Alekszandr Szergejevics Puskin

Anyegin

A mű eredete:

Puskint Moszkvában írt szabadabb gondolkodású, politikai felhangoktól sem mentes verseiért a cári udvar előbb Besszarábiába (a mai Moldova területére), majd Odesszába száműzte három évre. Itt kezdte el írni az Anyegint, mely nyolc éven át készült. A művet Szentpétervárott nyomtatták ki 1826-ban. Emlékét szülővárosa, Carszkoje Szelo őrzi (Szentpétervártól kb. 10 km-re található), melynek új neve Puskin lett.

Szereplők:

Jevgenyij Anyegin, földbirtokos

Vlagyimir Lenszkij, költő

N. herceg, Tatjana férje

Larina asszony, egy földbirtokos özvegye

Tatjana Dmitrijovna Larina, Larina idősebbik lánya

Olga Dmitrijovna Larina, Larina fiatalabbik lánya

Filipjovna, öreg dajka

Zareckij, földbirtokos

vendégek: Pusztyakov úr, Pusztyakova asszony, Gvozgyin úr, Szkotyinyin úr, Szkotyinyina asszony, Petuskov úr, Bujanov úr, Fljanov úr, Panfil Harlikov, Harlikova asszony, monsieur Triquet stb.

Történet:

Ajánlás:

Az ajánlás Puskin barátjának, Pjotr Alekszandrovics Pletnyovnak szól, aki maga is író és kiadó volt.

Első fejezet (60 versszak, ebből 6 a nyomtatásban törölve):

A mottó P. A. Vjazemszkij herceg Az első hó című költeményéből való.

Anyegin jómódú család sarja. Gyermekkorában kitűnő nevelést kap, így tizennyolc éves korára megtanul táncolni, udvarolni, elegánsan viselkedni társaságban. Mindössze a verseléshez nem igazán konyít. Szentpétervári élete eléggé egyhangúan telik. Minden nap családi összejövetelekre, bálokba, balettelőadásokra hivatalos, s vígan pazarolja vagyonát. Egyszer azonban nagybátyja megbetegszik, s ő kénytelen vidéki birtokára utazni, ahol elhatározza, hogy az öröklött kastélyban új életet kezd.

Második fejezet (40 versszak, ebből 1 a nyomtatásban hiányos):

A mottó Quintus Horatius Flaccus egyik szatírájából való, melyet Puskin szójátékká alakít át.

Anyegin szép lassan beilleszkedik a falusi életbe. Egy nap azonban új földesúr érkezik a vidékre, Lenszkij, a költő. Annak ellenére, hogy alapvetően ellentétes természetűek, az idő jó barátokká kovácsolja össze őket. A helységben lakik még egy özvegyasszony, Larina asszony és két lánya: a szép és mindig vidám Olga, aki gyerekkora óta Lenszkij szerelme és nővére a visszahúzódóbb, melankolikusabb Tatjana.

Harmadik fejezet (41 versszak, ebből 1 a nyomtatásban hiányos, benne Tatjana levele Anyeginhoz, valamint A lányok éneke):

A mottó J. Ch. L. Malfilâtre francia költő Narcisse című költeményéből való.

Anyegin megkéri Lenszkijt, hogy mutassa be Larinéknál, aki ezt teljesíti is, de Anyeginban nem hagy mély nyomot a találkozás. Közben nem is sejti, Tatjana szerelemre gyúlt iránta. A lány ezt azonban csak "nyanyájának" (dajkájának) árulja el. Titokban levelet ír Anyeginnek, amit dajkájával küld el. Azt olvasva Anyegin másnap este újból meglátogatja Larinékat...

Negyedik fejezet (51 versszak, ebből 8 a nyomtatásban törölve):

A mottó Jacques Necker francia államférfitől való.

Tatjana és Anyegin a fasorban találkoznak. A férfit megérintette Tatjana vallomása, s ezért nyíltságára nyíltsággal válaszol. Véleménye szerint nem illenek egymáshoz, nem érdemli meg a lányt, így számukra csak kín lenne a házasélet. Tatjanát kimondhatatlanul elszomorítja ez a vallomás. Eközben Olga és Lenszkij szerelme egyre nő, sülve-főve együtt vannak. Telik az idő, s egyszer Lenszkij meghívja barátját egy Larinék által rendezendő szűk körű bálba, melyet Tatjana-nap alkalmából tartanak.

Ötödik fejezet (45 versszak, ebből 3 a nyomtatásban törölve):

A mottó V. A. Zsukovszkij orosz írótól való.

Tatjana baljóslatú álma, melyben Anyegin megöli Lenszkijt, előrevetíti a tragédiát. A bálra már gyülekeznek a vendégek: orosz földesurak családjaikkal. Lenszkij is megérkezik Anyeginnel, aki végül mégis elfogadta az invitálást. Anyeginnek azonban nincs ínyére a bál, s bosszantja Tatjana búskomorsága is, így elhatározza megleckézteti barátját: a tánc során Tatjana után Olgát kéri fel, akivel több menetet is szenvedélyesen végigtáncol. Ezt látva a féltékeny Lenszkij dühödten viharzik el...

Hatodik fejezet (46 versszak, ebből 3 a nyomtatásban törölve):

A mottó Petrarca olasz költő Giacomo Colonnához írt verséből való.

Nem sokkal később Anyegin is követi barátját. Másnap Zareckij segítségével Lenszkij levélben üzen Anyeginnek: párbajra hívja. Anyegin elfogadja a kihívást. A végzetes találkozásra még aznap sor kerül. A párbajt Zareckij vezeti, melynek eredményeképp Lenszkij, mellében golyóval, holtan bukik a hóra.

Hetedik fejezet (55 versszak, ebből 3 a nyomtatásban törölve):

A mottó I. I. Dmitrijev, E. A. Baratinszkij és A. S. Gribojedov orosz íróktól való.

Olga megsiratja ugyan szerelmét, de viszonylag gyorsan túlteszi magát a tragédián, s kis idő elteltével férjhez is megy ulánus katonatiszthez. Mivel a férjet munkája elszólítja, így az újdonsült pár nemsokára elhagyja a vidéket. Anyja immár Tatjanát is szeretné kiházasítani, de ő a helybelieknek bánatában mind nemet mond. Ezért a család elhatározza, hogy ideiglenesen Moszkvába költöznek, ahol majd találnak Tatjanának megfelelő partnert. Érdekesség, hogy az utolsó előtti fejezetet a "kissé megkésett" invokáció zárja...

Nyolcadik fejezet (51 versszak, ebből 2 a nyomtatásban hiányos, benne Anyegin levele Tatjanához):

A mottó Byron angol írótól való.

Nyolc év telt el, Anyegin ismét visszatért a városba, s azóta újból bálokba jár. Az egyiken találkozik N. herceggel, aki bemutatja feleségének - Tatjanának. Fölismerik egymást, de Tatjana erőt vesz magán, s nem mutatja ki érzelmeit. Otthon Anyegin gyötrődik, rájön, hogy szerelmes Tatjanába, ezért levelet ír neki, de nem kap választ. Végül meglátogatja a lányt, aki elmondja, hogy még mindig szereti, de nem fog véteni az asszonyi hűség ellen. Tatjana távozik, Anyegin pedig megsemmisülten néz az elszalasztott boldogság után.