müvészi gonddal / Függött a lantos ujjain;” – a barát Petőfi. „Zengtük a jövő reményit,”, „Dicsőség fényével öveztük / Körűl a nemzetet, hazát:”, minden dalunk friss zöld levél volt, láttuk a dicső jövőt, „Hazát és népet álmodánk,”. Többes szám első személyben ír, ezzel azt fejezi ki, hogy közösen gondolkodtak Petőfivel.
6 – 7. versszak: visszatér a jelenbe. Négy kérdő mondatot tesz fel, ami elkeseredését és tanácstalanságát tükrözi. Most a költészetnek – „Szó, mely kiált a pusztaságba…?” – nincs értelme, úgysem hallja meg senki. Az első és az utolsó strófa a keret, „Letészem a lantot.” – nehéz az, már nem bírja tovább. „Ki örvend fonnyadó virágnak, / Miután a törzsök kihal:” – Petőfi a törzs, a virág Arany (ez metafora). Ennek már nincs értelme, nincs értelme a költészetnek.
Ballada: az epika műneméhez tartozó műfaj, mert eseményt mond el, lírai műfaj is, mert a szereplők érzelmeit halljuk, dráma is, mert párbeszédes, a szereplők konfliktusban állnak egymással, és ez gyakran kibékíthetetlen. Röviden, szaggatottan, legtöbbször egy tragikus eseményt mond el, de vannak vígballadák is. Balladai homály jellemzi. Nem mindent mond el, a fantáziára épít. Eredetileg székely és skót népballadák voltak. Romantikus műfaj. Arany a legnagyobb balladaíró. Két korszaka van a balladaírásának:
1. Nagykőrösi évek korszaka, ekkor írta a történelmi balladákat, pl. Szondi két apródja.
2. Őszikék korszak, ekkor írta a haláltánc témát, pl. a Hídavatást, a parasztballadákat, pl. Tengeri-hántást.
Témájuk szerint csoportosítva:
— népi balladák, pl. a Varrólányok, Szőke Panni;
— skót – magyar balladák, pl. A walesi bárdok, V. László;
— történelmi balladák, pl. Szondi két apródja;
— bűn és bűnhődés balladák, pl. Tengeri-hántás, Ágnes asszony;
Szerkezet szerint:
— egy vonalú balladák (egy eseményt mond el), pl. Ágnes asszony.
— párhuzamos szerkezetű balladák, pl. Tengeri-hántás, Szondi két apródja.
Az allegória egy kifejtett metafora, megszemélyesítés. Tehát hosszabban írja le a költő – esetleg egy egész versen keresztül – ezt a megszemélyesítést vagy metaforát.
Szondi két apródja többszólamú, párhuzamos szerkesztésű ballada, a hősiesség és a hűség dicsőítése. Szondi és a várvédők hősies ellenállása a török túlerővel szemben. A két apród hűséges Szondihoz, nem tántoríthatja el őket a török hízelgése. (Az apród a XVI. századi krónikás, lantos volt.)
A balladában két szálon futó esemény van egy időben. Verselése időmértékes, változó ritmusú, ezáltal nyugtalanságot kiváltó. Nagykőrösi évek balladája.
1–2 versszak: leírása három színhelynek. Az első két sor a harc színhelye, Drégely vára.
A harmadiktól hatodik sorig Szondi sírja, ott térdel a két apród, hősiesség van körülöttük.
Hetedik és nyolcadik sor a győztesek diadalünnepe.
3–4 versszak: Ali basa és a szolga dialógusa, Ali várja a két dalnokot, hogy eldalolják dicsőségét. A szolga elmondja, hogy Szondi sírjánál pengetik sírva a lantot.
Innentől kezdve párhuzamos szerkezet lesz a balladában. A páratlan versszakokban az apródok mesélnek Szondi dicsőségéről, a páros versszakokban a török követ hízelgését, rábeszélését olvashatjuk.
Páratlan versszakok (5. versszaktól kezdve): akkor kezdődik a történet, amikor Ali megadásra szólítja fel Szondit, de ő nem hajlandó, soha nem fogad el kegyelmet, harcolni fog Drégely váráért. Mindent máglyára hordatott, megölte paripáit „Harcos paripái nyihognak alant: / Szügyeikben tőrt keze forgat.”, egyedül, hősiesen vívott élete utolsó percéig. Az utolsó versszakban átkot szórnak az apródok azoknak a fejére, akik megölték Szondit, soha nem kötnek alkut Alival.
Páros versszakok (6. versszaktól kezdve): minden jóval kecsegteti őket a szolga, de az apródok nem hallják. A 16. versszakban egy ideig a török maga is elismeri Szondi hősiességét, de csak egy pillanatig, utána fenyegetésbe csap át. A ballada párhuzamos monológ, nem lehet dialógus, mert ők soha nem érthetik meg egymást, mert két külön világban élnek.
Ágnes asszony: a bűn és bűnhődés balladája. Nagykőrösi évek balladája. Ágnes bűnt követ el, ezért élete végéig bűnhődnie kell. Lélektani ballada, a bűn és bűnhődést mutatja be Ágnes asszony tettén, zavarodottságán keresztül. Témája: Ágnes a szeretőjével megölte a férjét, a szertőjét kivégezték, őt börtönbe zárták, de amikor a bírák rájöttek arra, hogy Ágnes beleőrült a tettébe, szabadon engedték, és Ágnes asszony egész további életében lepedőjét mosta a patakban télen-nyáron, hóban-fagyban. Zavarodottságát a refrén még jobban érzékelteti „Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.” – rögeszmésen ismételgeti az asszony, látomása az őrületbe kergette. A történet elején szép fiatal nő, szeretője van, a végén szöghaja csapzott, megőrült és rögeszmésen ismételgeti, ami a lelkét nyomja. Az elején fehér lepedőt mos a patakban, a gyerekek, a szomszéd, a hajdú keresik a férjét. Még mi sem tudjuk mi történt. A börtönben már az őrület jeleit érzékeljük „Rémek tánca van körűle;”, már sejtjük, hogy nincs minden rendben. A bírák előtt rendbe hozza ruháját, haját „Nehogy azt higgyék: megbomlott.”, a bírák szánalommal néznek rá, de szemére hányják tettét, érzékeli, hogy nem engedik haza, sírva könyörög, mert mocsok esett lepedőjén, ki kell mosnia. A bírák nem szólnak semmit, „Csupán a szemek szavaznak.”, hazaengedik. Ettől kezdve élete végéig mossa lepedőjét.
1877-ben minden nap kijárt a Margit-szigetre a tölgyek alá, és magával vitte a kapcsos könyvet, melyet Gyulai Páltól kapott ajándékba, és ebbe írta költészetének legkiválóbb alkotásait, egy idős ember szomorú vallomásait, a lélek egy-egy megnyilvánulását az ihlet pillanatában. Ezt elnevezte Őszikéknek, ez egy ismert kis mezei virág, de szimbolikus jelentése van, az elmúlást jelenti. Ezeket a verseket nem szánta kiadásra, csak saját magának, kezdetben a családja sem tudta. 1882-ben meghalt.
Az Epilógust 60 éves korában írta, összefoglalta az életét, számvetés az életről. Elégikus, szomorú hangú költemény, nem azt kapta az élettől, amit várt. Szerkezetileg három részre lehet osztani, 3x5 versszakra.
1–5 versszak: a múlt „Az életet már megjártam”, egyszerű életet élt, szerény volt, néha megalázták (elmondani az életrajzából, hogy mikor alázták meg), ha bántották, félreállt, „Hiszen az útfélen itt-ott /Egy kis virág nekem nyitott:” – Az életben érte néha őt is öröm, és ő is észrevette az élet boldogságát.
6–10 versszak: a múltról ír, a jelenről, mit kapott az élettől olyat, amit nem is várt, címet, hírnevet, nem volt hiú, ezért ezek nem tették boldoggá, kételkedett annak jogosságában. Nem bízott tehetségében „Félbe’ – szerbe’, / S hány reményem hagyott cserbe’!…” – itt epikus alkotásaira gondol.
11–15 versszak: arról ír, hogy mire vágyott az életben, egy kis független nyugalomra, egy kis csendes fészekben, melyben szabadon élhetett volna, munkával vidám öregségre. Most már minden késő, csak a halál várja, nem szállhat a szárnyaszegett rabmadár még akkor sem, ha kalitkája nyitva.
Verselése: négy soros strófák, ütemhangsúlyos verselés, kétütemű felező nyolcas, 4/4, a harmadik sor fél ütem. Rímképlete: a a b b – páros rím.
Az impresszionista költészet modern költészet, a költő a világ dolgait nem tényszerűségében ábrázolja, hanem abból indul ki, hogy milyen benyomást gyakorolnak az emberre, milyen hangulatot, légkört, atmoszférát teremtenek. Arany 1867-ben naponta kijárt a Margit-szigetre, leült a vén tölgyfák alá, és ott írta verseit egy-egy pillanatnyi külső hatásra. A tölgyek gyermekkori emléket juttatnak eszébe, ahol madár szólt, és most is alatta érzi jól magát, és az a kívánsága, hogy az egyik tölgy legyen a fejfája.
A lejtőn: a nagykőrösi években írta 40 évesen ezt az elégikus hangú költeményt. Az élete lejtőre került, ahol már nincs felemelkedés, hanem lefelé halad az útján a halál felé. Elkeseredett hangú költemény, tűnődik a múlton, ami szebb volt, mint a jelen, bár akkor is voltak „jajok”, de „Kevesebbem volt egy jajjal…”
1. versszak: „Száll az este. Hollószárnya / Megrezzenti ablakom.” Megszemélyesítés és metafora is. Nem a napszakra gondol, hanem az életére. Térbeli süllyedéssel ábrázolja a lelki süllyedést. Közben a múlton elmélkedik.
2. versszak: visszaemlékezik a boldog évekre, akkor is voltak panaszai, de hittel csüggött a jövőn.
3. versszak: minél inkább múlik az idő, annál sötétebbnek látja a jövőt, nincs visszaút, beletörődik a sorsba, az élet örökös fenyegetés.
Tengeri-hántás: párhuzamos szerkezetű ballada. Az első és az utolsó versszak kivételével a történeten kívül az 5. sorban minden versszakban un. kiszólás van. Ezt az idősebb mesélő mondja, okulásul a fiataloknak. Rímtelen sora megszakítja a történet folyamatát. Rászól a fiatalokra, felfigyel valamilyen külső jelenségre, ezeknek szimbolikus kapcsolata van a történettel. Az utolsó versszakban meseszerűen repül a két fiatal, mert újra találkoznak.
Tengerihántáskor esténként a tűz mellett mesélnek egymásnak, falusi emberekről szól faluhelyen, ettől népi ballada. Régi népi babonás hiedelmekre épített témakör. A bűn és a bűnhődés témakörével foglalkozik. Témája: Tuba Ferkó elcsábítja Dalos Esztert, és amikor megunja, odébbáll. Eszter bánatában öngyilkos lesz. Mikor Tuba Ferkó visszajön a faluba, bűntudatában öngyilkos lesz, lezuhan a templomtoronyból.
Babonákról szól ebben a balladában, pl. ki először piros csőt lel, lakodalma lesz az ősszel.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
