Draco Dormiens (Cassandra Claire)

5. Újra együtt

A vonaton Draco rémülten nyitotta ki a szemét.

- Oh, nem! - nyögte. - Harry, te idióta, mit műveltél?

*

Harry a portré ordítozása mellett is hallotta a folyosón felhangzó rohanó lépteket. Idegesen tekintett körbe, de a szobának csak egyetlen kijárata volt, az pedig egyenesen az előcsarnokba vezetett. Arra gondolt, bárcsak tudná, hogyan kell dehoppanálni.

A kandalló! - szólalt meg egy hang a fülében. Vadul megfordult, de nem volt mögötte senki. Ám Harry mégsem tétovázott. A kandallóhoz rohant és épp abban a pillanatban sikerült beugrania, amikor a szalon ajtaja kinyílt. A kéménykürtő belsejében mellmagasságban egy párkány futott körbe. Sietve felmászott rá és zihálva megkapaszkodott.

A téglák közti repedésen át látta, ahogy Lucius Malfoy belépett, nyomában a halálfalókkal és Narcissával. Harry még soha nem látta Luciust ilyen mérgesnek, és el sem tudta képzelni, hogy egyáltalán képes ilyen erős indulatra. A férfi szemével végigpásztázta a szobát, és megállapodott a felhajtott szőnyegen, majd a csapóajtón. Végül a portréra emelte a tekintetét.

- Mona - vetette oda, - ki tette ezt? Ki követte el ezt az arcátlanságot?

Harry megdermedt.

- Egy fiú - válaszolta a nő. - Egy ismeretlen fiú.

- Nem... Draco volt? - nyögte Narcissa. Arca ugyanolyan komor és dühös volt, mint a férjéé, ám a tekintete nyughatatlanul járt körbe a szobában, és ez hátborzongató, csaknem skizofrén külsőt kölcsönzött neki. Harry döbbenten bámulta.

- A behatoló ereiben nem volt Malfoy vér - válaszolta a festmény.

- Bejutott a katakombákba? - kérdezte Lucius.

- Nem - felelte a nő. - Amikor kiabálni kezdtem, elmenekült.

- És hova tűnt?

A portré egy pillanatnyi néma habozás után szólalt csak meg:

- Én nem látok, csupán érzékelek. Nem tudom hova ment.

- Nos, akkor megbuktál, mint őrszem - vetette oda Lucius, és a hangja nem volt több fagyos suttogásnál. Felemelte a pálcáját, majd harsogva így kiáltott:

- Incendium!

A nő még egyszer felsikoltott, de a pálcából előtörő zöld lángok csakhamar elemésztették a festményt. Végül csupán a száraz pernye szitált a padlóra.

- Lucius - szólalt meg Narcissa, mire a férfi megpördült, és kihívóan meredt rá. A nő arckifejezése nem változott meg, de szemlátomást meggondolta magát; elfordult és szó nélkül távozott.

Kisvártatva az egyik halálfaló megköszörülte a torkát és így szólt:

- Nahát, hogy elment az idő! Lucius, köszönöm ezt a nagyszerű estét. Add át üdvözletem Narcissának! - azzal dehoppanált.

A többiek egymás után követték a példáját, így Lucius végül kettesben találta magát Eleftheria Parpisszal.

- Ugyan már, Lucius - kezdte a nő nyugtató hangon. - Meglehet, hogy a portré csak felesleges hűhót csapott. Időnként hajlamosak rá, amikor úgy érzik, semmibe veszik őket. Biztos vagyok benne, hogy nincs idegen a házban.

Lucius azonban rá se hederített. Tekintetét még mindig a csapóajtóra szegezte.

- De legalább végre kettesben vagyunk - jegyezte meg a nő.

Odahúzódott Luciushoz, és a férfi - Harry őszinte elképedésére - a karjába zárta és belecsókolt a nyakába. Harry ezután élete legundorítóbb a tíz percét élte át, mialatt Lucius Malfoy és Eleftheria szenvedélyesen ölelkeztek a kanapén. Szorosra zárta a szemét, de ettől még hallotta őket. És hiába szerette volna az ujjait a fülébe dugni, nem tehette, hiszen kapaszkodnia kellett.

- Malfoy úrfi! - szólalt meg hirtelen egy halk hang a füle mellett, mire résnyire kinyitotta a szemét. Anton az orra előtt lebegett és tökéletesen higgadtnak tűnt. Szemlátomást a legkevésbé sem lepte meg, hogy a Malfoy kúria örököse a körmeivel kapaszkodik a kéménykürtő falába. - Malfoy úrfi, bátorkodom javasolni, hogy másszon feljebb egy kicsit - mondta. - Akkor ugyanis, ha nem tévedek, épp a második emelet egyik használaton kívüli szobájába jut.

Harry köszönetképp biccentett neki egyet, majd feljebb mászott. Három perccel később egy üres kandallóban találta magát. Felhúzódzkodott, majd kigördült a csupasz kőpadlóra, ahol kiköhögte és kiöklendezte a lenyelt kormot.

*

Draco résnyire nyitott szempilláin át látta, hogy Hermione tátott szájjal bámul rá.

- Mi történt? - kérdezte a lány. - Azt mondtad, "Harry, te idióta!", majd felkiáltottál: "A kandalló!"

- Én? - kérdezett vissza Draco, miközben az arcán egy furcsa kis mosoly játszott.

- Harry beleesett a kandallóba? - faggatta a lány, majd hozzátette: - És ne vigyorogj úgy, mint egy elmebeteg!

- Nem vagyok biztos abban, hogy mi történt - mondta Draco. - Tudod jól, hogy nem látom, amit ő lát. Csak villanásokat, de azt is csak olyankor, ha valamit nagyon erősen érez.

- Vagyis nem olyan, mint egy film a moziban? - érdeklődött Hermione.

- Honnan tudjam? - kérdezett vissza a fiú. - Még sohasem láttam mozifilmet.

A vonat lassított, majd befutott egy mugli állomásra. Hermione kinézett az ablakon, és a pillantása egy csoport padon ülő fiatalra tévedt. Olyanok voltak, mint akik buli után tartanak hazafelé. Nevettek, viccelődtek egymással. Az egyikük egy magas, szemüveges, zilált fekete hajú fiú volt. Nem igazán hasonlított Harryre, láttára a lánynak mégis összeszorult a torka.

- De ugye, jól van? - kérdezte, ám közben nem nézett Dracóra.

- Ha hirtelen meghal - felelte a fiú, - te leszel az első, akinek szólok.

*

Harry sietve kiosont a második emeleti szobából, azután fürdeni ment, hiszen a feje búbjától a lába ujjáig kormos volt. Utána felvette Draco pizsamáját (amin tűzoltóautók díszelegtek) és visszatért a szobájába, ahol már várt rá Lucius és Narcissa.

- Fiam - csattant fel Lucius abban a pillanatban, amint Harry belépett. - Hol jártál?

- Elmentem fürdeni, apa - felelte Harry, miközben nem győzte áldani az eszét, amiért a kormos, vizes törölközőjét a fürdőszobában hagyta.

- Gyere ide - mondta Lucius, mire Harry óvatosan közelebb lépett. Amint karnyújtásnyira ért, Lucius megragadta, és szigorú, haragos tekintettel meredt rá. - Nem vagyok bolond, fiam - szólalt meg, és a hangjában hideg fenyegetés csendült. - Mostanában különösen viselkedsz, és én tudni akarom az okát. Például bemerészkedtél a szoborkertbe! - mondta dühösen. Harry Narcissára pillantott, de a nő elfordította a tekintetét. - Nem ismered a családi talárt! - folytatta a férfi. - És kimentetted magad az ÉN vacsorámról! - kiabálta. - Ha pedig megtudom, hogy bármi közöd volt ahhoz a vacsora utáni fiaskóhoz...

- Apád azt próbálja kideríteni, Draco - kezdett bele Narcissa, miközben a kezével a szoknyáját babrálta, - hogy... esetleg kábítószerezel?

Harry szája tátva maradt a döbbenettől.

- Mert ha igen, akkor velünk nyugodtan megbeszélheted - tette hozzá a nő, és közben idegesen sétált fel-alá. - Mi... öhm... meghallgatunk.

Harry ránézett Narcissára, és látta, hogy a nő tekintete ismét idegesen körbejár a szobában, majd újból Luciusra téved. A férfi arckifejezése pedig olyan dühöt tükrözött, akár egy farsangi maszk.

- Dehogyis! - bökte ki. - Nem vagyok drogos. Sajnálom, de nem nyert!

- Akkor viszont... - kezdte Narcissa, majd bizonytalanul Luciusra pillantott.

- Az édesanyád - szólalt meg a férfi egy hideg mosollyal az ajkán - attól fél, hogy meg fogsz őrülni, ifjú Draco. Természetesen akadt már elmebeteg a családban, hiszen majdnem teljesen egyenes ági leszármazottai vagyunk Undok Ulriknak, de be kell, hogy valljam, nem gondoltam rá, hogy ez nálad is előjöhet. Habár most, hogy anyád megemlítette...

- Nem vagyok őrült - szögezte le Harry. - Tegnap bevertem a fejem, ennyi az egész! Az ég szerelmére! Ez azért nem olyan, mintha elkezdenék magamban beszélni!

- Még nem - válaszolta Lucius, azután odahajolt Harry füléhez és belesziszegte: - De néha felteszem magamnak a kérdést: Vajon mi rosszat tettem, hogy egy ilyen idióta gyerekkel vagyok megáldva az utód helyett, akit megérdemelnék?

Harry ingerülten felcsattant:

- Hogy mit? - vetette oda. - Gyilkosság, kínzás, sötét varázslatok tömkelege! Inkább azt kérdezd magadtól, hogy mi rosszat nem tettél! Hálát adhatsz az égnek, hogy nem egy háromfejű fiad született! Neked van a legrosszabb karmád, akivel valaha is találkoztam!

Lucius döbbent tekintettel meredt rá, miközben Narcissa halkan felnyögött.

- Biztos, hogy megőrültél, ha így beszélsz velem - mondta végül a férfi. - Vagy talán így próbálod fitogtatni a bátorságodat - mosolygott hegyes fogait kivillantva. - Ezt értékelem. Nem foglak megbüntetni.

Narcissa vállai megkönnyebbülten ereszkedtek le, és elfordult, hogy elrejtse az arcát. Lucius közben Harryhez hajolt és a fülébe súgta:

- De ezek után elég a legkisebb hiba, és a Szent Mungó Ispotályban találod magad, fiacskám, arról kezeskedem. Bezárnak szépen Longbottomék mellé, és életed hátralévő részét ágyhoz szíjazva, habzó szájjal töltheted.

Neville szüleinek említésére Harry olyan dühbe gurult, hogy gondolkodás nélkül behúzott volna egyet Luciusnak, de épp mielőtt megtette volna, kinyílt a hálószobaajtó, és a keretében megjelent két utazóköpenyes férfi. Az egyik Angus Macnair volt, a másik pedig egy alacsony, sötétzöld taláros varázsló, aki mélyen a szemébe húzta a csuklyáját. A talárja egyik ujjából egy fekete kesztyűs, a másikból viszont egy ezüstből készült, csillogó kéz villant ki.

Féregfark.

- Elnézést, hogy csak így betörünk - szólalt meg Macnair, miközben hátralökte a csuklyáját, - de Anton mondta, hogy itt vagy.

- Máris visszatértetek? - kérdezte Lucius.

- Igen - felelte Angus egy kissé idegesen. - A cornwalli utazás nem tartott olyan sokáig, mint gondoltuk.

- És Sirius Black?

Kérlek, add, hogy azt mondják, elmenekült! - fohászkodott magában Harry.

- Itt van - közölte Féregfark. Amikor Harry legutóbb hallotta a hangját, sikoltozva könyörgött Voldemortnak, hogy gyógyítsa meg a megnyomorodott kezét. És Voldemort megtette. Adott Féregfarknak egy fémkezet, ami most csak úgy ragyogott, ahogy a magasba emelte és az ajtóra irányította, mintha csak egy pálcát használna. - Everriculum! - kiáltotta, mire egy fehéren fénylő villám tört elő fémkezének tenyeréből. A fény egyre erősödött és terjedt a levegőben, végül pedig egy pókhálószerű, ezüstfehér szálakból szőtt hálóvá állt össze. Aztán a szálak hirtelen szétszakadtak, valami keresztülzuhant a hálón és hangos puffanással földet ért.

Sirius volt az. Állati formájában volt, hatalmas, fekete kutyaként. Végtagjait mereven kinyújtotta, csak a szemei jártak Lucius és Féregfark közt oda-vissza.

- Roppant hatásos, Féregfark - jegyezte meg Lucius, de közben egy percre sem vette le a szemét Siriusról.

- Az Uram nagy erővel bíró kezet adott nekem - felelte Féregfark, miközben a fém végtagjában gyönyörködött. Aztán egy könnyed mozdulattal Sirius felé intett, és a fekete kutya magatehetetlenül csúszott végig a padlón egyenesen Lucius felé.

Narcissa halkan felsikoltott.

- Ennyi elég - szólt Lucius élesen.

- Változtasd vissza! - mordult fel Macnair.

Féregfark csettintett egyet fémkezével:

- Sapiens! - sziszegte, mire a fekete kutya megvonaglott, majd visszaváltozott emberré. Sirius szakadt rongyokat viselt, és a karja telis-tele volt horzsolásokkal és csúnya vágásokkal, amik korábban, kutya alakjában nem látszottak. Továbbra sem mozdult, de fekete szemeivel gyűlölködve meredt Luciusra. Harry hallotta, hogy Narcissa levegő után kapkod. Lucius ezalatt gyors léptekkel Siriusnál termett, majd csizmába bújtatott lábával bordán rúgta a férfit. Harry megpróbált odafutni, de megbotlott Draco pizsamájának szárában és elterült a padlón.

Épp azon igyekezett, hogy felkászálódjon, de ahogy Narcissára tévedt a tekintete, megdermedt: A nő ugyanis hirtelen egyetlen hang és minden átmenet nélkül ájultan hanyatlott a földre.

*

- Megérkeztünk - mondta Draco, miközben felállt és megérintette Hermione vállát. A lány erre felriadt és kinézett az ablakon. Egy kicsiny, lámpafényes állomásra érkeztek, ahol fatábla hirdette, hogy a CHIPPING SODBURY nevezetű helységben járnak.

Hermione nem egészen erre számított. Inkább úgy képzelte, hogy Malfoy egy zord kastélyban él, ami egy kopár sivatag közepén magasodó sziklaszirten épült, és a magasban keringő keselyűk lecsapnak bárkire, aki nem mozog elég gyorsan. Nem pedig egy Chipping Sodbury nevű csinos kisvárosra. Bár tény, hogy a látszat néha csal.

- Menjünk - szólt Draco, és Hermione követte őt. Miután leszálltak a vonatról, a fiú a peronon balra fordult és elsétált egészen a végéig.

- Öhm, Malfoy... - szólt utána a lány, miközben a lábához verődő táskával küszködött. - Az állomás erre van...

Ám ebben a pillanatban Draco ismét élesen balra fordult és átsétált a peron végén lévő betonfalon.

- A fenébe! - mormolta a lány, miközben odafutott. - Ezt meg hogy csinálta?

Ekkor egy kéz nyúlt át a falon. Dracóé volt. Megragadta Hermionét és rántott rajta egyet, mire a lány egy különös érzéssel, mintha csak siklana, átcsúszott a falon, majd elterült a földön a túloldalon.

- Au! - kiáltotta Draco, amikor a lány táskája fejen találta.

- Bocs! - felelte Hermione, miközben felállt és érdeklődve körülnézett. Egy lenyűgöző kovácsoltvas kapu lábánál álltak, aminek a boltozatán a Malfoy Park felirat díszelgett. - Az az érzésem, hogy már nem Chipping Sodburyben vagyunk - jegyezte meg.

- Még szép, hogy nem - vágta rá Draco, miközben elindult. - Ez itt Malfoy Park, a hegy lábánál épült falu. A házunk pedig a hegytetőn áll. Chipping Sodburyből lehet megközelíteni, már ha tudod, hogy merre keresd.

- Egy egész falut neveztek el rólatok? - kérdezte Hermione döbbenten.

- Aha - válaszolta Draco. - Kész csoda, hogy nem szállt a fejembe a dicsőség, nem gondolod?

Hermione már épp egy csípős megjegyzést készült a fejéhez vágni, amikor is rádöbbent, hogy a fiú viccelt. Lazítani kéne - gondolta magában.

Közben a szűk útról egy szélesebb főútra értek, ahol üzletek és fogadók sorakoztak. Ez a hely sok tekintetben ugyanolyan kis varázslófalu volt, mint Roxmorts, egy lényeges különbséggel: Úgy tűnt, itt minden vagy a Malfoy nevet viselte, vagy pedig valamilyen módon a sötét varázslatokhoz kötődött. Mintha csak a Lucius Malfoy által megálmodott Zsebpiszok közben jártak volna. A Malfoy Piac a Házsártos Helga Hátborzongató Hókuszpókuszai elnevezésű üzlet és a Fagyos Karácsony Fogadó közé volt beékelődve, és utóbbiban kínálták a Malfoy-menü elnevezésű specialitást, amely nem más volt, mint pirított denevérszendvics.

- Itt aztán nagyon szerethetnek titeket - jegyezte meg Hermione, miközben a feltörni készülő nevetésével küszködött.

- Hah! - fakadt ki a fiú. - Valójában gyűlölik a családomat, hiszen már nemzedékek óta sanyargatjuk őket. Az apám például időről időre megjelenik a faluban, és aztán bemutat néhány borzalmas sötét varázslatot, amivel megfélemlíti és helyre teszi őket.

- És téged ez nem zavar? - kérdezte a lány élesen. Draco megrázta a fejét, majd odahajolt hozzá és a fülébe súgta:

- Cssss... Halkabban! Már csak az hiányzik, hogy valaki meglásson minket és tájékoztassa apámat, hogy Harry Potter a faluban kószál.

- Jól van, na! - válaszolta Hermione, de közben alig figyelt rá. Attól ugyanis, hogy Draco ilyen közel volt hozzá és a fülébe suttogott, kis remegések kezdtek futkározni fel-alá a gerincén.

Draco elfordult, és Hermionéval a nyomában nekivágott a városból kivezető, fárasztó gyalogútnak. Egy darabig hallgattak, és a fiú szemlátomást a gondolataiba merült. Végül a dombtetőre érve jobbra fordultak, és így a fákkal szegélyezet útról szabad térbe jutottak. A lánynak elakadt a lélegzete: A Malfoy kúria ugyanis pontosan olyan volt, amilyennek elképzelte. A szemük elé táruló óriási, felül dárdákban végződő kerítés jobbra is, balra is a homályba veszett. Középen egy hatalmas M betűt formázó nyitott kapu állt, amit két oldalról magas oszlopok szegélyeztek tekergőző, ezüst kígyókkal a csúcsukon. És ahogy Hermione a nyitott kapun benézett, a távolban egy hatalmas, ormótlan ház ködbe vesző fekete alakját fedezte fel. A lány elindult, ám alig pár lépés után Draco megragadta a karját.

- Ne! - szólt rá élesen. - Mit mondtam neked?

- Oh! - nyögte a lány, és szörnyen ostobának érezte magát. - Tizenhét védővarázslat. Hát persze!

- A kapun lévőt az apám fejlesztette ki - jegyezte meg Draco büszkén. - Fűrész átoknak nevezte el, mert ha valaki meghívás nélkül próbál belépni a kapun, úgy felaprítja, hogy a darabjait nehezebb lesz összerakni, mint egy kirakós játékot.

- Gondolom, társaságban az apád a legnagyobb mókamester - jegyezte meg a lány.

Válasz helyett Draco elővett egy tollat a táskájából, letette a földre, és a kapu felé gurította. Amint beért az átjáró alá, egy vakító, zöld villanás kíséretében éles, zengő hang hallatszott. Azután egy pillanatnyi csend következett, majd a toll visszagurult Dracóhoz - két egyforma darabra vágva.

- Szóval - jegyezte meg Hermiona alig hallhatóan - csak egy egyszerű, két darabból álló kirakósról van szó.

- Ez csöppet sem vicces - felelte Draco mogorván, miközben előhúzta a varázspálcáját, és a kapura szegezte.

- Raptus regaliter! - mondta.

Ezúttal egy kék villanás látszott, és amint abbamaradt, Draco keresztülsétált a kapun. Hermione megdermedt, de mivel a fiú sértetlen maradt, követte a példáját.

Most már a Malfoy kúria területén jártak. Minden irányban sötét földek terültek el, és a távolban a ház fényei pislákoltak.

- A legtöbb bűbájt egyszerűen kikerülhetjük - szólalt meg Draco. - Gyere, fogd meg a kezem! A lány engedelmeskedett.

Egy ideig a kerítés mentén haladtak, majd Draco egy, a fák között kígyózó szűk ösvényre vezette a lányt. Menet közben néha hangos, dobbanó és puffanó hangokat hallottak, mintha valami óriási törne utat magának a bokrokon keresztül, de Hermione még csak gondolni sem mert rá, hogy mi lehet az, így inkább arra összpontosított, hogy ne csapjon zajt.

Most már egyenesen a ház felé tartottak. A bokros résznek vége szakadt, és egy keskeny, fehér ösvény vezetett a kúria felé, majd tovább, körbe a falak mentén. Az út halványan világított a holdfényben. A fejük felett egy magas, fekete torony emelkedett, és falán aranypénzekként ragyogtak a fények ott, ahol az ablakok megtörték a sötétséget. Draco felmutatott egy kivilágított ablaksorra.

- Az az én szobám - suttogta.

- És Harry ott van? - kérdezte a lány nyugtalan hangon.

Draco bólintott. Ám ez óriási hibának bizonyult, ugyanis a lány azon nyomban futásnak eredt a holdfényben fürdő úton. Draco utánanyúlt, hogy megragadja és visszarántsa, de a keze csupán levegőt markolt. Inkább csak hallotta, mint látta, ahogy a torony alján lévő kis fémkapu kinyílik - és tudta, hogy mi fog történni. Még szép, hogy tudta, hiszen ő maga telepítette oda a szerkezetet. Szitkozódva rohant a lány után, majd durván félrelökte.

Hangos, süvítő zaj hallatszott, amit egy kellemetlen puffanás követett, és a lány hallotta, ahogy Draco a földre zuhan.

Térdre vetette magát és körülnézett: Az ösvényen nem volt rajtuk kívül senki. A fiú a földön ült és meglepett arckifejezéssel meredt magára. Jó tíz centi hosszan egy nyílvessző vége állt ki a combjából. A seb körül gyorsan terjedő vérfolt pedig elsötétítette a nadrágját.

- A fenébe! - mondta Draco, majd szavait jó néhány hasonló durvasággal toldotta még meg. Hermione nem hibáztatta érte, hiszen a rengeteg vér is jelezte: ez bizony komoly sérülés. Letérdelt mellé és megérintette a nyílvessző végét. Meglepte az anyag hideg tapintása. Érezte, hogy bosszantó könnycseppek gyűlnek a szemébe.

- Az egész az én hibám - hebegte. - És még csak kötszer sincs nálam... Habár téphetek egy csíkot Harry táskájából... Lehet, hogy szükség lesz nyomókötésre is... és öhm... Draco, le kéne venned a nadrágodat...

Draco hitetlenkedve meredt rá:

- Nem mintha nem értékelném a kérésedet, Hermione - kezdte, - úgy értem, egy megfelelőbb időpontban nagyon szívesen, de most inkább használd az eszed! - Az utolsó szavakat már sziszegte. - Ki a legokosabb boszorkány az évfolyamon? Ki vette fel a felsőfokú varázsgyógyítás tantárgyat? Ki az, aki öt perc alatt helyre tudja hozni a lábamat?

- Oh - nyögte a lány. - Hát persze, ne haragudj!

Előkotorta a varázspálcáját, majd a hegyét a nadrág szárán lévő véres szakadásra szegezte.

- Asclepio! - mondta halkan, és a fiú görcsös izmai a szeme láttára lazultak el, ahogy a seb begyógyult, kilökve magából a nyílvesszőt, ami azután a földre hullott. A lány óvatosan felvette; sikamlós volt a vértől és valamiféle ragacsos, izzó anyagtól, így aztán gyorsan behajította a bokrok közé.

- Kösz - mondta Draco, és óvatosan megtapogatta a lábát, ami a jelek szerint rendbe jött.

- Jól vagy? - kérdezte a lány, miközben aggódva nézett rá.

- Jobban nem is lehetnék - felelte a fiú, miközben Hermionénak nyújtotta a kezét, aki azután felsegítette. - Most már legalább van egy szép hegem, amit mutogathatok az unokáimnak.

- Tizenöt centi balra, és az unokák kérdése egyszer és mindenkorra tárgytalan - jegyezte meg a lány. - Látod, emiatt már tényleg van okod örülni!

*

Harry valóban Draco hálószobájában tartózkodott: Nem is volt más választása, hiszen odakötözték az ágyhoz. Ha úgy vesszük, kész szerencse volt, hogy Narcissa épp akkor ájult el, amikor. Mert így Harry elkeseredett igyekezetét, hogy Siriushoz jusson Lucius és a többiek úgy értelmezték, hogy a nőhöz próbál minden áron odarohanni. Ha Draco apja gyanította volna az igazságot, nagy valószínűséggel még inkább bedühödött volna, amiért Harry teljesen kifordulva önmagából szemen vágta, miközben ő megpróbálta az útját állni. Mérgében a férfi így is kötöző átkot bocsátott rá, és a csuklójánál fogva az ágyhoz láncolta. Ezután hordágyat varázsolt Narcissának, és kimért léptekkel elhagyta a szobát a nővel. Kifelé menet azonban még nyers hangon megparancsolta Féregfarknak és Macnairnek, hogy Siriust vigyék a pincébe és zárják be. Harry immár órák óta próbált kiszabadulni a kötöző átok fogságából, de csak annyit ért el, hogy félig lecsúszott róla a pizsama felsője, így most már fázott is azon túl, hogy roppant kényelmetlen volt a helyzete. Borús hangulatát pedig csak tetézte a nyomaszót gondolat, hogy vajon mi történhet Siriusszal eközben a pincében. Biztos volt benne, hogy a helyzet ennél már nem is lehetne rosszabb. És ekkor szétrobbant az ablak.

*

Draco és Hermione suttogva megbeszélték, hogy emelő bűbáj segítségével fognak feljutni Harry ablakába. Úgy döntöttek, Draco megy először, mégpedig úgy, hogy Hermione felnavigálja őt, ha pedig ez megtörtént, a fiú felvarázsolja a lányt maga mellé.

- Rendben - egyezett bele Hermione. - Kezdjük! Wingardium leviosa! - mormolta, és a pálcáját Dracóra szegezte. A fiú érezte, amint simán, egyenletesen emelkedik a levegőben, miközben egy kicsit pörgött-forgott, mintha kötélen húznák felfelé. Látta, hogy Hermione aggódva húzza össze a szemét, ezért bíztatóan felemelte a hüvelykujját. Erre a lány egy kézmozdulattal jelezte, hogy húzza fel őt is, Draco pedig rászegezte a pálcáját és elsuttogta a varázsigét.

A gond csak az volt, hogy neki korántsem volt akkora gyakorlata ebben a varázslatban, mint a lánynak. Így ahelyett, hogy Hermione szép lassan emelkedett volna, szélsebesen közeledett felé, mintha csak egy ágyúból lőtték volna ki. A torkából kikívánkozó sikoly a rémülettől megrekedt benne, és a következő pillanatban fejjel előre beleütközött Dracóba. Mivel nem volt hol megkapaszkodni, a fiú hátralendült és a kúria falának csapódott. Hermione teljes pánikban a két karját Draco nyaka köré tekerte, lábaival pedig a derekát szorongatta, miközben vadul pörögtek a levegőben.

- Állítsd le! - sziszegte a fiú fülébe.

Draco megrázta a fejét, miközben azon igyekezett, hogy a pálcáját egyenesben tartsa. Úgy tűnt a varázslat még mindig fölfelé igyekezett repíteni Hermionét; a lánynak még a haja is égnek állt, miközben kétségbeesetten kapaszkodott Dracóba. (Arról már nem is beszélve, hogy olyan helyen fogta, ahol eddig még egyetlen lány sem érintette őt, ám Draco épp nem volt abban a hangulatban, hogy ezt élvezni tudta volna.) - Leviosa! - kiabálta hisztérikusan, amikor már teljesen elvesztette a fejét. Erre hirtelen oldalra dőltek, mint egy elszabadult függősúly, majd ismét felfelé szálltak, azután körbefordultak és egy ágyúgolyó erejével lőttek ki a kúria felé. Hermione felsikoltott, amikor becsapódtak az ablakon, és ezzel üvegszilánkok záporát zúdították mindenfelé, miközben ők maguk egy kezek és lábak alkotta kusza halomban landoltak a földön.

Néhány másodpercig csak feküdtek mozdulatlanul. Hermione Draco nyakába fúrta az arcát és hosszan, zihálva kapkodta a levegőt. Egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy ott fogunk meghalni - gondolta magában Draco. - És nagyon úgy néz ki, hogy ő is.

Ám ebben a pillanatban egy hang szólalt meg a fejük felett. Egy nagyon is ismerős hang:

- M-mi...? Hogy...?

Draco szeme csukva volt, így inkább csak érezte, mint látta, ahogy Hermione halálos szorítása meglazult a nyakán, majd a lány felült.

- Oh! - hallotta Hermione meghatott kiáltását. - Harry!

*

M-mi...? Hogy...? - dadogta Harry.

Tudta, hogy be kellene csuknia a száját, de nagyon úgy tűnt, hogy nem képes rá. Hermione üvegszilánkok tucatjaival a hajában csak bámult rá a földről, és habár Harry kimondhatatlanul boldog volt, hogy látja, ugyanakkor szinte sokkolta a látvány, hogy a lánynak nem csak a karjai, de még a lábai is ráfonódtak... Draco Malfoyra? Arra a Draco Malfoyra, aki minden részletében pontosan úgy nézett ki, mint Harry, de ettől még ugyanúgy Draco Malfoy maradt.

- Oh! - bukott ki a sóhaj Hermionéból, ami Harry szerint kissé bűntudatosan csengett. - Harry! Draco karjai is rá voltak fonódva a lányra. A szemét mostanra kinyitotta, és halvány szórakozottsággal szemlélte Harryt, aki ezért a legszívesebben behúzott volna neki egyet.

- Szia, Harry! - köszönt oda neki. - Látom megtaláltad a pizsamámat. Habár én a felsőrészt is hordani szoktam.

Hermione könnyekben tört ki.

- Harry! - ismételte, miközben feltápászkodott és odabicegett a fiúhoz. - Hát életben vagy!

- Mondtam, hogy életben van! - szólt közbe Draco bosszúsan.

Úgy tűnt, Hermione a legszívesebben azonnal átölelné Harryt, de némiképp visszariasztotta a tény, hogy félmeztelen és hogy az ágyhoz van kötözve.

- Mivel csinálták...? - kérdezte, miközben a fiú csuklójára mutatott.

- Kötöző átok - felelte Harry kurtán.

A lány elővette a pálcáját, majd Harryre szegezte és így szólt:

- Finite incantatem!

Harry két karja az ölébe hullott, a lány pedig a következő másodpercben a nyakába borult és a könnyeivel kezdte áztatni a haját. A fiú a lány válla fölött látta, hogy Draco feláll és lesöpri a ruhájáról az üvegszilánkokat. Közben pedig őket nézte jéghideg tekintettel.

Harry meglehetősen merev karokkal ölelte át Hermionét. Az okáról sejtelme sem volt, mégis úgy érezte, rettentő dühös rá.

- Hol van Ron? - csattant fel hirtelen.

- Ron? - visszhangozta a lány, miközben zavartan kibontakozott a karjaiból és megdörzsölte a szemét. - De hát... Ő az iskolában maradt - felelte csodálkozva. - Hagytam neki üzenetet.

- Hagytál neki üzenetet? - kérdezett vissza Harry hitetlenkedve.

Hermione már nyitotta a száját a válaszra, de rögvest be is csukta. El sem akarta hinni, hogy Harry ilyen nehéz felfogású, mint ahogy azt sem, hogy jóformán az első szava Ron volt. Ezek szerint nem is örül annak, hogy látja őt?

- Ron utálja Dracót - mondta végül remegő hangon. - Nem lett volna hajlandó velünk jönni.

- Dehogynem! - vágta rá Harry.

Hermionénak be kellett látnia, hogy igaza van.

- Oké, jött volna, mivel rólad van szó - ismerte be, - de el kellett volna magyaráznom neki az egészet, és egy örökkévalóságig tartott volna, mire beletörődik, hogy Draco is velünk jön. Ez pedig órákba telt volna, és én úgy gondoltam, reggelre úgyis visszaérünk, és Harry... - A lány hangja megbicsaklott. - Miután rájöttem az igazságra... csak az járt a fejemben, hogy megtaláljalak... A saját szememmel akartam látni, hogy jól vagy. Harry csak bámult rá roppant különös arckifejezéssel.

- Jól hallottam? - kérdezte végül. - Malfoy neked már csak egyszerűen Draco? Draco előrelépett és kettőjük közé állt.

- Nézd, Potter - mondta élesen, - tudom, hogy nem kedvelsz. Én sem kedvellek téged. Ha rajtam múlt volna, hagytam volna, hogy az apám a pincébe lökjön, hogy aztán ott halj meg. De nem rajtam múlt. És mindegy, hogy hiszel-e nekem, vagy sem, de Hermionénak igazán elhihetnéd, hogy azért vagyunk itt, hogy MEGMENTSÜK AZ ÉLETED, TE HÁLÁTLAN KIS GÖRCS! - üvöltötte a végére. - Úgyhogy kezdjünk is hozzá!

Harry pislogott, majd tökéletesen nyugodt hangon így szólt:

- Nem megyek veletek.

Hermione és Draco hitetlenkedve meredtek rá. Úgy tűnt, hirtelen még Draco is kifogyott a szavakból. Végül Hermione vékony hangon suttogva tette fel a kérdést:

- Miért nem?

Harry sóhajtott egyet, majd beszámolt nekik Siriusról, majd Macnair tervéről, hogy csapdába csalja Harryt a Malfoy kúriában és átadja őt Voldemortnak, és végül Féregfarkról. Azután megjegyezte: - Azt hiszem, valami nincs rendben az anyáddal, Malfoy.

- Áh! - reagált Draco. - Már csak a sértéseid hiányoztak!

- Nem - rázta meg a fejét Harry. - Úgy értem, tényleg valami komoly gondja van. Nagyon boldogtalannak tűnik, és ma délután elájult, amikor behozták Siriust.

Erre Draco egy szót sem szólt. Hermione ajka remegett, de az állát határozottan tartotta.

- Hát rendben! - szólalt meg hirtelen. - Ha már a mentőakcióknál tartunk, megmentjük egyúttal Siriust is!

- Nem lesz könnyű - jegyezte meg Harry. - Ma megpróbáltam lejutni a pincébe, de működésbe léptek mindenféle riasztók...

- A ház alagsorába vezető összes lejáratot varázslatok védik - szólt közbe Draco. - Már az ajtók kinyitásához is az kell, hogy Malfoy vér csörgedezzen az ereidben. Nem szeretjük az idegeneket.

- Vagy bárkit magatokon kívül - jegyezte meg Harry. - Ebben a házban nincs túl sok pozitív energia, ugye tudod, Malfoy? Nagyjából ennyi, amit meg tudtam állapítani, mióta itt vagyok. Meg hogy nem ártana egy korszerűbb központi fűtés ebbe a kócerájba.

- Harry, én biztos vagyok benne, hogy rengeteg hasznos dolgot tudtál meg - mondta Hermione békítő szándékkal. - Le merném fogadni, hogy...

- Neked ez az egész olyan, mint egy házi feladat, ugye? - csattant fel Harry kimondottan ellenségesen. - Nos, ha ez minden vágyad, hát tessék! Megtudtam, hogy a Malfoy családban előfordult már elmebaj, ami nem is meglepő, mivel ebben a házban mindenki komplett őrült. Megtudtam, hogy a szőkék élete sem fenékig tejfel... Oh, és megtudtam, hogy Dracónak van egy anyajegy a fenekén, ami pontosan olyan alakú, mint Nagy-Britannia.

- Ez nem igaz! - vágott közbe Draco.

- Dehogynem! - felelte Harry.

- Jaj, hadd nézzem meg! - könyörgött Hermione.

- Nem! - vágta rá a két fiú egyszerre.

- Mi bajod van, Harry? - kérdezte a lány. - Hiszen nem is a te testedről van szó - mutatott rá a lány ésszerűen.

- Nos, ha jól viselkedsz, lehet, hogy megmutatom Skóciát - adta meg magát Harry.

- Az én testemről van szó! - szólt közbe Draco élesen. - És nem fogom tűrni, hogy felderítsétek. Nézz csak magadra! - tette hozzá Harryhez fordulva. - Itt flangálsz ing nélkül! Gondolom, alig vártad, hogy levetkőzhess, ugye? Jó érzés lehet a változatosság kedvéért izmosnak lenni, nemde, Potter?

- Ne beszélj baromságokat! - hördült fel Harry. - Te is tudod, hogy pipaszár karjaid vannak, Malfoy - vágott vissza, és a nyomaték kedvéért meglengette őket. - Nézd! Csupa csont!

- Fogjátok be mindketten! - kiáltotta Hermione ellentmondást nem tűrően. - Inkább Siriusról kellene beszélnünk.

- Oh - nyögte Harry bűntudatosan. - Igazad van.

Ám ekkor történt valami. Kopogtak a hálószoba ajtaján. Mindhárman megdermedtek, és tágra nyílt szemmel bámultak egymásra azt remélve, hogy bárki is van az ajtó túloldalán, az meggondolja magát és elmegy. Azonban a kopogás egyre hangosabbá és sürgetőbbé vált, az ajtó a sarokvasai pedig egy idő után rázkódni kezdtek.

Harry Hermionéra és Dracóra mutatott:

- Ti ketten - suttogta. - Nyomás a szekrénybe! Azonnal!

(Fordította: Christel Keveno)

(Folyt. köv... :-)