2. FEJEZET

A húgom kissé túlzásba viszi az állatvédelmet

- Tessék? - kérdem döbbenten.

- A húgod boszerkány - ismételi meg anyám.

- Annyira azért nem súlyos a helyzet - kelek Miri védelmére folytott hangon.

- Nem, nem értettél meg. Igazi boszorkány-boszorkány.

- Mint Sabrina - bólintott Mirti. - Vagy Hermione. :)) Vagy az a tévéjáték a hatvanas évekből - ráncolja homlokát töprengve -, a Földre szállt boszorkány? Hát azért az nem a legjobb példa - fintorog anyám.

-

Mégis mi tevő legyek egy kamasz lány, ha az anyja ilyen őrültséget beszél?

- Komolyan, nem kéne visszamenned a terápiára? - csúszik ki a számon. Könyörgöm, tiszta őrület!

- Emlékszel, mi történt tegnap? - harap cserepes ajkába anyám. - A böglött homárral?

Rendben, lépjünk vissza az időben egy pillanatra.

Tegnap este apám rávett bennünket Mirivel, hogy elmenjünk vacsorára a leendő apósához meg anyósához, a Connectiut állambeli Abramsonékhoz. Április 3-án feleségül veszi LM-t ( Leendő Mostohát), aki mi röviden csak úgy emlegetünk, hogy LM.

Szemtől szembe Jennifernek hívjuk.

Van egy LMM is ( Lenneddő Minimostoha). Más szóval LM-nek van egy ötéves lánya, Priscilla, micsida röhejes név. Mi csak Prissynak hívjuk Mirtivel.

Abramsonéknál egy örökkévalóságig tartanak a családi vacsorák. A felnőttek nem bánják, nekik nincsen biológiaházijuk. Ezenkívül legalább három üveg bort megisznak, úgyhogy rendesen bonyomnak, de mi egy kortyot sem ihatunk, nem úgy, mint anyunál. És mivel Prissy mellettünk ül, fök kell vágnunk az ételt, és hallgathatjuk az idétlen ötéves kérdéseit meg a zavaros fecsekését. ( " Ma az óvodában Popsicle nyalokát kaptunk Ms. Kimmeltől, ti kapotok Popsicle nyalókát az iskolában? Az enyém eltört, és szép sárga volt...")

A lényeg az, hogy amikor Mr és Mrs Abramson házvezetőnője, Miss ( nem, nem tévedés, Missnek nivezik a nyegyvennégy éves, férjezett, filippíró házvezetőnőjüket... megáll az ember esze) odatett a húgom tányérjára egy egész homárt szemestül, mindenestül, azt hittem, Miri mindjárt elhányja magát.

Egyrészt fel volttam háborodva. Apa tudja, hogy Mirti vegetáriánu. Miért nem szólt Abramsonéknak? Ami azt illeti, LM is tudja, és sz ő szüleinél voltunk vendégségben, hát ő még hibásabb. Ebből is látni, mennyire nem tartja tiszteletben LM anyámat meg a nevelésünket Mirivel.

Másrészt viszont nahát, homár! Eddig csak egyszer ettem, és az volt életem legcsodásabb néhány perce. Nem sok részem van ilyesmiben, úgyhogy összefutott a nyál a számban, amikor megláttam az olvasztott vajat és a homárfogót.

Miri arca zöldessárga lett, akár az éretlen citrom. Meredten bámulta a neki szánt ínyencséget. És akkor hátborzongató dolog történt.

A döglött homár megmozdult. Nem viccelek. Megmozdult. Mintha újra életre kelne. Mint mondjuk az Állttemetőben. Csápjai megremegtek, szeme felcsillant, ollója csattogott. És Mr. Félkilós Ínyencség elindult Miri vizespohara felé.

Én épp kéjesen nyomat a citromot a saját homáromra, amikor figyelmes lettem a feltámadásra a szomszédos tányéron.

- Jaj! - sikítottam , és reszkettem tetőtől talpig.

- Júj! - sikított LM.

- Jézusom! - sikította ( a néha LNM-nek Leendő Nagymostohának is nevezett) Mrs. Abramson.

- Ez él! - visította Prissy.

Egy horrolfilm nézői lettünk.

A homár feldöntötte Miri poharát, úszott előttünk minden. Apám fölugrott, megragadta a tengeri állatot, az ajtóhoz rohant vele, és kidopta a kertbe.

Majd jól lecsípi valamelyik szomszéd kutya orrát.

Teljes volt a zűrzavar. Miri sírva fakadt, Prissy sírva fakadt, én sírva fakadtam, Mr. Adramson a szalvétáljába köpte a falatot.

- Miss! Miss! - üvöltötte Mrs. Abramson.

- Tessék, Mrs. Adranson! - dugta be a feját az ebédlő ajtajánt meghökkenve Miss.

- Miért nem főzte meg rendesen a homárt?

- Én megfőztem - gyürőgette Miss a kötényét.

- Dehogyis főzte! Az egyik épp most mászott le az asztalról!

Szerencsére a többi homár döglött maradt, és pár perc múlva mindenki épp olyan részegen fecsegett, mint rendesen.

Csak Miri nem. Ő egész este kerekre bámult szemmel mererdt a tányérjára. Miss gyorsan hozott neki egy paradicsomsalátát, de ő egy falatott sem evett.

Később, már odahaza, Miri rám nyitotta a fürdöszóbaajtót, amikor pisiltem. Az arcán még mindig az a bamba kifejerzés.

- Bejöhetek? - Útálom, amikor ezt csinálja. Miért kell örökösen a sarkamban lennie?

- Mi a bajod? - csavartam a kezemre a vécépaoírt, mint egy kötést.

A törüközőtartónak dőlt. - Én támasztottam fel a homárt - rágcsálta a bőrt a hüvelykujja körménél.

- Jópofa vagy - vihogtam.

- Nem viccelek - a szeme csupa könny volt. Te jó ég! Éreztem, hogy én szememet is elfújta a könny. Ahogy néhányan azonnal öklendeznek, ha hányni látnak valakit, én úgy vagyok a sírással, különösen ha a kishúgomról van szó. Egy háromévesnél még aranyos, egy tízennégy évesnél már kínos. Pislogva gyűrtem le a könnyeimet, és igyekeztem arra koncentrálni, milyen nevetségesen viselkedik.

- Annyira megsajnáltam, ahogy ott hevert a tányéromon - suttogta. - GYere vissza hozzán, mondtam neki magamban. És visszajött.

- Nem tudod életre kelteni a dolgokat pusztán az akaratoddal.

- De igen Nem ez volt az első eset. Ott van Goldie. - Goldie egy kis üvegedényben él a hűtő tetején, mert az az egyetlen hely a lakásban, ahová Tigris, a macskánk nem ér fől. - Tudsz még egy aranyhalat, amely tíz éve él?

- Nem, de mi nagyon jól bánunk vele - magyaráztam.

Most jöttem a neheze: fölhúzni a bugyimat úgy, hogy Miri ne lássa meg a szőrzetemet odalent. Szégyellem előtte a testemet. Főképp, mert ő sokkal fejlettebb nálam. Például B kosaras melltartót visel, egy teljes számmal nagyobbat, mint én, pedig két évvel fiatalabb. Amíg könnyes szemét törölgette, gyorsan fölhúztam a bugyimat. Megvan!

- Nem - mondta makacsúl, még mindig a szemét törölgetve. Ő folyton meghal, én meg folytotn feltámasztom.

Túl sokat tanulsz - vigasztaltam. Mióta Robin, a legjobb barátnője Vancouverbe költözött, nem is nagyon keresett új barátokat. Örökösen csak tanul, tékvandózik és anyuval lóg. Ja meg listákat készít.

Nagyon megsajnáltam, de hát nem az én dolgom, hogy elmagyarázzam a húgomnak: nem ő a messiás. - Anyu! - bömböltem a fürdőszóbaajtón át. - Nem világosítanád fel Mirit, hogyan működik a világegyetem?

Gondoltam, ez majd véget vet a feltámadási halandzsának.

Nyilvánvalóan távedtem.

Anyám megint mély lélekzetet vesz, még ott a szájában a cigaretta. - Reméltem, hogy erre a beszélgetésre soha nem kerül sor. - Elfordítja a fejét, és kifújja a füstöt az ablak felé. - A boszorkányság öröklődik, és pudertáskorban mutatkozik meg.

Semmi kétség, anyám megőrült. Megfordul a fejemben, hogy hívjam a mentőket, de aztán inkább belementem a játékba.

- És kitől örökölte ezt a boszorkány izét? Aputól? Ő valami álruhás Harry Potter? :)) - kérdem leereszkedően.

Megrézza a fejét.

Tőlem. - Egyátalán nem találta mulatságosnak a dolgot. - Én is boszrokány vagyok.

Ha nem ismerném, azt hinném, mást is ivótt, nem csak dohányt. - Aludj egyet - simogatom meg a haját.

- Tudom, Rachel, ezt nem könnyű megérteni. Nekünk Mirivel különleges erőnk van. Nemzedékről nemzedékre öröklődik, anyáról lányára száll.

- Anyu, te zsidó vagy, igaz? Nem hiszem, hogy léteznek zsidó boszorkányok.

- Annak, hogy az ember zsidó, semmi köze a boszorkánysághoz, Rachel - sóhajt fel úgy, mint akinek az egész világ terhe nehezedik a vállára. - Tudom, ez nagyon nehéz lesz nekem, kicsim. Hiba volt, hogy olyan sokáig nem mondtam meg neked az igazat. De azt akartam, hogy normális gyerekkorotok legyen. Azt reméltem, ha nem fejlesztem a képességet, rejtve marad.

Normális? Ezt inkább hagyjuk.

A szeme csupa könny. Ő is minden semmiségen elsírja magát, akárcsak én. Nyilván ez is öröklődik. Mint az úgy nevezett boszorkányság.

- Ez az erő nem mindig ajándék, Rachel - mondja reszkető hangon. - Remélem, hogy szerencsétek lesz és megússzátok. Amikor kamaszkodtál, úgy láttam, te nem örökölted az én különleges képességemet...

Kösz, anyu.

- ... és ez nagyon boldoggá tett. Annyira szerettem volna, ha ti normális életet élhettek. De most Miri.... - a szavak zokogásba fulladt.

- Semmi baj, anyu. Engem ne félts - simogatja húgom hízelegve anyám kezét. - Én örülök neki. Végre tudom, miért voltam mindig más, mint a többiek. Most már minden világos.

Úgy látszik, anyám is, húgom is hallucinál. Az éjjeliszekrényen álló telefonhoz oldalazok, hátha hívnom kell a mentőket, és diliházba vitetnem mindkettőt. :))

Anyám keze fejével letöri a könnyeit, és végre rámosolyog Mirire.

- De most a te képességed megmutatkozott. Az én dolgom, hogy megmagyarázzám a változásokat, amelyeket a szellemi fejlődésedben tapasztalni fogsz. Hétvégén elkezdjük a tanulást.

- Holnap apunál leszünk- roskadt magába a csalódottságtól Miri.

- Akkor majd hétfőn kezdjük - simogatja meg a térdét anyu.

Várjunk csak! Mi van? Ez csak valami idő előtti áprilisi tréfa lehet. Vagy tudtomon kívül egy újabb valóságshow résztvevője lettem. Nyer egymillió dollárt, ha bolondot csinál a nagyobbik lányból! Nem tudják, mennyire utálom a valoságshow-kat? A mennyezetet fürkészem, keresem a kamerákat.

- Látod? - fordul hozzám a húgom. - Én tudtam! - töm a szájába még egy marék napraforgómagot. - Én keltettem életre a homárt.

- Érdekes, hogy varázsige nélkül is sikerült - csoválja a fejét anyám. Aztán az őrület új magasságokba szárnyal: az éjjeliszekrényhez hajol, és vaskos kötetet dob a takaróra. Fakózöld borítója normális méretű könyvek mutatja, csak később látom, hogy legalább hatvan centi vastag. Undorral néztem. A külsejéből meg a szagából íletve alighanem víz alatt volt pár évtizedig.

- A Hiteles és teljes körű kézikönyv a bámulatros varázslatokról, félelmetes bájitalokról, valamint a boszorkányság történetéről az idők kezdete óta varázslási fejezete szerint a feltámasztás magas fokú tudást igényel - forgatja anyám óvatosan a vékony megsárgult lapokat. - Az itteni változáshoz rózsasziromra, tömjénre és...

- Csak azt ne mondd, hogy nincsenek itt kellékek! - Mióta tervezitek ezt az otromba tréfát? Ennyire naivak néz? És nem tudott volna valami kevésbé lehetetlen címet?

- Ez Miri varázskönyve - mosolyog anyám védelmezően a húgomra.

- Komolyan? - tárul DVD mérelűre Miri szeme.

Minden boszorkánynak van. Én akkor kaptam az enyimet anyámtól, amikor megjött a varázserőm.

Nagyanya forog a sírjában. Nem hiszem el, hogy anyu a megboldugult mamáját is belerángartja ebbe az idétlen viccbe! Hát Szasza néni? Kitalálom, ő is boszerkány volt, ugye? - Anyú évekkel ezelőtt nagyon összeveszett a húgával, akinek azóta színát se láttuk.

Anyám ügyet sem vet rám.

- Csak az a különös, hogy Mirinek nem is kellett a könyv. Nekem az ő korában nem volt ennyi természetes varázserőm.

- Természetes varázserő? Ez olyan mint az Erő? - nevetem el magam. Ezt veszi a kamera? Muszály megőriznem a humorérzékemet! Hoppá! Megint egy utalás a Csillagok háborújára, ráadásul ezt filmre is vették. Behúzom a nyakamat, hátha így nem lát a kamera.

- Igen. Olyan. - Csodálom, hogy anyú még mindig nem tudja ezt a viccet. Újból Mirihez fordul. - Bármilyen lenyűgöző a képességed, kicsikém, nem űzhetsz varázslatot olyanok előtt, akik nem boszorkányok. Abból csak baj lehet, ha boldog-boldogtalan előtt felfeded magad.

Már boldog-boldogtalan lettem? Ez még a lúzereknél is rosszabb.

- Sajnálom. Többé nem fordulhat elő - nyalja le Miri a tenyerét. - Hidd el, azt se tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire. Meg kell tanulnom, hol a határ.

- Pontosan. Erre tanít meg majd a könyv- sandít anyu a fejezetcímekre, hogy átpergeti ujjai közt a lapokat. - Már nagyon régen volt... kissé kijöttem a gyakorlatből. De ha nem tévedek, a képzésed eltarthat legalább egy évig. Úgy emlékszem, az első rész a boszorkányság története. A másidik a boszorkányság etikája...

Na ebből elég! Nem fogok itt ülni, és nézni, ahogyan anyám eljátssza a kisinas betanítását. - Igazán szuper volt a Kész átverés céltáblájának lenni meg minden, de én most megyek a barátaimhoz. - Leugrom az ágyról, és indulok az ajtó felé. Azért eszembe jut, hogy megfeletkeztem a cipőmről. És akkor hátborzongató dolog történik.

A cipőm felröppen a padlóról.

Harminc centire, hatvan centire. Mjdnem egy méter magasra.

Nem viseli senki, hozzá sem ér senki, semmilyen módon nem irányítja senki.

Vadonatúj zöld antilop sportcipőm átrepűl a szobán, megkerüli a fehér porceláncsillárt, és megáll másfél méterre az égy fölött. Lógó cipőfűzőm háromszöggé tekeredik. Aztán négyszöggé.

Aztán ötszöggé!

Hatszöggé!

Hétszöggé!

Jééééééézusooooom! - vetem a hátamra az ajtónak sikítva. Rémülten sandítok anyára, aki szorosan behunyt szemmel, csücsörítve suttog valamit. Mit csinál? Miért vág olyan képet, mint amikor rúzsozza magár, mialatt a cipőfűzőm kisérteties sokszögeket formáz? Miért van itt ilyen hideg? Mi történik itt?

A cipőm döngve visszazuhan a padlóra.

Te jóságos atyaúristen!

Miri tágra nyíilt szemmel figyeli, de nem látszik halálra rémülnek, mint én. Karomon felmered a szőr, akár a kaktusz tövise.

Anyám boszerkány.

Anyám

boszorkány. Anyám boszorkány

Anyám boszerkány.

Akárcsak az én vegetáriánus, félszeg kishúgom.