6. FEJEZET

Népszerűségi program + mohó húg = több gályázás

Amint helyet találok az osztályban, lázasan hozzálátok az irodalomházihoz. Autumn is over the long leaves that love us. Gőzöm sincs, hogy ez mit jelent.

-Helló – csúszik be Tammy az üres székre mellettem.

-Szia. Milyen volt a hátvége?

-Jó Anyáimmal lógtam.

-Aarontól semmi? - a nevét hangtalanul mondom, hátha valaki hallgatozik.

-Semmi – görbül le a szája sarka, de gyorsan felhúzza megint. - Sem lap. Sem randi. Felhívtam, hogy mi van vele, de a mamája azt mondta, Mick bulijára ment...

Zakatol a fülem. Mick újabb bulit rendezett, amelyre engem nem hívtak meg. És ez lehetett minden idők legkáprázatosabb bulija, hiszen a Valentin-napi hátvégére esett. Tompa fények, romantikus zene, gyertyák, csokoládé... és az összes menő.

Ebből elég. Rá kell vennem Mirit, hogy azonnal vágjon bele a népszerűségi programba. Ha a nevét kiabálom, talán megtalálom az iskolába. Mégse; azt nagyon utálná.

Alighanem ma este is elszalasztok egy bulit. Valószínűleg ebédnél is.

De emiatt még ráérek aggódni. Ha az irodalomházit be tudom fejezni matekóra előtt, a szünetben lesz időm beszélni Jewellel. Az ebédidőt nem akarom erre fecsérelni, és ha biológia – vagy tornaórán csinálom, észreveszik. Utálom a tornát. A kötelező okádékzöld melegítőmben meg a lompos okádékzöld pólómban. Ebben a hónapban a tornatanárok meditációt meg jógát tanítanak. Azt hiszik, ettől majd jobban tudunk koncentrálni.

Hol is tartottam? Ja igen. A költészetnél!

***

Mirit a konyhaasztalon találom, hason fekve. Mellette egy halom telefirkált fénymásolópapír. Anyán még dolgozik. Mióta két évvel ezelőtt barátnőjével, Bonni-val megnyitották a MézesNapot, soha nem ér haza fél hét előtt. De legalább kedveli az új munkáját. Különösen azt élvezi, hogy a maga ura. Meg tudom érteni. Bárcsak nekem se parancsolgatna senki.

Beszélnem kell Mirivel. Még ma. Ezt a népszerűtlenséget nem bírom tovább. Nyugi. Ki kell várni a megfelelő pillanatot.

-Mit csinálsz? - mászom föl az asztalra, hogy lássam, miben mesterkedik.

- A szerelem elleni varázslás nem megy – dönti romba egyetlen álmomat a boldogságtól. - Nem vagyok rá képes. Túlságosan nehéz.

-Ne probálgasd. Csak csináld!

-Nem, most komolyan beszélek. Látod az öt söprűnyelet e mellett a varázslás mellett?

-Igen is – nézek az öt apró söprűnyélikonra.

-Ez azt jelenti, hogy haladóknak való. Az egy seprűnyeles a kezdőké. Nem hiszem, hogy mindjárt elsőre ötseprűssel kellene próbálkoznom. Ez meg különösen bonyolultnak látszik. Kell hozzá gyertya, egy kis üst, holt-tengeri sók és valami Achillea millefolium nevű dolog. Ja meg egy fürt az illető hajából.

- Apunak nincs nélkülözhető haja – kuncogok. -Majdnem kopasz.

-Ez a másik probléma.

-Neked sikerülni fog. - A húgom már azt is kitalálta, hogy ha fölakasztunk a tévé fölé egy vállfát, harminckét csatornát foghatunk, és nem kell kábeltévét fizetni. Hogy fogna ki rajta egy apró kis szerelem elleni varázslás?

-Nem akarom ötsöprűssel kezdeni – rázza a fejét Miri.

-Amikor Vermontban snowboadozni tanultunk, a nyúldombon kezdtük, nem a haladóknak való terepen. Mi lesz, ha nem sikerül?

-Akkor nyúllá varázsolod aput?

Miri nem nevet.

-Ez nem vicces. Komolyan mondom, túlságosan nehéz. És fogalmam sincs, mi az az Achillea millefolium, vagy honnan lehet szerezni. Étel? Fűszer? Gyík? Különben is, a szerelemellenes varázslás hatása időleges. Csak pár hétig tart. A legtöbb varázslat, amely az emberek érzelmeivel kapcsolatos, átmeneti. Úgyhogy végül elmúlik, ő meg újra kitűzi az esküvőt.

-Ez nem tudhatod. Talán mire a varázslat hatása elmúlik, már késő lesz – ábrándozom hangosan. - Addigra rájön, hogy tulajdonképpen nem is szerelmes belé. Az elvakult rajongás még nem szerelem. Te csak eltávolítod egy időre a szemellenzőjét, és ha belátja az igazságot, többé nem akar visszamenni hozzá. - Felsóhajtok. Fogalmam sincs, hatnak-e az érveim. - Szóval, mit gondolsz? Csak azt ne mondd, hogy a tervünk füstbe megy. - Az nem lehet, nem és nem.

-Más megoldást keresek.

Hála istennek.

-Arany szíved van. És rengeteg eszed. Lefogadom, bármire képes vagy, ha igazán akarod. -Közeledik. Az igazság pillanata. A boszorkányok órája. - Lefogadom, még arra is - nézek rá „tágra nyílt szemű kislány” tekintetemmel -, hogy előkotorj egy apró kis népszerűség-varázslást. Ugye? Légyszi! Légyszi, légyszi, légyszi!

-„ Legyek népszerű a gimiben” varázslás nem létezik – rázza a fejét.

-Mért nem? - fekszem a hátamra, és lábamat kényelmesen az almamintás tapétának támasztom. Hoppá. A cipőmet talán levehettem volna. Vajon eljön ez a fekete maszat?

-Mert ezt a könyvet 1304-ben írták – lapozgat a könyvben Miri. - Keresgélj csak a „ Népszerűség a jobbágyok között” fejezetben! Vagy akkor még nem volt gimi.

-Nem kell éppenséggel gimis népszerűségnek lennie – magyarázom. - Nem tudnál keríteni valamit, amitől a lovagok meg a vikáriusok azt gondolnák, hogy menő vagyok? - ugrom le az asztalról, hogy valami tisztítószert keressek. - Azt hittem, a könyvet modernizálták! - a lábnyomokból a falon azt hinné valaki, hogy tudok vízszintesen járni. Az volna csak a szenzáció!

-A nyelvet modernizálták, nem a tartalmat – oktat ki.

-Tudod egyáltalán, mi az a vikárius?

-A kutatás a te dolgod. - Mindent én csináljak? Nekiesem az árulkodó koszfoltomnak.

-Jó, majd nyitva tartom a szemem, de nem ígérhetek semmit.

Ez az! - Köszi, köszi, köszi! - hatalmas, nedves puszit cuppantok a képére és folytatom a munkát.

Igazán felajánlhatná, hogy eltünteti a foltot. Tényleg, ez érdekes kérdés. Minek a boszorkányoknak söprűnyél? Miért nem tüntetik el a koszt egyszerűen a varázserejükkel?

***

-Megvan! - nyitja rám az ajtót Miri két órával később.

-Nem tudsz kopogni?

-Nem akarod, hogy megszabaduljunk tudod kitől?

A rózsaszín szőnyegemen hasalok, a matekleckém írom. A szőnyeg valaha narancssárga volt, mielőtt Tigris jó néhány bolhát hozott haza onnan, ahová mindig elszalad, ha nyitva hagyjuk az ajtót. Először nem is tudtuk, hogy bolhásak lettünk. Csak nem értettünk, miért van annyi apró piros csípés a bokánk körül. Nagyon ciki volt. A lényeg az, hogy a rovarirtó elfelejtette lehúzni a redőnyt, és a szőnyegemet kiszívta a nap. Most ütik egymást a színek a szobában. Az öltözőasztalom, a steppelt tararóm meg az íróasztalom narancssárga, a szőnyegem pedig vattacukor rózsaszín. Az sem tesz jót a szobabelső eleganciájának, hogy minden létező felületet farmerek meg pulóverek borítanak.

Miri becsukja maga mögött az ajtót. Ujját az ajkára téve figyelmeztet, hogy maradjak csöndben, mert anyu a konyhában van, spagettit és tofufasírtot készít. Miri mellém ül, ölében a könyvel.

-Kitaláltál valamit? - - Egyre izgatottabb vagyok. - Találtál népszerűség-varázslást is:?

-Felejtsd már el a menőséget egy percre, jó? Én most apu ügyével foglalkozom. Félig már kitaláltam. Mivel a szerelem elleni varázslatot nem alkalmazhatjuk nála, olyanra van szükség, amelytől belátja, milyen rémes LM, és akkor magától kiszeret belőle.

Király!

-Az miféle varázslás?

-Csak eddig jutottam – vonja meg a vállát

-Ennyi az egész?

-Leckém is volt, meg gyakorolnom kellett a tékvandót is – méltatlankodik. - Különben is, miért nekem kell mindent kitalálnom?

Most nincs helye a vitának. -Nos... mit lehetne LM, hogy apu ne akarja többé? Mi lenne, ha bankot rabolna?

-pisztolyt varázsoljak vagy géppuskát? - néz rám Miri „ az eszedet az iskolában felejtetted” pillantásával. - Én jobbá akarom tenni a világot, nem veszélyesebbé.

Talán túlzásba estem. - Hadd gondolkozzam – dörzsölöm hüvelykujjammal a halántékomat. -Vajon ő mit lát benne?

-Vonzódik a gonoszsághoz?

-Térj vissza a földre, Miri! A külseje vonzza. Az a szem, az a bőr, az a mosoly...

-Ez az! - tapsol Miri. - Elcsúfítjuk.

-De hát apu ilyen felületes volna?

-Nyilván az. Különben mit szerethetne benne? Elvakította a „ szépsége” - úgy tesz, mintha öklendezne -, azért nem látja, milyen gonosz. A varázslat majd felnyitja a szemét. Mi csak érdekében teszünk. Mi lesz, ha az a nő megöregszik, és petyhüdt lesz az arca? Akkor elválik tőle? Ha már újra meg kell nősülnie, a belső értékeiért szeresse ezt az asszonyt, nem igaz?

Hűha. Ez jó kis szónoklat volt.

-De igen.

Akkor rajta – folytatja izgatottan. - Találtam valamit, ami beválhat – lapoz a könyvben lassan. -Ez az. Úgy hívják, az Undorító Álarc. Jól hangzik, mi? Készítsünk egy listát a szükséges hozzávalókról – pattan fel tettre készen.

Lázba jön attól, hogy varázsereje van? Szó sincs róla. De ha listát készíthet! Tűrj, szív!

-Miri, nem olyan sürgős – jut eszembe a matekházi.

-Csak a jövő hét végén megyünk vissza apuhoz.

-Azt hiszed, gyerekjáték lesz ezeket a hozzávalókat összeszedni? - néz rám összeszűkölő szemmel. - Fogalmam sincs, mi az a Taraxcum officibale. Meg gyakorolnunk is kell.

Kaparászás. Nyávogás. - A rajongód be akar jönni – mondom. Várjuk csak! -Kin akarsz gyakorolni?

Rám kacsint

Elment az esze?

-Szó se lehet róla! Ra0jtam ugyan nem fogsz próbálgatni a a csúfságvarázslatot. Sose kerülök be a menők közé, ha úgy nézek ki, mint egy szörnyszülött.

Résnyire nyitja az ajtót, Tigris berohan, és lehuppan egyenesen a B-könyvre.

Agyamban kigyullad a halogénlánpa: már látom a következő lépést. -Nem csodálom, hogy ideges vagy – mondom megértően. - A végén még fává változtatod ML-et tévedésből. Szóval... miért nem próbálsz ki rajtam egy másik varázslatot? Mondjuk például egy népszerűség varázslást.

Lengeti a karját, akár a fehér zászlót.

-Nem bánom – adja meg magát. -Ahogy akarod. Keresek neked népszerűség varázslást. De csak a jegyzőkönyv kedvéért, szánalmas vagy.

Gól!

- Persze, szánalmas vagyok. Szánalmasan boldog!

- És tartozol nekem - vigyorog. - Sokkal.

íme, a boszorkányból kitör a haszonlesés. Mindig így van, nem?

- Mit akarsz?

Előránt a B-könyvből egy listát. A jelek szerint csak a kellő pillanatra várt vele.

1. A következő két hétben te fogsz, egy: megteríteni és mosogatni. - Anyu felváltva végezteti velünk a terítést meg mosogatást, úgyhogy naponta csak egy jut mind­egyikünkre. Kíváncsi vagyok, a drága jó anyám észreve-szi-e, ha én végzem el mindkettőt. Aligha. - Kettő - foly­tatja Miri. - A szemét is a te dolgod.

2. Persze, hogyne, amit csak akarsz. - Nem mintha va­laki meg tudná mondani, mennyire veszem komolyan a szelektív gyűjtést. Ki venné észre, ha néha kicsit könnyen veszem?

3. És ne trükközz a szelektív gyűjtéssel!

Szemmel verem (ami lényegében azt jelenti, hogy a jobb szememmel hunyorítok, és a bal szemöldökömet fel­húzom), hogy kivédjem a további gondolatolvasást. ( - Rajtad tartom a szememet!

Ügyet se vet rám.

4. Három: ott kell lenned velem a békenagygyűlésen március huszadikán a Washington téren.

5. Nem mehetnél anyuval?

6. Inkább veled mennék. Jó móka lesz - unszol.

7. Azt kétlem. - Utálom a nagygyűléseket. Anyu milli-ON/,or magával hurcolt. Az ember nem csinál mást, csak ICHorog, és befagy a feneke. - Ne vigyelek el inkább vásá-i ni ni? Elmehetünk a Bloomie-ba. Megveszem neked azt

i hét minden napjára" alsóneműt, amire mindig vágytál • li'ngetem meg orra előtt az egyetlen csalit, amelyet az li li ilt körülmények között elő tudok rántani.

- Békenagygyűlés. Utolsó ajánlat,
kárhogy is, megéri.

- Megegyeztünk.

Kezet rázunk. Hip, hip, hurrá! Népszerű leszek! Röpke győzelmi táncot lejtek.

8. Ezt ne csináld! Olyan, mintha vízbe akarnál fulladni.

9. Kösz.

10. És soha az életben nem árulhatod el anyunak, hogy üzletet kötöttünk - teszi hozzá.

Elment az esze?

- Erről az egészről nem tudhat. Mindkettőnket békává
változtatna. Vagy macskává. - Megbököm Tigrist a lá­
bammal. - Talán előttem is volt már egy lánya. És mágiá­
hoz folyamodott. És anyu macskává változtatta. Kandúr­
rá, puszta kitolásból.

Tigris nagyot nyávog.

11. Miért változtatta volna kandúrrá, csak hogy kiherél-tesse? - kérdezi Miri.

12. Lányok! - kiabál anyu a konyhából. - Ideje megterí­teni!

Hétfő van, tehát... rajtam a sor. De megéri. Ha kételye­im támadnak, csak arra kell gondolnom, hogy ott áll a ne­vem a menők listájának élén.

Tigris jön utánam a konyhába, és kis híján felbuktat, ahogy leveszem a tányérokat a polcról. Hát... Ki tudja? Mi van, ha ráhibáztam az igazságra? Mi van, ha régen va­lóban ember volt, és a dédanyám megátkozta, hogy egy tompa agyú macska legyen a világ végezetéig. Hátbor­zongató! Különösen, ha meggondoljuk, hányszor nézte a perverz, ahogy átöltözöm.

Anyám lenyalja a paradicsomszószt a fakanálról, köz­ben megnézi a sütőben a fokhagymás kenyeret, és megke­veri a tésztát. Vacsorakészítés közben olyan, mint egy er­szényes ördög. Fantasztikusan ért ahhoz, hogy egyszerre több dolgot csináljon. A munkahelyén is. A saját szemem­mel láttam, ahogy egyidejűleg gépelt, rendbe hozta a fénymásolót, amelybe begyűrődött a papír, kávét főzött és telefonon megrendelt egy utat Costa Ricába. Pedig nem is használta a varázserejét. Képzeljétek el, ha használná:

minden ügyfelének verőfényes, zavartalan vakációban lenne része. Bolond, hogy nem él vele. De miért nem? Mi­ért nem akar boldog lenni? Miért nem akarja, hogy töké­letes legyen az élete?

Amikor apu felesége volt, jobban adott magára. Mani-kűröztetett, fodrászhoz járt. Most, hogy annyit dolgozik, a jelek szerint úgy döntött, inkább az új ügynökségére fordítja az energiáit, meg persze ránk, és nem a külsejére. De miért ne kaphatna meg mindent? - Anyu - csúszik ki a számon -, miért nem varázsolsz magadnak gyönyörű hajat?

13. Miért csupa piszok a konyhám fala? - kérdezi.

14. Tigris volt.

Tigris nyávogva tekeredik a lábam köré, és meg akai harapni. Lefogadom, szeretnél életnagyságú lenni, hogy beárulhass, nővérkém (vagy dédanyám bosszúja).

- Csúnya Tigris - fenyegeti meg anyám a főzőkanállal.Megmosdatnád? Nyilván a lépcsőházból hordta be a sa­rat. És már megmondtam, a varázslás nem játék, Rachel fenyeget most engem a főzőkanállal. - Csak akkor fo­lyamodom hozzá, ha feltétlenül szükséges.

Az ember azt gondolná, a házassága megmentése, apa megtartása igazán feltétlenül szükséges lett volna, nem igaz? A boszorkányság grandiózus rendszerében talán apróság, de akkor is. Én nem engedtem volna el, az tuti. (És varázsoltam volna neki némi hajat, meg pár ruhada­rabot ebből az évtizedből.)

Már nyitom a számat, hogy megmondjam neki, meny­nyire összezavarta az életünket, de aztán mégis becsu­kom. Mert valahogy butaságnak találom. Miért rá vagyok dühös, amikor apu ment el? Mert visszatarthatta volna, K nem tette? Apu a hibás. Neki kellett volna visszatarta­nia magát.

Fölkapom Tigrist, és kiviszem a fürdőszobába. Ahogy kinyitom a vízcsapot, ott köröz a mosdó körül. A macs-I .ik általában utálják a vizet, igaz? De Tigris nem. A vécé­be is beleugrik, ha nincs lecsukva a teteie. Már az is előtordult, hogy Delevajta a íogat a vécépapír vegeDe, azian, uccu neki, beterítette vele a nappalit, a konyhát és mind­három hálószobát.

Persze csak viccből mondom, hogy valamikor ember volt és nőnemű, de akár igaz is lehet. Mi van, ha anyu gazdaggá akart varázsolni bennünket, és a dolog borzasz­tó rosszul sült el? És a macska bosszúból teríti be vécépa­pírral a lakást? Mi van, ha Miri egyelőre ismeretlen nép­szerűség-varázslása rosszul sül el? Mi van, ha én leszek Tigris hímneműsített macska haverja?

Mély lélegzetet veszek, hogy megnyugodjak. Ezt ta­nultuk ma tornaórán: a mély légzést. Miri nem fogja el-baltázni. Belégzés. Nem fogja. Kilégzés. A jóga nem hasz­nál. Fogadni mernék, hogy ez a módszer csak olyanoknál válik be, akik vidéken élnek, friss levegőben.

Lecsutakolom a mosdóban Tigris amúgy is tiszta man­csát (még jó, hogy anyu nem ellenőrizte), aztán leteszem őt a padlóra. Amint a lába földet ér, ráveti magát a vécé­papírra, a végébe harap, és már rohan is kifelé az ajtón. Hülye macska.

Remélem, a húgomnak több esze van, mint a nővé­remnek.